A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral (ADHD) magyarázza egy új kutatás Leonardo da Vinci rendkívüli kreativitását, de munkái befejezésének állandó halogatását is.
Marco Catani, a londoni King’s College professzora a Brain című szakfolyóiratban publikálta kutatását, amelyben a reneszánsz művész, polihisztor munkamódszerét és magatartását leíró korabeli beszámolókon alapuló bizonyítékokkal támasztja alá az ADHD hipotézisét.
“Noha lehetetlen diagnózist felállítani valakiről, aki 500 éve meghalt, legmeggyőzőbben és tudományosan legkézenfekvőbben az ADHD magyarázza, miért volt Leonardónak olyan nehéz befejezni a műveit. A korabeli feljegyzések szerint a művész feltűnően sok időt töltött tervezéssel, de hiányzott belőle a befejezéshez szükséges kitartás. Az ADHD megmagyarázhatja a firenzei mester temperamentumának bizonyos vonásait és különös, csapongó szellemét”
– magyarázta Catani, a King’s College pszichiátriai, pszichológiai és idegtudományi intézetének professzora.
Az ADHD magatartászavar jellemzője az állandó halogatás, a feladatok befejezésére való képtelenség, a csapongó gondolatok, valamint a test és szellem nyughatatlansága.
A zavart leggyakrabban gyerekkorban ismerik fel, ám egyre több felnőttnél, köztük egyetemistáknál és munkájukban sikeres embereknél is diagnosztizálják.
Leonardóra gyerekkora óta jellemző volt, hogy nem tudott kitartóan dolgozni a feladatain. Életrajzírói és kortársai szerint állandóan mozgásban volt, egyik munkáról a másikba ugrott.
Mint a legtöbb ADHD-s, nagyon keveset aludt, éjjel-nappal folyamatosan dolgozott, gyorsan váltogatva a rövid szunyókálások és ébrenlétek ciklusait.
Ugyan művésztársai és patrónusai, köztük X. Leó pápa is beszámoltak arról, hogy viselkedése szeszélyes volt, munkáit nem fejezte be, közvetett bizonyíték is utal arra, hogy Leonardo agya másképp volt huzalozva, mint az átlag: balkezes és valószínűleg diszlexiás volt, ami szintén jellemző az ADHD-ra.
Leonardo elméjének legjellegzetesebb, mégis legkárosabb vonása mohó kíváncsisága volt, amely kreativitásra ösztönözte, de tönkre is tette a művészt.
Catani szerint az ADHD-nak lehetnek pozitív hatásai, az elme csapongásai például segíthetik a kreativitást és az eredetiséget. Ami azonban előnyös az alkotási folyamat elején, akadálya lehet a megvalósításnak.
A professzor idegfejlődési rendellenességek – többek között autizmus és ADHD – kezelésével foglalkozik.
“Az uralkodó tévhit szerint az ADHD a rossz magatartású, alacsony intelligenciájú gyerekek között jellemző, akikre zűrös felnőttkor vár. A legtöbb felnőtt azonban, akiket gyógyítok, okos, intuitív gyerek volt, később azonban a depresszió és a szorongás tünetei jelentkeztek náluk, mert nem sikerült kiteljesedniük”.
“Hihetetlen, hogy Leonardo olyasvalakinek tartotta magát, aki megbukott az életben. Azt remélem, az ő esete rámutat arra, hogy az ADHD nem az alacsony intelligenciával vagy a kreativitás hiányával függ össze, sokkal inkább abban okoz nehézséget, hogy az ember hasznosítani tudja a természet adta tehetséget. Remélem, Leonardo öröksége segít változtatni az ADHD-sok bélyegén”
– tette hozzá.
