Király Attila színművész a Kaszás Attila-díj egyik jelöltje, ebből az alkalomból kérdezték:
Mit jelent az Ön számára a jelölés?
Ennél szakmaibb díjat el sem tudok képzelni. Így aztán rendkívül megtisztelő, hogy két színház is érdemesnek tartott rá. Nagyon hálás vagyok a kollégáimnak és mérhetetlenül jól esik, hogy olyannak látnak amilyen szeretnék lenni.
Mit gondol, mitől lesz egy színházi társulat jól működő?
Ha biztosan tudnám a választ, akkor színházat akarnék vezetni, de ilyesmi eszembe sem jut. Azt gondolom, szeretni kell a színházat, akarni kell valamit mondani, és csapatjátékosnak kell lenni. Tudomásul kell venni, hogy nem mindig én vagyok az ék eleje. Ha jól szolgálom az adott előadást, az örömmel tölt el. Ha sok ilyen ember találkozik, akkor talán jól működik a társulat.
Miként emlékszik Kaszás Attilára?
Hú! Ez nem könnyű. Őrzök tőle egy könyvet, premierajándékot. Amibe azt írta, örök haveromnak. Nem voltunk barátok, de azt hiszem, közel álltunk egymáshoz. Sok minden ugrik be, ha rá gondolok, játszottunk barátokat, ellenségeket, koreografáltam őt, de a legerősebb emlék, mikor a Holdbeli csónakos nélküle ment le, csak a hangja szólt. Hiányzik.
Életrajzában egymást érik a szebbnél szebb szerepek. Melyik volt a kedvence, és miért?
Kiscserkészesen hangzik, de éppen az, amelyiket csinálom. Szeretem a végletes figurákat, ha kirángatnak a komfortzónámból. De melyik színész ne szeretne megdögleni a színpadon?
Van-e szerepálma, és ha igen, mi az és miért?
Fiatal színész koromban, már nem emlékszem kitől, azt hallottam, hogy a szerepálom csak arra jó, hogy elmenjen az ember mellett. Szóval nincsen.
Milyen szerepben, szerepekben érzi magát igazán otthon?
Ha az eddigi válaszaimból nem derülne ki, annyit még hozzá tudok tenni, hogy mostanában kezdenek megtalálni az apa-szerepek. Azoknak örülök, mert úgy tűnik, kezdem utolérni saját magamat.
