Jeffrey Archer: Fej vagy írás [Heads You Win] – General Press Kiadó, 2019 – fordította Tóth Bálint Péter – 520 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4522-59-1
A leggondosabban megtervezett életút is telis-tele van váratlan fordulatokkal. Egyrészt, mert a fontos döntések előtt lehetetlen mérlegelni az összes körülményt. Másrészt pedig azért, mert a jelentéktelen, hétköznapi – döntésnek nem is nevezhető – döntésecskék sorozata is radikálisan megváltoztathatja az egyéni sorsokat. Arra meg aztán már tényleg nincsen – nem lehet rálátásunk –, hogy egy-egy jelentéktelennek tűnő életút egyes felejthető mozzanatai miként befolyásolhatják mások sorsát. S mert azt tudjuk, hogy tényleg minden mindennel összefügg, igazban nem is érzékelhetjük, hogy miként fordul meg a világ sorsa/történelme…
A jó regényírók, akik igazán döbbenetes, hihetően hihetetlen történetekkel szórakoztatják olvasóikat, megtanulták a fenti leckét: ha azt, ami a valóságban szinte kimutathatatlan, meggyőzően tudják elmesélni, akkor nyert ügyük van.
Meg az olvasóknak is.
Jeffrey Archer legújabb regényéhez nagyjából a fentebb leírtak szolgálhattak recept gyanánt.
S ha valaki, akkor az 1940-ben született, – letöltendő börtönbüntetésre ítéléséig – politikusként is aktív író pontosan tudhatja, „hogy mennek a dolgok” a kulisszák mögött. Mindegy is, hogy „kulisszák” alatt ebben az esetben a társadalmi, a gazdasági vagy a politikai – vagy akár a családi – életet értjük. Lenyűgöző a mesélő kedv és lendület. Az, ahogy Archer keze alól kikerülnek az újabb és újabb regények. Lenyűgöző az a laza elegancia, amivel a történet szálait szövi. Itt-ott megrendítő, ahogy a valóságos eseményeket és személyeket bevonja a regény történetébe. (Ebben a regényben még egy ál-SorosGyörgynek is jutott hely!)
S ha mindez nem varázsolná el eléggé az olvasót, akkor ráadás gyanánt abba is beleláthatunk, hogy a mai világpolitikai helyzet miként alapozódott meg a XX. század végén: hogyan lépett Oroszország a ma ismert útra. No, nem a konkrétumok szintjén, hiszen nem Jeffrey Archer nem történész, hanem – ebben az esetben – regényíró. Mégis, az, amit hősei életén keresztül elmesél, sok esetben, működésmódja szerint, közelebb áll/állhat a valósághoz, mint hinni szeretnénk.
A regény címe – Fej vagy írás – arra a pillanatra utal, amikor a főhős, a tehetséges Alekszandr Karpenko Leningrádban eldönti, hogy apja halála (politikai gyilkosság) után melyik hajóval meneküljenek külföldre: azzal-e, amelyik Az Amerikai Egyesült Államokba tart, vagy azzal-e, amelyik az Egyesült Királyságba… Lehetetlen és kényszerű döntés, amire csak egyetlen megoldás van: fej vagy írás…
Archernak íróként lehetősége van arra, hogy ne válasszon: ettől a ponttól kezdve minkét lehetséges életutat végigköveti. Hőse, aki lassan tényleg hőssé növekszik minkét világban, az egyik szálon Szása, a másikon pedig Alex néven szerepel, s mindkén úton – ez nyilván habitusából és jelleméből ered – sikeres lesz. Az amerikai szereplő gazdasági téren teljesít jó, s közben még „belefér” egy vietnámi kitérő is, mielőtt a keleti birodalom utódállama felé fordulna. Az angliai szereplő a politika felé orientálódik, s az angol parlamentarizmus hagyományából kacsingat – talán végzetes módon – a széthullott Szovjetunióból létrejött bizonytalan demokráciafokú szülőhazája felé…
A nagyjából harminc évet felölelő
párhuzamos életutak – azzal együtt is, hogy szórakoztatják és lekötik az olvasót – okot és lehetőséget adnak a gondolkodásra… és bizonyos tanulságok levonására. Jeffrey Archer nyilván az angliai és politikaközeli részek leírásánál van igazán elemében, de az amerikai fejezetekben is hasonlóan élvezetes teljesítményt nyújt. A párhuzamosságok pedig rávilágítanak arra, mi az, ami az emberből magából eredve szükségszerűen megtörténik, s mi az, ami az első bekezdésben leírt ismeretlen tényezők eredménye.
Komolyan állítom, hogy itt, K-Európában többet jelent Jeffrey Archer visszafogott és biztos alapokra helyezett optimizmusa, mint saját hazásában. Optimista, mert úgy látja/láttatja, hogy az igazán fontos dolgok rajtunk múlnak. És realista, hiszen a regény vége olyan csavart rejt, mely elképzelhetetlenül messzire taszítja a happy endig lehetőségét, s tulajdonképpen megkérdőjelez minden korábbi döntést, eseményt, gondolatot, cselekedetet és mulasztást. Mintha kikacsintana az alapvetően – jogosan és megalapozottan – pesszimista K-Európai olvasóra.
Bár a regény a XX. század utolsó harmadában játszódik, s konkrét aktualitása nincsen, mégis nagy öröm, hogy egy évvel az angol nyelvű megjelenés után már olvashatjuk magyarul.
