Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
INTERJÚ
„…Fantasztikus figurák, akik nincsenek benne a köztudatunkban…” – Bódy Gáborral (1946–1985) Szekfü András beszélgetett (részlet az 1976. október 17-én készült hangfelvételből).
„1976 végén cikket írtam a „régi”, Kulin Ferenc-féle Mozgó Világba két ígéretes első filmről, Lányi András Segesvárjáról és Bódy Gábor Amerikai anzixáról. Előtte magnetofon életút interjút készítettem velük. Mindkettőjüket ismertem a Balázs Béla Stúdióból. A máig kiadatlan Bódy-interjúból ez egy nagyobb, összefüggő részlet a hangfelvétel alapján. (Sz.A.)”
FEUILLETON
Hévizi Ottó Villa Rubino Cicerone címmel írt esszét az idő fogalmáról.
„1. Ágoston óta tudni: legkétesebb ismerősünk az idő. Legkétesebb akkor egy ismerős (grammatikai állítás), ha nonszensz már a kérdés is, láttuk-e valaha. Az idő nem látnivaló. Nem időzik sem másban, sem máskor; azt sem tudni, van-e belőle másik. Nemlétezőnk sem képes lenni, amíg vagyunk. Nincs ismérve, így ráismerni sem lehet; ezért azt sem tudható, hogy félreismerjük-e. Látatlanban mégis rémlik, hogy az idő nem semmilyen: valahogyan történik.
Egyszer voltam egy helyen, ahol a rejtőzködő idő mintha előkúszott volna az ismeretlenéből; mindenesetre valami kétségkívül látszódott belőle az ember körül. Két hetet töltöttem ott, a valahogyan történő idő helyén, ahol egyébként semmi különös nem történt. Jó másfél évtizede volt. Most, hogy végére értem egy könyv írásának az időről, mely Kant időfelfogását nyomozta (Tempus absconditus), elővettem akkori jegyzeteimet. Képtelen kívánság, mégis jó lenne tudnom, már nem egy klasszikussal, hanem magammal beszélgetve, mit tarthatok képnek az időről.
Utóvégre a könyv nézőpontra tenne javaslatot idő ügyben, mondván Wittgensteinnel: „Nézd így a dolgokat!” Dolgok még csak-csak nézhetők így vagy úgy. De minek nézhet ki az idő?”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Szereplők, szerepek címmel írt Tóth Krisztina Fehér farkas című kötetéről.
„Tóth Krisztina figurái szerepeket játszanak. Egyedül vannak, holott élnek körülöttük társak. Kényszerű szerepeiket szépen végigviszik, ezzel mindenki jól elvan. A szekus nyugdíjas felejtse el, hogy szekus volt, a környezete is elfelejti. A felnőtt nő felejtse el, hogy gyerekkorában erőszak érte, a környezete is ebben érdekelt. A példás családapa nem lehet meleg, mert akkor mi lesz a világgal, a családjával. Szóval mindenki igyekezzen adni a látszatra, sugallják ezek a történetek. És a szereplők igyekeznek is. Pontosabban az író igyekszik úgy bemutatni szereplőit, hogy lássuk is, milyenek, de azt is lássuk, hogy a szerepeiket játsszák.
A novellák fele egyes szám harmadik személyű elbeszélőt alkalmaz, a fele egyes szám első személyűt. Ez a kötet éppen arra példa, hogy nem attól jó vagy kevésbé jó egy elbeszélés, hogy milyen a narráció. A Borjú egyes szám harmadik személyű elbeszélés, és remek. A Vevők egyes szám első személyű elbeszélés, és remek. Tóth Krisztina nagyon jó abban, hogy a rafináltan kitalált, finoman megformált szereplőit kimérten beszéltesse, monológjaikat röviden elénk tárja, kevés szóval valódi éles helyzetet teremtsen, és ebből kikerekedjék egy egész élet. De abban is nagyon jó, hogy kívülről mutassa meg különös szereplőit, akik a maguk sorsát logikusan követik, mi és az elbeszélő meg csak állunk és hallgatunk, mert eláll a szavunk.”
AZ ÉS KÖNYVE AUGUSZTUSBAN
Kőrizs Imre A rejtett átjáró című recenziója Várady Szabolcs De mennyire című kötetéről szól.
„A De mennyire teljesen normális, hagyományos verseskönyv, másrészt viszont koncept kötetnek is fel lehet fogni. Ez utóbbi irányban egyébként Várady költészetében rejlenek még távlatok, mert A rejtett kijárathoz hasonlóan itt is olvashatók barátok kerek születésnapjára írt versek, sőt, azóta újabbak is születtek: érdekes lenne ezeket külön, teljes értékű könyvben kiadni. Mert míg az egyes versekben esetleg csak az ötlet bravúros kivitelezése, a penzum szellemes teljesítése jelenti az értéket, addig sorozatban olvasva őket, a téma azonossága és a kidolgozás módjának változatossága együtt a mára lényegében kihalt, de az irodalom számos korszakában nagyra becsült epigrammagyűjtemények hatásához hasonlítható, nagyon erős esztétikai élményt revelálhat.
Különleges az a mód, ahogy a köszöntők mellett a kötetben megjelennek a gyászoló és az olyan tisztelgő versek, mint a Szappanbuborékok WS emlékére vagy Az elaggott fülemile, amely Arany János kidolgozatlanul maradt prózavázlata alapján íródott. Emellett teljességgel külső ihletből fakadó versek is szerepelnek a kötetben, olyanok, amilyenek A rejtett kijáratban még az Egyebeken belül is külön ciklust kaptak. Az új kötet egyik sajátos vonása éppen ezzel függ össze: hogy a nyilvános költői vetélkedőkön született feladatversek is saját jogon, a kötet többi darabjával teljesen egyenrangú helyen, jól átgondolt szerkezet részeként olvashatók.”
PRÓZA
A héten Dudás Éva, Gerőcs Péter, Kovács Bálint és Szil Ágnes prózája.
Tárcatár: Németh Gábor.
Részlet Gerőcs Péter Ruzicska megy haza című írásából:
„Együtt hárman aztán nagy nehezen kifizették a lakást. A Jencit, így ahogy mondom, másnap vitte el az agyvérzés. Na, akkor ez az árva lélek, az én Ruzicskám munka mellett ápolhatta még az anyját is. Pedig nem volt az egy olyan finom asszony. Büntette az szegény Jencit is, meg a Ruzicskát is, ameddig csak az erejéből tellett. Szegény árvám befogadott egy kóbormacskát, hogy könnyebb legyen a gyász. De az anyja elkergette. Amíg Ruzicska bent dolgozott az üzemben, az a cica eltűnt. Amikor otthon kérdezte az anyját, hogy mi lett a Sanyikával, az anyja, az a hamis kis szottyadt ördög nézett rá nagy szemekkel, mint aki nem is érti a kérdést: „Hát volt itt macska?” Szerintem színlelt az mindent. Én mondom, nem volt az ágyhoz kötve, csak ápoltatta magát. Ha elment reggel a Ruzicska, biztos, hogy kipattant az ágyból a banya, és szaladt a városba… hagyjuk is, mi mindent csinált!”
Részlet Szil Ágnes Tranzit című írásából:
„A kórház sok kis épületből áll, majdhogynem a város közepén, félúton az iskolák és a börtön között, holott tulajdonképpen kezdő- és végpontja ugyanannak a grafikonnak. Tranzit. Az udvart benövi a borostyán, legalábbis az északi kerítések mentén, ha teheti, felfut a homlokzatra, át kell nyúlnia a betonjárdán, a lapok között találni egy picike kapaszkodót, onnan tovább pedig fel, ameddig a szára bírja. Az én feladatom lenne, hogy letépjem az indákat, de tavasszal mindig rácsodálkozom az élénkzöld, húszforintosnyi levelekre, aztán hagyom, hadd nyúljanak csak, terjedjenek tovább. Néha előfordul, hosszú-hosszú évek után, hogy valakinek feltűnik ez a sokféle zöld, olyan magasan is, olyankor behívat egy goromba ember, az igazgatóra hivatkozik, akit sose láttam, és utasít, hogy vágjam vissza a növényeket. Ezt vagy megteszem, vagy nem, még sohase kérték számon, és mire legközelebb feltűnik valakinek, már egy másik embert találok ott, aki majd kedvére kiabálhat velem. Én ugyanaz vagyok, ő mindig változik. Férfiakból nő lesz, a nőből meg valami, amiről néha el sem tudom dönteni, hogy micsoda. Ne kiabáljon vele, mondja néha a szakács, nem süket, csak nem mindent ért a szerencsétlen.”
VERS
A versrovatban Gál Ferenc két verse olvasható, valamint nagyobb válogatás Kiss Ottó első látásra gyerekeknek írt, valójában a legkeresetlenebb módon felnőtteknek szánt verseiből. Ezek közül mutatjuk meg itt az egyiket:
Mobil
Ha megosztok
egy képet a mobilomról,
akkor az a kép másnak is meglesz,
de azért nekem is megmarad
– még akkor is, ha
nagyon sok emberrel osztom meg.
Ez is úgy működik, akár a szeretet.
Bármennyi emberrel megoszthatom,
belőlem úgyse fogy ki.
TÁRLAT
György Péter Világhír és helytörténet című recenziója a Goldberger Textilipari Gyűjtemény állandó kiállításáról szól.
„A Goldbergerek textilkereskedőkből lettek műhelytulajdonosok. Kékfestőműhelyük működésének bemutatása számos lehetőséget kínál a múzeumlátogató gyerekeknek, s az első terem múzeumpedagógiai megoldásai olyan közvetlen tapasztalatot kínálnak, amely a múzeum egészét meghatározó élményt jelenthet. Az 1828 utáni évtizedek, majd a dualizmus kora egyaránt lehetővé tették a műhely gyárrá változását, majd eljöttek a modernizáció, és a világsiker évtizedei. Goldberger Leó nem pusztán sikeres, s a rendszer elitjéhez tartozó izraelita vallású gyártulajdonos, filantróp, elkötelezett. Buday-Goldbergert 1937-ben Vida Jenő, Stern Samu, Láng Lajos társaságában audiencián fogadta Horthy Miklós, aki bármit is mondott, semmit sem tartott be. Goldbergert más előkelőségek társaságában Mauthausenbe deportálták, s egy év után megtörten halt éhen, a tábor felszabadulásának napján.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
