Ismeretlen
Betett az autóba, s elindultunk valahová. Semmit se értettem, tudtam. Az út úgy egy órán keresztül tartott, amit nyávogással töltöttem el. Egy teljesen ismeretlen helyen tett ki az autóból. Lakás volt ez is, a tárgyak ismerősek, de semmi sem úgy volt, mint otthon. Mi lesz itt? Minek jöttünk ide? Engem miért nem kérdezett meg, akarom-e, szeretném-e?!
Két napig nagyon féltem. Tőle is. Bebújtam a sarokba a festményei mögé, akkor sem jöttem ki, amikor hazajött. Amikor hosszas keresés után megtalált és benézett a képek mögé, ijedt arcot vágtam. Azért lassan előjöttem. Volt néhány ismerős bútor, tárgy. A forgószék, amit szétkarmoltam és aludni szoktam rajta. Ezért az első éjjel és két következőn is ezen aludtam. Enni nem ettem, inni nem ittam. Minden nesz és zaj ismeretlen volt, sose hallottam, láttam ilyesmit, folyton megijedtem. A harmadik nap kezdtem kicsit felengedni. Valamennyire kényszerűségből, de kezdtem hozzászokni az új helyhez, helyzethez, a zajoktól, hangoktól nem esett bántódásom. Amellett kíváncsi is lettem. A bejárati ajtón túl is lehet valami érdekes világ, ami szintén ismeretlen, de valahogy mégis olyan, mintha ismerném. A szálldosó rovarok, a madarak valahogy ismerősnek tűntek. Kimerészkedtem a teraszra. A harmadik hajnalban, – mert még sötétben felkeltünk, – miután ismét felugrottam a korlátra, lelendültem a kertbe, ahol zöld fű volt. Sose éreztem ilyesmit. Szemmel tartott, hamar észrevett, visszaszaladtam. Azért megpróbáltam ismét és meg is fogom próbálni. Tulajdonképpen tetszik. Jobb mint egy pesti bérház lépcsőháza, tele rácsokkal a folyosókon, az ajtók előtt.
Végül is már egy ideje megbízom benne. De most majdnem elvesztette a bizalmamat, sőt el is vesztette. Idehozott akaratom ellenére valami fura helyre és itt is maradtunk. Otthon bezzeg nyugodtan és örömmel vártam, hanyatt dobtam magam, ettem, ittam, megharaptam, ha olyan kedvem volt. Azt csináltam, amit akarok. Itt pedig félek, szorongok. Szerencsére nem hagyott itt és elég sokat foglalkozik velem. Adok neki még egy esélyt. Amióta nem félek annyira, kezdem kiismerni magam, sokkal többet bújok hozzá, mászkálok rajta, melléfekszem, megyek utána mindenhova. Ha kiszolgáltatottnak érezzük magunkat, jó ha van mellettünk valaki. Azóta talán jobban is szeretem. Az is lehet, hogy a bizalmamat is visszanyeri, sőt meg is fog erősödni felé.
Most megyek játszani.
Sziasztok!
Mime cica gondolatait lejegyezte,
Ocztos István
Piliscsév
2019. május elsején
