Teleki Pál: Európáról és Magyarországról – Szépmíves Könyvek, 2019 – 328 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-5662-69-0
Teleki Pál – részben öngyilkossága miatt – azok közé a magyar történelmi figurák közé tartozik, akiknek nevét a többség ismeri. A közelmúltban komoly feltűnést keltett eddig ismeretlen búcsúlevele. De megemlíthetjük, hogy nemrégiben Benedikty Béla írt regényt, melyben központi szerep jutott Teleki Pál halálának:
A miniszterelnök öngyilkossága csak fedőtörténet volt
Ilyen viszonyok között nem maradhat észrevétlen, hogy a napokban jelent meg egy kötet tizenkét Teleki-írással. A könyv az 1934-es kiadvány szöveghű közlése, melyet frissített jegyzetapparátus segít könnyebben befogadni. Érdekes és nem tanulságnélküli ez a tanulmánygyűjtemény, hiszen Teleki Pál tevékenysége, érdemei és vitatható döntései is messze túlmutatnak az öngyilkosság keltette maradandó szenzáción.
Teleki a magyar arisztokráciának kulcsfontosságú alakja volt,
aki – voltak még néhányan – úgy gondolta, hogy „a nemesség kötelez”. Politikai és társadalmi jelentőségét nem csak politikusi karrierje adja, hanem az a tevékenység – és az ebből következő világlátás – is fontos, amit tudósként és tanárként végzett. Egyetlen pillanatig sem gondolnám, hogy korát megelőző lángelme lett volna, sőt, nagyon is korának gyermeke volt. (A numerus clausus nem mentegethető.) Általa (is) bepillantást nyerhetünk a két világháború közötti Magyarország valós viszonyaiba, Magyarország Európa-képébe, s egyáltalán egy szisztematikus – néhol talán kicsit unalmas, de így alapos – tudós gondolataiba.
Ha Teleki jelentőségére, tevékenységére és hatására akarjuk felhívni a figyelmet, s nem a politikus szűkre szabott mozgásterét vizsgáljuk, akkor a Vörös térképpel (1910) kell kezdeni, melynek egyik impozáns példánya ma is megtekinthető Érden, a Magyar Földrajzi Múzeumban. Bár a mostani kötethez csak lazán köthető a Carte rouge, ráadásul az eredeti kötetnek pont a térképi nem szerepelnek, mégsem mehetünk el mellette szó nélkül. Az szemléletessége és információgazdagsága miatt veszélyesnek ítélt térkép évtizedeken át el volt zárva a nyilvánosság elől, publikálását még a tankönyvekben is megtiltották, a nagyközönség a múlt század ’80-as éveiben ismerkedhetett meg vele. Pedig akár büszkék is lehettünk volna rá, hiszen ez a világ egyik első olyan térképe, amelyen a népesség nemzetiségek szerinti eloszlását a népsűrűség figyelembevételével ábrázolták. Ráadásul az első világháborút lezáró párizsi békediktátumok kidolgozóinak asztalán ott volt a Carte Rouge. Egy példányát bizonyíthatóan látták és kezükbe vették a legfőbb döntéshozók, Lloyd George brit és Georges Clemenceau francia miniszterelnök… (Persze, ismerve az eredményeket, úgy tűnik, hogy nem vették túl komolyan azt, amit a térkép jelzett.) De térjünk vissza az eddig nehezen hozzáférhető kötethez.
Az első tanulmány amolyan politikatörténeti és gazdasági áttekintés,
mely elhelyezi az országot az európai rendszeren belül. Sok pontja ma is érvényes, s amivel nem értünk/érthetünk egyet, az is vitára ingerlő (esély sincs a politikusoktól megszokott egyszerűsítő vagdalkozásra és vádaskodásra.) A második tanulmány a nemzetiségi kérdést vizsgálja a földrajztudós szempontjából. Ez magyarázata annak, hogy fentebb a vörös térképpel foglalkoztunk, s ráadásul ebből következnek a harmadik tanulmányban tárgyalt gazdasági nehézségek és sokoldalú – megoldhatatlannak tűnő – problémák is. A negyedik dolgozat a nemzetközi kérdéseket vizsgálja a földrajztudós szempontjából, míg az ötödik az „Európa problémája” problémája címet viseli… Talán ennyiből is nyilvánvaló, hogy – bár a könyv egymástól függetlenül keletkezett előadások leiratainak szerkesztett gyűjteménye – összefüggő egészet alkot. Ha úgy teszik, rendszerbe foglalja mindazt, amit egy tudós és(!) politikus az őt körülvevő világról gondol. Arról a világról, melynek tudósként feltérképezője és politikusként alakítója. Nincs miért számon kérnünk rajta az aktualitást, de irigyelhetjük tőle az alaposságot.
