Társadalomkritikus zsánerfilmekkel kezdődött a verseny a 72. cannes-i fesztiválon: a francia Ladj Ly a pattanásig feszült helyzetű francia külvárosokban tapasztalható rendőri erőszakról készítette Les misérables (A nyomorultak) címmel első játékfilmjét, Kleber Mendonca Filho és Juliano Dornelles brazil alkotók pedig egy a hatalom által kiirtásra ítélt képzeletbeli közösség utópisztikus lázadásáról forgattak egy misztikus westernfilmet.
Thierry Frémaux művészeti igazgató ígéretének megfelelően a versenyprogramban eddig bemutatott „romantikus és politikus” alkotások a zsánerfilmek klasszikus műfajait újítják meg.
Jim Jarmuschnak a fesztivált megnyitó szórakoztató zombifilmje, a The Dead Don’t Die (A halottak nem halnak meg) a klasszikus amerikai zombifilmekkel ellentétben azt állítja, hogy az élőhalottak nem a társadalmon kívülről érkeznek az emberek meggyilkolására, hanem közülünk valók, és az ökológiai katasztrófa miatt eljövendő világvégét mi magunk emberek idézzük elő, nem is menekülhetünk meg előle, mert előbb-utóbb mindannyian zombivá válunk.
Valóságos bombaként robbant be szerda este a Croisette-en a hazai mezőnyt képviselő 39 éves Ladj Ly első játékfilmjével, amely Párizs egyik keleti elővárosában, Montfermeilben egy fekete bőrű kiskamasz ellen 2008-ban megtörtént rendőri túlkapási eset alapján készült. A film címe, A nyomorultak Victor Hugo világhírű regényére utal, amelynek egyik fontos helyszíne Montfermeil, ahol a XIX. században és jelenleg is a francia társadalom számkivetettjei élnek.
A film a tavalyi labdarúgó-világbajnokság franciaországi győzelmének másnapján kezdődik a fülledt és eufórikus hangulatú kisvárosban, és egy nyugodtabb vidéki posztról áthelyezett rendőr (Damien Bonnard) első napjait követi. Pento két kollegájával, a fehér bőrű rasszista Chrisszel (Alexis Manenti) és a helyi születésű fekete bőrű Gwadával köröz a kisvárosban, amelyet a mali származású rendező kiválóan ismer, ott született és jelenleg is ott él.
A nyomorultak az első játékfilm, amelyben a francia elővárosok összetett társadalmát a hazai nézők is teljes valóságában láthatják, virtuóz rendezésben. Azt, ahogyan a különböző arab és afrikai kultúrák kitapintható szabályok szerint élnek egymás mellett Párizstól néhány kilométerre, ahogyan a bűnözői klánok egymással rivalizálnak és elkerülik egymást, ahogyan a rendőrök által mikrobáknak nevezett gyerekek kiskoruktól kezdve bandákba verődve csavarognak az utcán, és az iszlamisták megpróbálják őket uzsonnával magukhoz édesgetni. Azt is megmutatja a film, hogy a francia politika által teljesen magára és nyomorban hagyott, gettósodott közegben a rendőrség tudtával és közreműködésével hogyan emelkedik ki egy-egy volt bűnözőből erőssé váló ember, és irányítja a lakótelep folyamatosan feszültségben élő lakóit és működik együtt, vagy sem a hatóságokkal.
A kliséktől mentes film kiválóan érzékelteti, hogy ebben a robbanásig feszült közegben a legkisebb incidens is zavargásokat és összetűzéseket idéz elő a helyiek és a rendőrök között, de nem foglal állást sem a rendőrök ellen, sem a bevándorlók védelmében.
Az autodidakta Ladj Ly gyerekkora óta filmezi szülővárosát, ahol Vincent Cassel – A nyomorultak előképének tekinthető 1995-ben készült A gyűlölet című film egyik főszereplőjének – támogatásával, Kourtrajmé néven ingyenes filmes iskolát is alapított, ahol a helyi fiatalokból kívánja kinevelni a jövő tehetségeit.
„Külvárosban élőként elegünk van, hogy helyettünk és a nevünkben akarnak az emberek beszélni”
– mondta Cannes-ban a rendező, aki azt reméli, hogy néhány éven belül a tanítványai alkotásait is meghívják majd a fesztiválra, ahol a díszbemutató előtt a vörös szőnyegen a film teljes stábja mellett felvonult a filmes iskolában tanító Romain Gavras, Kim Chapiron, Mouloud Achour, Oxmo Puccino és a magyar származású Matthieu Kassovitz is, A gyűlölet rendezője.
A szerda este bemutatott másik versenyfilm, a brazil Bacurau egy western és egy fantasztikus zsánerfilm keveréke. Brazília legszegényebb észak-keleti régiójában, egy képzeletbeli faluban játszódik, ahol furcsa dolgokat történnek: a falu eltűnik a térképről, nincs többé térerő, és a helyi hatóságok által felbérelt amerikai bérgyilkosok próbálják meg kiirtani az őslakosokat, akik úgy döntenek: nem hagyják magukat, és szembeszállnak a túlerővel.
A legyőzhetetlen falu megidézi az Asterix képregények világát, amelynek lakói varázspirulákat kapnak be, hogy képesek legyenek ellenállni a legkegyetlenebb erőknek is, és más, elsősorban amerikai filmekre is számos utalás történik.
Amíg előző filmjének, az Aquariusnak a 2016-os cannes-i bemutatóján a rendező, Kleber Mendonca Filho a filmje teljes stábjával tiltakozott az akkori brazil elnök, a baloldali Dilma Rousseff elmozdítása ellen, szerda este nem kísérte politikai megmozdulás a bemutatót.
„A film magáért beszél”
– mondta Cannes-ban az 51 éves rendező, aki harmadik filmjének forgatókönyvét tíz évvel ezelőtt kezdte írni.
„Amikor a történetet írtuk, Trump még csak vicc volt. Azóta megválasztották. És utána Bolsonaro is elnök lett”
– tette hozzá. Értelmezése szerint a filmje „egy kicsi utópia”, megmutatja, hogy minden jobb lehet, ha az embereknek sikerül összetartaniuk.
„Brazíliában jelenleg muszáj tényleg összetartanunk és ellenállunk bizonyos őrültségeknek”
a januárban hivatalba lépett elnök miatt – mondta a rendező.
