Monica Porter: Halálos körhinta / Rácz Vali, a dizőz [Deadly Carousel / A Singer’s Story of the Second World War] – Erdélyi Szalon, 2019 – fordította Péter Zsolt – 272 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-6016-43-0
Ki emlékszik Rácz Valira?
Talán azok a filmbubusok, akik kedvelik a két világháború közötti magyar filmeket, meg azok a vájfülűek, akik a korszak zenéiben túllátnak Karády Katalinon. Pedig Rácz Vali – akinek göllei szülőháza ma múzeum – megérdemelné, hogy emlékezzünk rá. Egy zavaros és beteg korszak egészségesebb felét – jobbik arcát – láthatjuk személyében. Azt, hogy a siker nem mindenkit tesz részvétlenné, és azt, hogy a siker, ha felelősségtudattal jár, életeket menthet. Szó szerint. A nácik alatt ugyanúgy, mint a háború utáni zavarosban.
A most – évtizedes adósságot pótolva – megjelent kötet szerzője az énekesnő lánya, aki alig néhány éves volt, amikor szülei 1956-ban elhagyták Magyarországot. Monica Porter bár nyilván csak (csak?!) édesanyja és a többi túlélő elmeséléséből, de olyan közelről ismerhette Rácz vali történetét, mint senki más. Olyan adatoknak lehet birtokában, melyek nem csak a történet tényeit, de a hátterét (értékrend, érzelmek, felismerések és motiváció) is közelíthetik az olvasóhoz. Még az olyan olvasóhoz is, akinek fogalma sincs a korszakról… vagy a korszak magyarországi szereplőiről és történéseiről. (Bőséges, magyar olvasó számára sem felesleges történelemlecke köríti az énekesnő történetét. Repetitio est…)
A Világ Népeinek Igaza
címmel 1992-ben tüntette a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a magyar énekesnőt, aki a második világháború alatt a tényleges veszélyt figyelmen kívül hagyva zsidókat bújtatott budai villájában. Az történetből kiderül, hogy ez nem csak komoly ellátási-logisztikai feladat volt, de ráadásul majdnem tragikusan végződött. Az énekesnőt egy sikertelen házkutatás után a nyilasok elvitték a Majestic szállóba, ahonnan abban az időben kevesen kerültek ki élve. Neki, barátai közbenjárására sikerült kijutni… Ennek a következménye lett, hogy a felszabadulás után a magyar kommunisták halálra ítélték. Ebből a kelepcéből hódolója/szeretője, Szása, az orosz tiszt szabadította ki… És ezzel még nem spoilereztem el semmit a történetből.
„Azt kérdezitek, miért tettem? A válasz egyszerű: nem találtam okot arra, hogy ne tegyem. Nem szabad elfeledkeznünk a múltról, de el kell tudnunk szakadni tőle. A jelen sokkal fontosabb…”
– mondta Rácz Vali 1992-ben, Jeruzsálemben.
Furcsa, de érthető aránytalansága a kötetnek, hogy elsősorban a magánemberrel foglakozik és így a művészi teljesítményről (színházi-, filmszerepekről, dalokról), az életmű nagyságáról csak a függelék felsorolásaiból alkothatunk képet. Ahogy az is érdekes, hogy az 56 utáni időszakról csak vázlatos áttekintést kaphatunk. Az viszont zseniális, hogy a történetben felbukkanó emberek és családok utóéletét is leköveti.
Rácz Vali élete fontos része Magyarország XX. századi történelmének. Rácz Vali története akkor is méltó volna az emlékezésre, ha nem állnának mögötte dalok és filmszerepek…
