A szifilisz, más néven vérbaj, szexuális úton terjedő, idült lefolyású, fertőző nemi betegség. Kórokozója a Treponema pallidum nevű baktérium. Tünetei attól függően eltérnek, hogy a betegség három szakasza közül melyikben lépnek fel. Az elsődleges szakaszt általában egyetlen szifiliszes fekély (nem fájdalmas, nem viszkető, kemény elfekélyesedés a bőrön, a kórokozó behatolási helyén) jellemzi, a második szakaszban szétterjedt kiütés jelentkezik, amely rendszerint a tenyéren és a talpon jelenik meg. A harmadlagos szakaszban pedig idegrendszeri vagy szívproblémák keletkeznek. Ez, a fő verőér idült gyulladása, okozta közvetve a szifiliszes Ady Endre halálát is. Régi, illetve népies elnevezései még a bujakór és a franc (mely utóbbi a „francia betegségből” ered, először Girolamo Fracastoro veronai orvos hívta így egy versében.)
Talán ez az elnevezés volt az alapja Heinrich Himmler fóbiájának, aki szerint a franciák a német hadsereget a párizsi utcalányokkal győzhetik le, az általuk átadott szifilisszel. A probléma nem légből kapott volt, a betegség rohamosan terjedt, és nem lehetett a kezdeti stádiumban megállítani, mivel a kezelésére szolgáló penicillin még nem volt ismert. Ezért az SS vezetője ezerkilencszáznegyvenben elindított egy projektet, melyben az prostituáltakat guminőkkel szerették volna helyettesíteni.
Jersey szigetén állították fel a gyárat egy laktanyában. Természetesen meg kellett találni az alkalmas, a katonák ízlésének megfelelő modellt, akiről a babát mintázzák. Az anyagával kevesebb gondjuk volt, nyújtható és rugalmas polimereket használtak. Először Kathe von Nagy színésznőre, a szabadkai születésű Nagy Katóra gondoltak, aki a harmincas évek ünnepelt berlini dívája volt. Az akkoriban már Amerikában élő Kathe von Nagy természetesen visszautasította a kétes dicsőséget hozó szerepet. Ráadásul Kató tipikusan magyaros, gesztenyebarna hajú szépség volt, így Himmler maradt a jó öreg árja klisénél, szőke, kék szemű guminőt gyártatott. Minden esetre neki annyira tetszett a végeredmény, hogy megrendelt ötven darabot saját használatra. Érthető módon a projekt negyvenkettőben dugába dőlt. (Meglehetősen nehéz elképzelnünk, ahogy a frontra vonuló katonák menetfelszerelésébe tartozna a gondosan élére hajtogatott guminő, kizárólag szőke változatban. Sajnos, a hús-vér hölgyek beszerzése sokkal kevesebb macerával járt.) Drezda bombázása során pedig megsemmisült a kísérlet minden írásos feljegyzése.
A guminők azonban túlélték a nácikat, és az ötvenes években az NSZK-ban éjszakai bárokban pult alól árulták. Ezerkilencszázötvenhatban látogatott a Német Szövetségi Köztársaságba az amerikai Ruth Handler, a Mattel cég alapítója. Ruth többször látta lányát papírból kivágott babákkal hosszasan szerepjátékokat játszani, akiknek a gyermek még felnőttes stílusú ruhákat is készített. Az üzleti érzékkel megáldott anyuka rájött, hogy nem léteznek az amerikai piacon felnőtteket ábrázoló babák. Mikor a bárban meglátta a guminőt, megtetszett neki, vett egyet, hazavitte, és róla mintázta a szőke, kék szemű, darázs derekú, bögyös Barbie babát. A guminő tisztára mosdatása része a legendának, miszerint fogalma sem volt Ruth Handlernek, hogy szexuális segédeszköz szolgált a gyermekjáték mintájául.
Ha gyémántot teszel egy dobozba, kincsesláda, ha banánhéjat, kuka lesz.
