Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Szilágyi Ákos Sarkantyú és bögöly című esszéje hódolat a 80 éves Gombár Csabának.
„Elképzelem, ahogy a Korridor ásványvizektől roskadozó szümpozioni asztala körül az állam természetéről folyó vita hevében, mikor odaérünk, hogy van-e egyáltalán még dolga az állammal magunkfajta léhűtőknek – tudósoknak, filozófusoknak, társadalomkutatóknak, költőknek − , s ha van, mi lenne az, a körben ülők általános derültségére kiszalad a számon Szókratész mondata: „Sarkantyú lenni az állam vékonyában…” Gombár Csaba felkapja fejét és elégedetten csettint: „sarkantyú lenni…hogy is mondtad? az állam vékonyában? Nagyon jó! Le a kalappal Szókratész előtt! Hol mondta ezt? Persze, a védőbeszédében!” Hozzáteszem: nem sokkal kivégzése előtt. „Úgy látszik, nagyon mélyre hatolhatott az a sarkantyú…” – dünnyögi Gombár Csaba a rá jellemző kesernyés humorral. Igaz, ami igaz: Szókratészt tényleg államellenes bűnökért fogták perbe és ítélték halálra. Gombár a fejét csóválja: „Hogy érted azt, hogy államellenes bűnökért? Miféle államról beszélünk? És hol van ennek az államnak az a bizonyos »vékonya«?”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba A felszín és a mély című kritikája Farkas Balázs Lu purpu című kötetéről szól.
„Aki szereti Lovecraftot és a mai magyar weirdet, az szeretni fogja” – olvasom a moly.hu-n. És megijedek, hogy akkor én nem fogom szeretni. Vallomás jön, nem spoiler: azért választottam most ezt a kötetet, mert olyasmit akartam olvasni, amit nem ismerek, ami újdonság nekem. Az a meggyőződésem, hogy a jó irodalom mindenkinek szól, annak is, aki Lovecraft vagy Moorcock felől jön, annak is, aki Tolsztoj és Flaubert felől. Azt szoktam mondani, hogy amennyiben engem baromira nem érdekel a bálnavadászat, de mégis lenyűgöz Herman Melville Moby Dickje, akkor az irodalom megmutatta az erejét (ezt a remekművet a Lu purpu is megidézi a 36. oldalon!). (…) Elbeszélő főhősünk, Marci, azaz Joó Márton ilyeneket bír mondani: „Iszonyatosan be vagyok állva.” „Faszom se tudja, hol vagyok.” „Egyedül maradtam. Egyedül ezzel a kibaszott semmivel.” A gigantikus polip mintha a nagy fehér bálnára hasonlítana. Csak kicsit sokszor van a „kibaszott” szó – megjegyzem, Ahab kapitány se egy szalonfiú. Meg azért időközben itt járt a posztmodern, és nyomot hagyott: „De mi volt az a kibaszott polip?” „Valami… valami felfújható szar. ”
KÖNYV
Halmi Tibor Kaposvári gyerekszáj in da house címmel írt kritikát Vass Norbert Indiáncseresznye című kötetéről.
„Az Indiáncseresznye nagy pozitívuma, hogy mivel gyermeki nézőpontból, vagyis békaperspektívából meséli el a kaposvári hétköznapokat, a történetek interpretálásából kimarad a „bús magyar vidék” irodalmi toposza, amely beszédpozícióból kiindulva megannyi szépirodalmi mű készült az ezredforduló óta, és nemcsak, hogy letér a „jól bejáratott” útról, hanem a lehető legpozitívabb módon próbál a ’90-es évek „kisvárosi romantikájáról” beszélni. Persze, mivel kiskamaszok a főhősök, a novellákban végeláthatatlan BMX-ezések, szerepjátékozások, hócsatázások, horgászások, és egyéb más délutáni/hétvégi elfoglaltságok kerülnek előtérbe egy mára már ködbe veszett, „mitikus gyerekkor” mementóiként. Sőt, a szerző az alsótagozatos kisfiúkról szóló írásokban nemcsak hogy emléket állít e letűnt időszaknak, hanem a kötet utolsó oldalán található kottával, amely Chopin Gyászinduló című művének kezdőtétele, mintha el is „siratná” azt.”
Visy Beatrix Aranyos fogason… című recenziója Nádasdy Ádám Jól láthatóan lógok itt című kötetéről.
„Az életét, hátralévő lehetőségeit, érzéseit szemlélő alak őszintesége, önmagával szembeni könyörtelensége a versek többségét jellemzi. A költő a gyengeség, a körülményekhez, másokhoz való alkalmazkodás, a beilleszkedési vágy, az érzelmeknek, társnak való kiszolgáltatottság, az egyedülléttel, a létbe vetettség magányával való szembesülés kínjait, gyötrelmeit például a meztelenség motívumában (Önként és dalolva, Nagy előny a meztelenség) tárja ki. A mindenféle szégyenérzet, bűntudat megvallása közben önmaga kitakarásával, lecsupaszításával kaphat hangsúlyt a test ábrázolása vagy a ruhadarabok poézise. Ez utóbbiak a szégyen elfedésének kopottas rongyai, s ehhez kapcsolódhatnak Nádasdy költészetének korábbról is ismert bűnbánó, „istenes”, istennel szelíden perlekedő sorai, versei. S bár mindez az esendőség összességében szerethető, átérezhető, az önmarcangolás, saját maga lekicsinylése, önmaga öntetszelgő hiúságának megvallása helyenként mégis túlcsordul, mint egy fürdőhabbal teli kád. Az önanalízis, a közlésvágy óriási, és a szerző még ennek is tudatában van, hiszen az önmagát bohócként (is) identifikáló megszólaló mondja ki: „Nem kell mindent szétfecsegni.”
VERS
A versrovatban Babiczky Tibor és Fecske Csaba versei olvashatók. Babiczky Tibor versei közül mutatjuk be az egyiket:
Planet Caravan
Ülni egy teraszon, zsong a nyár,
és nem gondolni rád, csak fogadni
hálásan a hűvös érintést,
mely az este közeledtét jelzi.
Minden szobában magányos
állólámpa ég, aranyba öltöznek
a résnyire nyitott ajtók, a falak,
a régi képek. A világ nem lehet
sötétebb. És nincs energia,
bennem fényt gyújtani, csak
magány és tehetetlenség, ami
hálásan fogadja a hűvös érintést,
az éjszakát. Amikor leszáll, rád gondolok.
Magadnak kell világítanod, hogy hazatalálj.
PRÓZA
Finy Petra, Littner Zsolt, Pető Péter és Tallér Edina prózája. Tárcatár: Németh Gábor.
Részlet Németh Gábor „Térdig ezüstben” A véglegesítő – X. című írásából:
„A kopt nők című Hajnóczy-szöveg nyílt ki, éppen, mintha igazi könyvben volna, oldalpárként. K. fölismerte, az 1981-es kiadás 46. és 47. oldalának fényképe volt. Mohón szaladt végig a szövegen. „Rágyújtottam egy cigarettára, amely csak ebben az országban neveztetik cigarettának.” A pártállami cenzúra nyilvánvaló okokból eltűntette az eredeti jelzőket, ha egyáltalán valaha is a hiányzónak feltételezett jelzők voltak az eredetiek. A következő találat a Rendszerváltozás utáni, gyűjteményes kiadásra mutatott. Ebben már csonkítatlanul szerepelt a mondat, viszont a K. tenyerében őrzött sorrendtől eltérően az ország „kiherélt, ősi területeitől megfosztott” volt. Megértette, hogy a titokzatos ismeretlen régen olvashatta az eredeti szöveget. Némi nyomozás után rátalált az első közlésre. A kopt nők a Mozgó Világ című fojóirat 1980 augusztusi számában jelent meg először. A befényképezett példányban a szöveget nyomáshiba szeplőzte, a címmezőn túlnyúló ovális, sötétszürke folt egyszerre emlékeztetett a maszáj pajzsokra és a sorsüldözött csecsemők arcbőrét elcsúfító, óriás anyajegyekre. Az első közlés még tartalmazta a jelzőket, ugyanabban a sorrendben, amejben a hejreállított változat. K.-nak rémlett, hogy a fojóiratot később betiltották, a szerkesztőséget szélnek eresztették, hogy a lap ártalmatlan hamisítványát, úgynevezett „ejtőernyősök” irányításával adják ki a továbbiakban, természetesen változatlan címmel. „Ejtőernyősök!” A szónak naftalinszaga volt.
Most már kíváncsi lett A kopt nők véglegesített szövegére.”
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia Spiró György Honderű című darabjáról írt, amelyet a Pesti Színházban mutattak be.
„A darabból 1998-ban készült az első bemutató az Ódry Színpadon, akkor a szöveget a fáma szerint Békés András – előnyére – alaposan megdolgozta dramaturgiailag. Majd egy évvel később Valló Péter rendezett belőle parádés szereposztással előadást a Tivoli Színházban. Húsz év telt el azóta, és Valló ismét úgy érezte, megvan hozzá a szereposztása. Amiben nagyjából igaza is van. De elég ez? Mert közben a világ sokat fordult. Közelmúlt még nekünk az ábrázolt időszak, amelynek a szaga még itt lengedez a jelenben (ahogyan ezt fentebb szemléltettem). És ez a szag olyan erős, hogy megérte volna hozzányúlni a szöveghez. (Miért is ne Spiró közreműködésével?) Hiszen annyi, de annyi benne a feladott labda, amelyet most kicsit máshová, máshogyan lehetne lecsapni, hogy a darab színpadon érdekesebb (hogy ne mondjam: aktuálisabb) legyen…”
TÁNC
Fuchs Lívia a Carlos Acosta kubai táncművész életéről készült Út a Királyi Operába című filmről írt kritikát.
„A forgalmazók nyilván nem bíznak a balett vonzerejében, ezért is meglepő, hogy a Cirko Film behozta a nálunk szinte teljesen ismeretlen kubai Carlos Acosta életrajzi filmjét, hiszen az ő neve semmit nem mond egy magyar nézőnek, mert ki emlékszik már arra, hogy 2002-ben két estén Don Quijotét táncolt Aleszja Popovával az Operaházban? Holott Acosta korunk egyik legnagyobb táncosa volt az oly sok tehetséget egybegyűjtő londoni Királyi Balettnél 2016-os visszavonulásáig.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
