Kilencvenéves korában elhunyt Heller Ágnes Széchenyi-díjas filozófus, akadémikus – tudatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) péntek este. A rendőrség később a hírügynökség megkeresésére azt közölte: egy holttestet találtak a Balatonban.
Július 19-én elhunyt Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a New York-i New School for Social Research professor emeritusa. Temetéséről a család később gondoskodik – olvasható az MTA közleményében.
Az MTI kérdésére, miszerint több hírportál a 444.hu-ra hivatkozva arról írt, hogy Heller Ágnes a Magyar Tudományos Akadémia balatonalmádi üdülőjének strandjáról indult úszni, de ismerősei hiába várták a parton, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte: péntek délután bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találták a Balatonban, „a Balatonalmádi előtti vízterületen”.
Az esettel kapcsolatban a rendőrök az idegenkezűséget és a bűncselekmény gyanúját kizárták, az ügyben közigazgatási hatósági eljárás indult.
Heller Ágnes 1929-ben Budapesten született zsidó polgári családban. Ügyvéd édesapjától – aki születésekor állítólag azt mondta, szeretné, ha a lánya filozófus vagy zeneszerző lenne – tanulta a könyvek, az irodalom szeretetét. A második világháború idején a szigorodó zsidótörvények ellehetetlenítették a család életét, a deportálás elől Heller Ágnesnek sikerült megszöknie.
A háború után leérettségizett, majd a pesti egyetem magyar-filozófia szakán tanult tovább. 1951-ben megszerezte a diplomáját.
1955-ben lett a filozófiai tudományok kandidátusa, 1967-ben doktori fokozatot szerzett. 1947-ben lépett be a kommunista pártba, de később kizárták. 1953-tól 1958-ig volt ismét az állampárt tagja. Ebben az évben 1956-os szerepvállalása miatt fegyelmivel elküldték az egyetemről, öt évig gimnáziumban tanított, írásai nem jelenhettek meg, útlevelet nem kaphatott. 1963-tól az MTA Szociológia Kutatócsoportjának munkatársaként filozófiai kérdésekkel foglalkozott. 1968-ban aláírta a csehszlovákiai bevonulás elleni tiltakozást, emiatt ismét „parkolópályára” tették. 1973-ban az MSZMP Politikai Bizottsága határozatában Heller filozófiai nézeteit is antimarxistának nyilvánította, ezután négy évig „politikai munkanélküliként” fordításokból élt.
1977-ben második férjével, a szintén filozófus Fehér Ferenccel elhagyta az országot, és előbb Melbourne-ben, a La Trobe Egyetemen tanított, majd 1986-tól a New York-i Új Társadalomtudományi Főiskola professzora lett. 1989-ben hazatért, 1995-től a szegedi JATE filozófiai és a budapesti ELTE esztétikai tanszékének egyetemi tanára volt, és tanított New Yorkban is. 1999-ben nyugdíjba vonult, 2010-től professor emeritaként ismét tanított az ELTE Esztétika Tanszékén. 1990-től az MTA levelező, 1995 óta rendes tagja volt.
Heller Ágnes műveinek nagy részét az 1994-ben elhunyt Fehér Ferenccel közösen publikálta. Fő kutatási területe az etika és a történetfilozófia volt. Pályája kezdetén munkáit a marxizmus és az újbaloldali gondolkodás jellemezte, később inkább posztmodern szempontból értelmezte az etikát és a modern világot, új megközelítési lehetőségeket kínált fontos társadalomelméleti problémák megoldásához. Magyarul megjelent munkái közül kiemelkedik A reneszánsz ember (1967), a Portrévázlatok az etika történetéből (1976), a Diktatúra a szükségletek felett (1979, Fehér Ferenccel és Márkus Györggyel), Az igazságosságon túl (1987), A történelem elmélete (2001), A „zsidókérdés” megoldhatatlansága (2004), Megtestesülés. Filozófiai esszék (2005), Trauma (2006), Ímhol vagyok. A Genezis könyvének filozófiai értelmezései (2006), Sámson (2007), A halhatatlan komédia (2007), New York-nosztalgia (2008), Filozófiám rövid története (2009), Kertész Imre. Négy töredék (2009), A mai történelmi regény (2010). Az önéletrajzi emlékezés filozófiája (2015) A filozófia rövid története gólyáknak (2016).
1998-ban Bicikliző majom címmel Kőbányai Jánossal közös műveként jelent meg interjú-önéletrajza, 2009-ben Rózsa Erzsébet monográfiát írt róla Se félelem, se keserűség címmel.
Heller Ágnes 1981-ben Lessing-, 1995-ben Széchenyi-, 1996-ban Hannah Arendt-díjat kapott, 2006-ban az európai kultúra kutatásában szerzett érdemeiért elnyerte a dán Sonning-díjat. 2008-ban Budapest díszpolgára lett, ebben az évben a dél-izraeli Beér-Seva város Ben Gurion Egyeteme díszdoktorává avatta, és megkapta a Karel Kramár emlékérmet is, mert negyven évvel korábban, 1968-ban tiltakozott a prágai tavasz leverése, Csehszlovákia megszállása ellen. 2010-ben Goethe-érmet kapott, 2012-ben a németországi Oldenburg városa a Carl von Ossietzky-díjat adományozta neki, az olaszországi Primo Levi Kulturális Központ pedig neki ítélte a Primo Levi 2012 nemzetközi díjat. 2014-ben a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége Radnóti-díjjal tüntette ki.
’Heller Ági meghalt’ – hallom a hírt fiamtól az Ikea-parkolóban este 9-kor.
Nem hiszem el! Egy 90 éves ember talán meghalhat, de Heller Ági nem.
Ági öröknek tűnt és bizton számítottunk arra, hogy sokáig velünk lesz.
Most az üresség érzése kong bennem. Nyilván a Spinoza-barátokban is.
Ági nem hagyhat itt bennünket. De itt hagyott. Elhagyatottak vagyunk.
Hellerágiatlanok lettünk.A Spinoza-barátok, akik több, mint 100 Heller Ági-előadást hallgathattak,
ők is hasonlóan érezhetnek és talán könnyít, ha ezt az érzést egymással megosztjuk.
Gondoljunk arra, milyen sokat kaptunk Ágitól az elmúlt több, mint 10 év alatt
a Spinozában. És próbáljunk megbékélni Ági elvesztésében.Baruch dajen haemet
(Ezt akkor mondjuk, ha valakinek a halálhíréről értesülünk.
A jelentése: Áldott az Igaz Bíró…
Vagyis elfogadjuk az Örökkévaló akaratát… hogy magához vette.)
– írta Sándor Anna és Véner Orsi, Spinóza Színház
