Megtaláltam a költőt? Halmai Tamás vagy a remény lírája
Remélem, nem én vagyok az egyetlen, aki azzal a kérdéssel olvassa a verseket évek óta az ÉS-ben, a Bárkában, a Forrásban, az irodalmi neten és mindenütt másutt, ahol még verseket közölnek, hogy: Hol vagy költő?
Mint hívő a megnyilatkozásra, anya a baba első szavára, szerelmes az „igen”-re, úgy vágyik az ember a szívenütő versre.
Na, persze, rögtön furkálódik az ördög: ugyan kit mi üt szíven? Tisztázzuk: én, tán nagyképűen azt a költőt várom, aki úgy szólal meg az anyanyelvén, hogy a nemzete beleremeg. Beleremeg, mert felismeri, hogy ez az ő valódi hangja, akkor is, ha kezdetben utálja és elutasítja. Nemzetem ugyanis többnyire nagy spéttel szokott beleremegni költője dalaiba, ha éppen nem tetszik neki forradalmat csinálni, ahol a vers is fegyver, de én – némi nagyképűséggel – hiszek benne, hogy meghallom a Hangot. Egy élet marginális szellemi létben érzékenyíti az embert.
Halmai Tamás verseivel a Bárka oldalain találkoztam először. Mi ragadott meg? Lánglelkűnek nem mondhatnám a költőt. Indulatosnak sem, pedig a fogcsikorgató düh a legnagyobb magyar poéták ismert üzemanyaga volt. Talán éppen a nyugalma, az az áttetsző, lírába oldott gondolatiság fogott meg, ami olyan távol áll tőlem?
Mindenkiben él néhány
gonosztevő.
Csak meghúzódik némán
és nem tolong elő.
Számos kötete jelent meg, de én csak az utolsóból, a Terapion életeiből emelem ki az idézeteket, bár aki keres, megtalálja a neten másféle verseit is. Másfélék és ugyanazok. Tiszták, áttetszőek, pontosak, belső tűz lobog bennük, nem látványos lánggal égnek.
Lehet, hogy valóban ez a jövő magyar költészete? Vége az ellenségkereső fogcsikorgatásnak?
A Hadakozó fejedelemségek
korában könnyű lelni ellenséget.
Jüe-csó nem talált sokat, se keveset.
Igaz, ő nem is keresett.
No, persze Halmai Tamásnak bőséggel vannak elődei, és vannak társai. Talán figyelmetlen is vagyok, hogy őket nem vettem észre. Vagy csak annyira vágyom nyugalomra, történelmi harmóniára, egy kis társadalmi békére és szolidaritásra, ami nincs, hogy Halmai gyógyító keresztényi költészetét látom váteszi fénynek. Lehet, hogy igazam lesz? Nem farkasok vicsorgásáról szól majd egyszer a magyar lét? És vajon megérem?
Nógrádi Gábor
