Szczepan Twardoch A király című regénye a második világháború előtti Varsóban, az ottani zsidó gengszterek világában játszódik. Kegyetlen, izgalmas, provokatív és elgondolkodtató mű, mely egyrészt lelkesedést vált ki, másrészt viszont csípi némelyek szemét. Az író a Typotex Kiadó meghívására vett részt a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Legutóbbi ittjártakor, 2016-ban a Morfium című regényről beszélgettünk (Segítség a legális Morfium fogyasztóinak), most az A király (lengyelül: Król) ürügyén.
– Önt a magyar közönség regényíróként ismerheti, most, a Nemzetközi Könyvfesztiválon mégis szinte adódik a kérdés: mennyire aktív közéleti ember?
– Nem jellemző, hogy túl sokat foglalkoznék a közügyekkel, ha olyan kérdés merül fel, ami különösen fontos, és véleményem van róla, akkor szoktam megszólalni.
– A magyarországi és a lengyelországi történések időről-időre hasonló jelenségeket produkálnak, Lengyelországban a politika mennyire ül rá a kultúrára és az irodalomra?
– Nem ismerem a magyar nyelvet, így az itteni történésekről csak annyit tudhatok, amennyi a lengyel és az angol nyelvű sajtóból kiderül. Ezért nem venném a bátorságot, hogy összehasonlítsam a két ország helyzetét. Még akkor sem, ha elsőre, felületesen nézve szembetűnőnek látszanak a hasonlóságok. Azt hiszem, hogy Jarosław Kaczyński nem rendelkezik akkora hatalommal, hatással és befolyással mint Orbán Viktor. Én például a saját munkám kapcsán nem találkozom azzal, hogy hátrány érne. Miközben olyan dolgokról írok, melyek egy csöppet sem illeszkednek a jelenlegi kormány nemzetről alkotott fogalmához.
– Az identitás értelmezésének különbsége lehet az oka annak, hogy a Lengyel Intézet a Nemzetközi Könyvfesztiválra megjelent programajánlóiban Önnek még a neve sem szerepel?
– Elképzelhető, de ez engem nem zavar, nincs rám különösebb hatással. Ha az a cél, hogy megbántsanak, akkor ez nem teljesült. Lengyelországban népszerű és olvasott szerzőnek számítok, így nincs szükségem semmiféle központi, állami támogatásra. Nélkülük is eljutok az olvasóimhoz. A lengyel kormány nem képes arra, hogy a sajtón keresztül meghatározza a közbeszédet. Annyi kormánytól független, jó színvonalú rádió, televízió és újság van, hogy egyáltalán nem zavar, hogy a közmédia mellőz. Nincs szükségem az állami televízióra, ami ráadásul annyira alacsony színvonalú, hogy nézni is fáj.
– Regényei igényes és érvényes alkotások, melyek egyrészt mélyen megérintik az olvasót, s akár az értékrendjére is hatást gyakorolhatnak. Másrészt, akár a Morfium, akár az A király, meglehetősen mozgalmas és kimondottan izgalmas: populáris. Ön hol helyezi el könyveit az irodalmon belül?
– Én nem gondolom, hogy éles határ lenne a magas kultúra és a populáris kultúra között. Inkább azt gondolom, hogy ez egy kontinuum, aminek egyik szélén a kevesek számára hozzáférhető, de jelentős művek állnak, a másikon pedig a legócskább ponyva. Ha ponyvát írnék, szerintem időpocsékolás lenne, hiszen az élet olyan rövid, nem fér bele, hogy olyan könyveket írjak, amiket az olvasó már az elolvasás után öt perccel elfelejt. Másrészt a magas irodalom, ami szükségszerűen kirekeszti az olvasók többségék és legfeljebb ötven-hatvan olvasót képes elérni, megint csak időpocsékolás. Így én valahol a két szélsőérték között helyezem el a saját munkásságomat, de persze ez is változik könyvről könyvre. Például a Drach című könyvem, amit magyarul nem jelent meg, nagyon bonyolult és összetett munka, éppen ezért nagyjából harmad annyian olvassák, mint az A királyt. De ez nem azért van, mert rosszabb könyv lenne.
– Az A király című regényből, amelynek apropóján most Magyarországon tartózkodik, televíziós sorozat készül. Jut ebben szerep a regényírónak?
– Nagyon aktívan részt veszek ebben a történetben. A forgatás egy hónappal ezelőtt kezdődött, és nem csak távoli megfigyelője vagyok a folyamatnak. Én vagyok az egyik forgatókönyvíró, újraírtam a szövegkönyv párbeszédeit, mert nem igazán tetszett az előző verzió. De részt veszek például a díszletekről tartott konzultációkon is.
– A tévésorozat csak az A királyból készül, vagy – a magyarul még nem olvasható folytatás – a Királyság is belekerül?
– Az a nyolc epizód, amin most dolgozunk, az A király című regényemen alapul, de a Canal+ megvette a jogokat a Királyságra is.
– Ilyen regények megírásához nyilván komoly háttérismeretekre volt szükség, milyen forrásokból hívható elő, idézhető meg a kor hangulata?
– Az írói munkámnak nagyjából a fele kutatás, és csak a másik fele az, amikor tényleg a regényt írom. A király megírása során is sokat tanultam, a legmeghatározóbb forrás a korszak sajtója volt, három korabeli lapot olvastam párhuzamosan. Az egyik egy durván antiszemita sajtótermék volt, a másik egy középen álló kormánypárti lap, a harmadik, pedig egy lengyel nyelvű szocialista irányultságú zsidó kötődésű újság volt. A mellékes tapasztalatom az volt, hogy a második világháború előtti lengyel újságírás színvonala még a mainál is alacsonyabb volt, de ezek a lapok jól voltak arra, hogy az korszellemet megértsem, átérezzem.
– Amikor az A királyt elolvastam, nem volt hiányérzetem, eszembe sem jutott, hogy ennek a regénynek lesz folytatása. Aztán lengyelül megjelent a Királyság. Ilyen előzmények után adja magát a kérdés: itt vége a történetnek, vagy trilógiává bővül?
– Nem tervezem, de nem is zárom ki. Most valami máson dolgozom, tehát annyi bizonyos, hogy a következő regényem nem ennek lesz a folytatása, de arról fogalmam sincs, hogy felveszem-e később a történet fonalát. Nem tudhatom, mit fogok írni két-három év múlva.
– És mit tudhatunk arról, amin most dolgozik? Lengyel történelem ez is?
– Semmit sem árulhatok el, túlságosan korai lenne.
– És mikor érdemes visszatérni erre a kérdésre? Mikor nem túl korai?
– Amikor már megírtam a regényt.
– Van ehhez menetrend, vagy megengedheti magának, hogy bármeddig bíbelődjön a szöveggel?
– A kiadónak vannak tervei, de ha nem végzek az általuk tervezett időpontig, akkor sem történik semmi, hiszen azt nem lehet kiadni, amit még nem írtam meg. Magamnak nem szoktam határidőt szabni a regényíráshoz, de az biztos, hogy nem szeretem hosszan elhúzni. Szigorú vagyok magamhoz, ráadásul nem gondolom, hogy a hosszas munkától jobb lesz a regény.
– A Król lengyelországi befogadástörténete elég színes. Van olyasmi, ami sokak szemét csípte?
– Az olvasókról vagy az irodalomkritikusokról beszélünk? Ha az utóbbiról, akkor azt kell mondanom, hogy kevéssé foglakoztat a kritika, nem beszélek róla, mert az, amit én el akartam mondani, ott van a könyv két borítója között. Az az író, aki vitatkozni kezd a kritikusaival, számomra egészen groteszk figurának tűnik. Őszintén, a kritikusok zöméről nincs túl jó véleményem…
– De azért követi a kritikákat…
– Persze, elolvasom, néha egészen jól mulatok, máskor bosszankodom, megesik, hogy feldühítenek. De nem bocsátkozom vitákba. Ennél sokkal érdekesebbek és fontosabbak az olvasók! Néhány embert felidegesített a Király, de ezzel számoltam is. Talán ez is azok közé az okok közé tartozik, ami miatt olyan sokan kíváncsiak rá. Az író nem paradicsomleves, nem kell mindenkinek szeretnie.
Az olvasók többsége jól fogadta a regényt, eddig ez a legnépszerűbb kötetem, Lengyelországban több mint száznegyvenezer példány kelt el. Tehát olvassák, foglalkoztatja őket, és ezt a kíváncsiságot jelzik vissza az író-olvasó találkozók is. Persze, vannak, akik rosszat mondanak rólam, voltam én már „Volksdeutsch” is, meg a „lengyelség árulója” is. De nem is tudom értelmezni, hogy ez mit kellene, hogy jelentsen számomra…
– …hát, ha mást nem is, de reklámot biztosan.
– Persze, van ennek ilyen hatása, hiszen ismerjük azt az amerikai hozzáállást, miszerint mindegy, hogy mit írnak rólad, amíg a nevedet helyesen le tudják írni.
***
(Az interjú elkészítésében nyújtott segítségért köszönet illeti a
Typotex Kiadót, Kellermann Viktóriát és Zöldy Áron.)
