Teun Vonk néhány évvel ezelőtt beszorult két metróajtó közé Kínában, és az ott töltött néhány másodperc gyökeresen megváltoztatta a művészetről alkotott képét. A fényképezés helyett az emberi test és az azt körülvevő tér került a fókuszába, installációival pedig olyan kérdésekre keresi a választ, mint hogy mit jelent a gravitáció vagy milyen lenne a testünkhöz igazodó, dinamikus térben létezni. A holland művész május 18-án Budapestre látogat, és az Art Quarter Budapest tetőteraszán mutatja be legújabb installációjának első állomását, az Enfolding Space kutatási folyamatának részeként, a smART! XTRA 40 // Wonderlands keretében.
Eredetileg fotósként kezdted a karriered, ám egy furcsa eset Sanghajban mindent megváltoztatott.
Az a helyzet, hogy mostanság már egyáltalán nem érdekel a fotográfia. Elkezdtem filmeket készíteni, de rájöttem, hogy nem szeretnék olyan dolgokat csinálni, amikre csak rákattintasz az interneten, megnézed őket, de ezen kívül nincs velük fizikális kapcsolatod.
Sanghajban eleinte nagyon elveszettnek éreztem magam, aztán volt ez a furcsa élményem a metróajtókkal. Hirtelen nyomást éreztem a testemen, azonnal kiugrottam, de az érzés velem maradt. Furcsán hangzik, de tetszett és megnyugtatott az egész. Hirtelen megértettem a fizikalitás lényegét. Nem tudtam, pontosan mi történik bennem, de egyértelmű volt, hogy foglalkoznom kell az élménnyel. Úgy éreztem, sokkal mélyebb kapcsolatot tudok kialakítani a környezetemmel és a testemmel általa. Újra létre akartam hozni ezt az érzést, egy absztraktabb módon: legyen benne a nyomás, a hirtelen ijedtség, majd ezek elengedése is.
Egyébként abból a szempontból párhuzamba állítható ez a fotózással, hogy a kamera is rögzít egy pillanatot, és az installációim is reprodukálnak egy érzést. A legtöbb alkotásom a saját testi élményeimhez kapcsolódik. De a fotózást, azt hiszem, egy kicsit megutáltam.
Lehetséges, hogy azért van ez, mert a fotózás nem ad lehetőséget interaktivitásra, míg az installációkba szó szerint belehelyezkedhet a néző?
Valószínűleg igen. Ha képeket nézegetsz, passzív befogadó vagy, ahogy az életed legnagyobb részében is. Unalmasnak tartom, hogy folyton a gép előtt ücsörgünk és csak nézünk ki a fejünkből. Mást szerettem volna csinálni.
Különben veszélyes dolog kamerán keresztül szemlélni a világot. Ha folyton a képernyőt nézed, turista leszel a saját valóságodban. Így nem vagy jelen, a tested nem cselekszik. Valami olyat szeretnék csinálni, amiben az emberek érezhetik a testüket, fókuszálhatnak arra, amit csinálnak.
Említetted, hogy a metrós eset után megnyugodtál – most részben ez inspirálja az alkotásaidat is. Terápiás céllal készülnek az installációid?
Vicces, mert nagyon sokan kérdezik ezt tőlem. Az alkotásaimat átlagos, egészséges embereknek készítem. Meg akarom mutatni nekik, mit tapasztalhatunk, érezhetünk a mindennapokban. Lehet ez terápia, de nem ez a fő célom. Egyszerűen csak érdekes gépeket akarok létrehozni, amire rácsodálkoznak a használók, és elindul bennük valami.
Egyébként nemrégiben kaptam egy felkérést, hogy készítsek installációt depressziós emberek kezeléséhez, úgyhogy lehet, hogy végül igazad lesz. De hozzá kell tennem, hogy van olyan alkotásom is, ami kifejezetten stresszhelyzetet kreál. A hatás érdekel leginkább, legyen az bármilyen is.
Mit jelent a fizikalitás az alkotásaidban? Egyáltalán, mit jelent ez számodra?
Jó kérdés, rengeteg dolgot jelenthet. Nem tudom, hogy pontosan mit jelent számomra, de azt hiszem, ez után kutatok minden munkámban. Mit jelent, hogy van egy tested? Mit csinálhatsz vele? És hogy kapcsolódik azokhoz a dolgokhoz, amik körülötte vannak? Mindent a testünknek megfelelően alakítottunk ki; a kocsijainkat, az épületeket, a szobánkat. Még a kerítés is a testedhez készül, hogy távol tartson, elválasszon valamitől.
Milyen lenne számodra egy ideális tér, mondjuk a saját szobád vagy irodád?
Biztos, hogy nem úgy nézne ki, mint egy doboz. Nem vagyok építész és nem értek a lakberendezéshez, de biztos, hogy nem négyzet alakú lenne, egyenes falakkal. Egy irodában talán jól jönnek ezek, de a hálószobámban vagy a nappalimban nem szeretnék sík felületeket. Hollandia amúgy is lapos ország, ezért biciklizik itt mindenki. Kényelmes és baromi unalmas a test számára. Szeretnék olykor felmászni magaslatokra. Az edzőtermekben lévő matracoknál is imádom, ahogy besüllyednek a lábam alatt.
Mesélj egy kicsit az új installációdról, az Enfolding Space-ről. Mi inspirálta?
Nos, igen, épp az előbb elmesélt gondolat indította útjára ezt a projektet. Felmerült bennem a kérdés, hogy milyen lenne, ha a testünkkel alakíthatnánk a bennünket körülvevő tereket. Ha kalapács és fúró helyett a saját „formánkkal” húznánk fel a falakat.
Budapesten teszteljük először az Enfolding Space-t, még kísérleti fázisban van, de nagyon érdekel, mi sül ki belőle. Most még csak egy apró prototípust készítettünk, de a végcél egy hatalmas „massza”, ami teljesen körülöleli az embereket. A visszajelzések alapján alakítom majd az installációt, szívesen kísérletezem.
Kik segítenek az installációk elkészítésében?
Általában saját magam kísérletezem először. A varrást egyelőre én csinálom, ha pedig már megvan a végleges forma, kábé fél év múlva felkérek egy profi varrónőt. Még sokat változik az egész projekt. De egyébként designerektől is szoktam kérni tippeket.
Milyen utóéletet szánsz az Enfolding Space-nek? Bemutatod más fesztiválokon is?
Ez még nagyon képlékeny, de nyitott vagyok mindenre. Azt hiszem, erre is akkor tudok választ adni, ha már több tapasztalatunk van a prototípussal, ha visszajelzéseket adtak az emberek. Ez a munka legizgalmasabb része: rengeteg energiát gyűjtök a kísérletezésből.
