James Redfield: Mennyei prófécia [The Celestine Prophecy] – Partvonal kiadó, 2019 – fordította Révbíró Tamás – 304 oldal, keménytáblás kötés – ISBN 978-615-5783-49-4
Bevallom, a hatalmas szkepszissel, s kételkedésemnél is nagyobb kíváncsisággal fordulok újra és újra a spirituális irodalom – kereskedelmileg is sikeres – „termékei” felé. Nem a „megvilágosodás reménye” hajt, s nem is feltétlenül az irodalmi minőség iránti elkötelezettség. Sokkal inkább az érdekel, hogy milyen messzire tudnak/mernek elrugaszkodni a szerzők, s az, amit összeraknak, mennyire konzisztens. S ha tényleg összeáll egy egységes rendszerré, akkor mennyire hihető, be- és elfogadható. No, nem számomra, mert én, ha megveszek, sem tudom levetkezni a zsigeri szkepszist.
Kahlil Gibran „prófétája”, Richard Bach „sirálya”, Carlos Castaneda Don Juanja, de még akár az előbbieknél sokkal-sokkal viccesebb, Matei Calinesciu által írt „Zacharias Lichter élete és nézetei” mind olyan könyvek, amelyek feltételeznek egyfajta olvasói nyitottságot, s bevallva vagy eltitkolva, de befolyást akarnak gyakorolni az olvasók életére. Ideig-óráig ez sikerülni is szokott, hogy aztán az olvasó visszatérjen a hétköznapi énjéhez, s új kalandhoz új prófétát keressen. És ez így van jól!
Az alabamai születésű James Redfield, a spirituális irodalom egyik nagyágyúja, és az A mennyei prófécia című kötete meghökkentően nagyot szólt a kilencvenes években. Jellemző módon Magyarországon is megjelent már legalább hétszer 1995 óta. És mindig van rá igény, és mindig van, akit felvillanyoz ez a furcsa könyv, mely kerettörténete szerint egy kalandos perui utazás története, tartalma szerint egymásra épülő spirituális tanítások hosszú sora… ami aztán a könyv határain túlnyúlva további kötetekben folytatódik.
„Kilencedik Felismerés elmagyarázza, miként fog megváltozni az emberi kultúra a következő évezredben a tudatos evolúció hatására. Egy lényegesen új életformát ír le. Azt jósolja például, hogy az emberiség önként lecsökkenti majd a lélekszámát, hogy mindenki a föld legszebb, energiában leggazdagabb helyein élhessen. De megjegyzendő, hogy sokkal több ilyen terület lesz a jövőben, mert céltudatosan felhagyunk az erdők irtásával; így az erdők érettebb állapotban, hatékonyabban gyűjthetik az energiát.”
Számomra mindez sci-fi marad. De – következetessége okán – egészen kitűnő, hiszen saját rendszerén belül teljesen működőképes és elfogadható világképet hoz létre. (Hangsúlyozom: saját rendszerén belül: a regény világában!) Ebben az összefüggésben azzal sincs gondom (sőt), hogy a vallást is integrálja saját rendszerébe:
„– Amikor az emberek rezgése eléri azt a szintet, ahol a többiek már nem érzékelik őket – folytatta Julia –, ez annak a jele, hogy átlépnek a határon, amely ezt az életet elválasztja a másik világtól, ahonnan jöttünk, és ahová halálunk után visszatérünk. A határ tudatos átlépését Krisztus példája mutatja. Ő tökéletesen megnyitotta magát az energia számára, és annyira könnyűvé vált, hogy képes volt járni a vízen. Itt, a földön le tudta győzni a halált, és ő volt az első, aki átlépett, áthatolt a fizikai világból a spirituális világba. Az ő élete bemutatta, hogyan hajtható ez végre, és ha összekapcsolódunk ugyanazzal a forrással, fokról fokra mi is eljuthatunk ugyanoda. Egyszer mindannyian elérjük majd azt a magas rezgésállapotot, amikor a mai alakunkban képesek leszünk átlépni a mennyországba.”
Redfield könyve lényeges kérdéseket tárgyal – az emberi kapcsolatok minőségétől a környezetvédelemig –, s ezeket irigylésre méltó optimizmustól hajtva egy olyan teleologikus rendszerbe foglakja, mely képes magával sodorni az olvasót. Függetlenül attól, hogy mennyire hat ránk ez a sajátos világkép, legalább részben osztozhatunk a redfieldi optimizmusban, hiszen mennyire jó az, hogy az ilyen gondolatok szabadon eljuthatnak a mai kor emberéhez, s milyen jó, hogy ezekről az eszmékről gondolkodni-vitázni lehet.
Minden kétkedésemmel együtt is kedvelem ezeket a könyveket, hiszen arról szólnak, hogy mennyire megmagyarázhatatlan mindaz, ami körülvesz minket… az már egy másik kérdés, hogy egyből meg is magyarázzák a megmagyarázhatatlan. Bátrak, no!
