+ Irodalom

A Titkos versműhely varázslatos élményekben részesít

Tanulj versül!

Lackfi János – Molnár Krisztina Rita: Titkos versműhely, Móra Kiadó, illusztrálta: Lakatos István, oldalszám: 160, online ár: 2379 Ft Megjelenés: 2019

A kilencvenes évek végén egy apró faluban, Erdőkertesen éltem. Történt egyszer, hogy a barátommal, aki a helyi kertibútor-üzemben este tízig dolgozott, találkozót beszéltünk meg. Gondoltam, amíg várok rá, beülök a Vén Diófa kocsmába és valahogy elütöm az időt. Odabenn sűrű cigarettafüst, félhomály, a pult mögött kedvenc nagykacajú kocsmárosném, Gizike abajgatta a poharakat, huzigálta a sörcsap karját, osztotta a búfelejtő féldeciket. Jómagam is rendeltem egy barackot, mellé üveges kólát (akkoriban még nem szennyeztük – annyira – a Földet pet palackokkal), mert e kettőnek együtt valahogy túlérett szilva íze volt, amit nagyon szerettem.

Ahogy ott ücsörgök egyedül az asztalomnál, igencsak eluntam magamat, ám szerencsére volt nálam egy könyv, hát elővettem, olvasgattam és időnként fel-felnevettem – mert volt min! A kocsma – megjegyzem: akkoriban még igazi kocsmák voltak, nem ezek a mai cigimentes, unalmasan steril iszoldák és csilivili pub-ok! – törzsközönsége csupa melósruhás, micisapkás, leharcolt küllemű, méla képű alak volt, akik gyanakvón pislogtak felém, nem értvén, mit viháncolok én ott egymagamban. Végül egyikük átszólt a maga asztalától azon a rekedt tengerészhangon, amit csak a régi vitorlás hajók fedélzetén és a magyar kocsmák mélyén lehetett kimívelni:

„Neked meg mi bajod? Tán hülye vagy?”

Ő volt Dugó, a mindenki által ismert ötvenes, borostásan disznóképű alkesz, aki egyszer úgy berúgott – tán születésnapja volt? –, hogy hirtelen zokogni kezdett, azt óbégatván, hogy aszongya:

„Tojásos nokedlit akarok! Csináljatok nekem tojásos nokedlit, vagy végetek lesz, mint a cucilizmusnak!”

Akkor este azonban Dugó az én nevetgélésem okát firtatta, én pedig készséggel feleltem neki:

„Olvasok, bátyám, méghozzá olyat, amin nevetni kell.” „Na! – hördült fel erre Dugó – Hadd halljuk mi is!”

Én pedig, kérem – mert a népakarat számomra mindig az első! –, aznap este a falu alkeszeinek közkívánatra bizony felolvastam a nálam lévő könyvet, mely az Ami a szívedet nyomja címet viselte és svéd gyerekverseket tartalmazott!

Egyet se hagyhattam ki, sőt, végül mindet legalább kétszer kellett prezentálnom – a siker ugyanis osztatlan volt!

Hogy jön ez most ide?

A könyv – amit itt bemutatni van szerencsém – szerzői, Molnár Krisztina Rita és Lackfi János egész biztosan tudják a választ és mosolyogva bólogatnak, mert ők értik a lényeget!

Ez a kötet a versírás titkos oskolájának legfontosabb csínjait, bínjait és alapherkentyűit gyűjtötte össze, segítvén azokat nem csak megérteni, de megtanulni, begyakorolni is. A két szerző szépen elosztotta egymás között a témákat: az egyikről Rita, a másikról János ír, gondolkodik, fecseg, mélázik, morcong, harsonáz, stb. – mindig tudható, éppen kinek a szavait olvassuk, mert a fejezetcímekhez okosan, ötletesen odabiggyesztették a névjegyüket. Ne gondoljuk azonban, hogy valami száraz, uncsi, verselemzésekkel teli „okostojáskodást” kapunk kézhez. A vers – a jó, tehát az igazi vers – maga az élet: lüktet, pezseg, dobog, lobog, sőt, olykor hergebergél (nincs is ilyen szó? – ki érdekel?), vagyis eleven!

Molnár Krisztina Rita mindent tud a versről, de ezzel persze keveset mondtam, hiszen ő érezhetően benne él ebben a műfajban (versben élni pedig csuda jó lehet!). Az általa írt fejezetek okosak, sok érdekes információt adnak és főleg ügyesen, nagy tapasztalattal és szeretettel tanítanak. Az olvasó, aki egyben reménybeli költőpalánta is, mindig kap tőle valami szórakoztató, izgalmas feladatot, amit megoldva biztos, hogy végre érteni és ezáltal élvezni, sőt, létrehozni is képes lesz majd azt a versformát, amit addig csak mások tolla által csodálhatott. Molnár Krisztina Rita a versek, a versírás oktatása által nevel, érzékenyít és emeli egyre feljebb hallgatóságát és olvasóit. A munka, amit a biatorbágyi gyerekekkel végez, bizonyíték rá, hogy nem csak kiváló költő, de remek irodalompedagógus is.

Lackfi János meg… Hát ő a Lackfi János. Maga az önfeledten sziporkázó játék, az örök derű, a merész és tabudöntögető humor, a magyar nyelv versbohóca: utolérhetetlen! Az általa írt fejezetek provokatívak, erősek, kicsattanóak, igazi durrbele-verskreálásra biztatnak, éppen csak annyi szabály betartását követelve meg, nehogy végül gumiszobába kerüljünk. Versbe oltott kacagást keresel? Olvass Lackfit, kispofám, és nem csalódsz!

Szót kell még ejtenem Lakatos István illusztrációiról: zseniálisak! A rajzok Molnár és Lackfi remekbe szavott szövegeit tökéletesen kiegészítve, azokat továbbgondolva képeznek önálló humorszigeteket, melyeken jó elidőznie a tekintetnek. Amit Lakatos tett, sokkal több, mint illusztrálás: képei együtt lüktetnek, ugrabugrálnak, döndörögnek (megint egy „nincs” szó – ez a szerzők hatása, ők bírnak rá a szavakkal való játékra, én ártatlan vagyok!) a szövegkorpusszal (ezt a szakkifejezést meg azért használom, hogy érezhető legyen, milyen rettentő módon értek a recenzió íráshoz!).

Végül kicsit komolyabban: fogalmam sincs, mitől titkos a Titkos versműhely, de annyi biztos, hogy alapmű. Verset élete bizonyos szakaszában mindenki ír (vagy csak mormol, dúdol, tök mindegy – ha mégsem, akkor nagy baj van vele: félő, hogy sorozatgyilkos vagy politikus lesz belőle!), így tehát ez a kötet mindenki kezébe bele illik. Annak is hasznos, aki irodalmat tanít, annak is, aki verset írna, de nem tudja, miként kéne hozzáfogni, és annak is, aki pusztán olvasni szereti a költeményeket, mert ez a könyv hozzásegíti, hogy jobban értse és átélje azokat.

A Titkos versműhely önmagában nagy élmény és még nagyobb, varázslatosabb élményekhez segíti hozzá olvasóit.

A Titkos versműhely varázslatos élményekben részesít
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top