Egy kitartó apa és egy makacs kisfiú története egy kubai kisvárostól a királyi operáig
Mai fejjel már nem gondolunk arra, hogy a Rómeó és Júlia balettet ne táncolhatná el egy mulatt férfi. Pedig a szegregáció balett táncost ugyanúgy sújtott, mint aktivistát, zenészt, politikust… Az „első fekete” felsorolásokba került be így Carlos Acosta kubai táncos, akinek az életrajzi filmjéből kiderül mindaz, hogy hogyan jutott el idáig, hogy lett ő az első színes bőrű Rómeó a londoni The Royal Balett társulatánál. Az Út a királyi operába című filmet aug 22-től vetítik az artmozikban.
Kubai kisváros közterén nagy sikert arató, Michael Jakcsont táncoló kisfiú, Yuli történetével indul a film. Párhuzamosan követjük végig a kisfiúból akarata ellenére sikeres balett táncossá váló férfi életét, annak fontosabb állomásait, és az életrajzi ihletettségű, már felnőttkorában készülő, a saját életét és Kuba akkori helyzetét feldolgozó kortárs táncelőadás létrejöttét. A film felnőtt főhőse maga Carlos Acosta táncos.
Érdekes lenne Carlos fejlődéstörténetéről írni, hogy hogyan válik egy dacos, mindent megtagadó kisfiúból, akinek esze ágában sem volt balettiskolába járni, egy, a táncos mivoltával önazonos érett művésszé. Mégis inkább két másik fontos személyről írunk, akik nélkül az élete teljesen más irányt vett volna, varázsgömb nélkül is ez látszik.
Az édesapa erős karaktere és kitartása végigkíséri a fiú életét. Ha kell, tanítással, ha kell, szigorral, de nem enged abból, hogy a fia táncos legyen. Látja benne a tehetséget, és végsőkig kitart emellett. A kisfiú a félelmetes és erős afrikai isten és harcos, Ogun fiáról, Yuliról kapta a becenevét az apától. Ennek szellemében terelgeti a fiút az apa, és nem engedi letérni a sokszor nehéz és fájdalmas tanulási útról. Az apa minden szigora ellenére tele van szeretettel, de, a felmenői a rabszolgaságot is megérvén, nem hisz a puszta boldogságban. Kitűzött célban hisz, a tehetségben hisz, és abban, hogy a kemény munkának beérik a gyümölcse. A végsőkig küzd Yuli sikereiért, és a legnagyobb boldogsággal, büszkeséggel és meghatottsággal ragasztgatja tele a Yuli-val felcímkézett piros emlékkönyvet a már sikeressé váló táncos fiáról megjelent kritikákkal. Végül a piros könyv Acostanál landol, és ihleti a készülő életrajzi előadást.
A másik figyelemreméltó karakter a filmben az a tánctanárnő, aki szintén meglátja a páratlan tehetséget a fiúban, és akkor is talál megoldást a továbblépésre, amikor a világhírű havannai balettintézetből kizárják a fiút rossz magaviselete, hiányzásai miatt. Talál neki egy másik iskolát, ahol bár nehezen indul a fiú élete, végül mégis ihletet kap a tánchoz, és sorra jönnek a sikerek a különböző versenyeken. A tanárnőnek köszönhető, hogy végül a londoni The Royal Balett társulat tagja lesz. Sokszor azon múlik egy tehetség kibontakoztatása, hogy van-e mellette értő szem, egy profi, aki tud tenni érdemben azért, hogy ne kallódjon el a tehetség. Yulinak szerencséje volt a tanárnővel, mert akkor is utánament, amikor a felnőtté cseperedett férfi, a szabadság ízébe belekóstolva épp megbillent, és abba akarta hagyni az egészet…
A film két másik szálon is pörög. Belelátunk a fiú súlyosan terhelt családjának életébe, és érinti a kubai gazdasági válság azon időszakát, amikor az emberek képesek voltak életüket kockára téve egy motorcsónakban elindulni a jobbnak vélt jövő felé, akkor Amerikába…
