„(…)
Nem akarunk okoskodni, nem is lenne
egyszerű, hiszen a koponyaüregben
csak kevesen férünk el, és ott mindig hidegebb is van,
de szerintünk ez lesz az évszázad hipnózisa.”
Ezzel a gondolattal zárul Nemes Z. Márió Artaud bőrpofája című verse, melynek utolsó sorában szereplő, Ez lesz az évszázad hipnózisa! az idei lipcsei könyvvásáron megjelent, magyar költők verseiből összeállított német nyelvű antológia címe. Erről beszélgettünk a kötet egyik fordítójával és szerkesztőjével, Kalász Orsolya költővel.
– A kötetben 1980 után született szerzők ebben az évtizedben megjelent versei szerepelnek, vagyis a negyven alattiak legfrissebb munkái. Hogyan jött létre ez a generációt sejtető szerkesztési elv?
1999-ben „Budapester Szenen“ (Budapesti jelenetek, DuMont Verlag, Köln) címmel jelent meg egy kétnyelvű versantológia, amelyet Gerhard Falkner íróval szerkesztettünk. 1999-ben és most is az érdekelt, ami kialakulóban van, nem kész életművek, nem az elfogadott kánon megerősítése. Ezért döntöttem mindkétszer fiatal költők bemutatása mellett. Húsz éve 1960 volt az alsó határ és abban a válogatásban is kb. 30 fiatal szerző szerepelt.
Fotó: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin
Eredetileg nem a pontos évszámon volt a hangsúly. Peter Holland, szerkesztő- és fordítótársam javasolta, ha már pont húsz évvel később jelenik meg az újabb antológia, az alsó korhatár is legyen húsz évvel későbbi. Ebben a gyűjteményben szereplő költők poétikáját már a rendszerváltás óta történt társadalmi változások befolyásolják, nem a kifutó szocializmus évei.
Létezik-e ennek az antológiának, vagyis ennek a korosztálynak valamiféle közös, vagy közösséginek olvasható poétikája? És mindemellett léteznek-e jól körülhatárolható tematikus költői irányvonalak, magatartások?
Nemes Z. Márió az antológia utószavában körképet nyújt a német olvasóknak az ezredforduló után indult költőkről. Ebből idézve: „Most itt vagyunk, ebben a háború utáni / bunkerban”- ahogy Deres Kornélia írja, miközben ezekből a privát bunkerekből nem tűnik el teljesen a társadalom és a történelem, de a magánmitológiákba visszahúzódott beszélő számára csak mint jelentését vesztett és sokszor szorongást keltő töredékként, üledékként és nyomként nyilvánulnak meg…. A magánmitológiák bunkereiben azonban megszületik a visszatérés, illetve az újrakezdés vágya is./…./ Az intimitás rétegei lassan feltöltődnek a társadalmi valóság jeleivel, Fekete Richárd, Pál Sándor Attila és Juhász Tibor esetében például a magánmitológiák szociográfiai dimenziót is kapnak, míg Vida Kamilla, Borda Réka és Fehér Renátó már a politikai költészet személyes formáinak újraélesztésével kísérleteznek. A bunkerből való kilépés egyik lehetséges költői terévé az Űr válik, (Sirokai Mátyás költészetében) mely egy olyan – mitikus és/vagy poszthumán perspektívából – perspektívát kínál fel, ahonnan újrapoetizálhatóak a személyes és kollektív traumák.”
Georg Leß, Nemes Z. Márió. Fotó: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin
– Az antológiát a Klak Verlag adta ki. A könyvvásáron a Collegium Hungaricum Berlin a kiadóval együtt több rendezvényen is bemutatta. Hogyan fogadta a közönség, milyen visszhangja volt?
A kötet márciusban, néhány nappal a Lipcsei Könyvvásár megnyitása előtt készült el. Tehát még csak ezután számíthatunk kritikákra, recenziókra. Az érdeklődést mutatja, hogy a berlini könyvbemutatót a neves Haus für Poesie rendezte meg, majd a Münsterben, a Hülshoff-várban működő Centre for Literatur is meghívott, hogy beszéljek az antológiáról és általában a versfordításról. Az antológia első kézzelfogható sikerének tekintem, hogy Terék Annának már a berlini bemutató estéjén, ahol Kele Fodor Ákossal és Nemes Z. Márióval olvasott fel, önálló kötetre ajánlott szerződést a KLAK kiadó vezetője, Jörg Becken. Nemes Z. Márió már régebb óta szerepel a lyrikline nemzetközi költészeti platformon, a két másik szerző pedig hamarosan felkerül rá.
– Volt olyan bemutató is, ahol ugyanebből a korosztályból német költőket láttak vendégül a magyar szerzők. Milyen hasonlóságok és különbségek léteznek a kortárs német és magyar versvilágok között?
Nehéz erre néhány mondatban válaszolni, hiszen mindkét lírában sokféle, egymást szinte kizáró költői beszéd fér meg. Inkább azt emelném ki, hogy egyre többen fordítják egymás verseit. Nyilván itt a hasonló költői szándékok, egy tőről fakadó retorikák találják meg egymást. Például a feminista diskurzus poétikáján dolgozó Sandra Gugić költőt Zilahi Anna fordítja, akit szintén a feminizmus elméletei inspirálnak. Székely Örs a német antropocén költészetbe merült el fordítóként, ami nem áll távol saját költői szemléletétől sem. A Bécsben élő Lesi Zoltán rendszeresen szervez német-magyar felolvasásokat, amikre újabb fordítások készülnek.
Terék Anna, Christian Filips. Fotó: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin
Talán egy különbséget mégis kiemelnék. A szülőkhöz való viszony, a szülő elvesztése, a családtörténetben rejlő traumák, ahogy Bíró Tímea, Izsó Zita, Fekete Richárd verseiben is, a magyar kortárs lírának igen, a németnek nem kiemelt témája.
– A kötet másik szerkesztője és fordítója Peter Holland volt. Nehéz elképzelni, hogy csak csendben összerakták. Miről beszélgettek, netán vitatkoztak, mint szerkesztők, és akadt-e fordítási bonyodalom, ami a történelmi vagy kulturális háttér miatt nem úgy adja magát németül, mint magyarul?
Több mint két éve határoztuk el, hogy kiadunk egy kortárs magyar versantológiát. Peter Holland az irodalmunk kedvéért tanul magyarul és rendkívül tájékozott abban, hogy mely magyar művek jelentek meg idegen nyelven, a legtöbbet olvasta is. Egyébként ő is az ún. Y-generációhoz tartozik.
Az elmúlt évtizedben szerencsére több csatornán keresztül jutottak el fiatal költők versei a német olvasókhoz. Kiemelném a stuttgarti Akademie Schloss Solitude ösztöndíjprogramját, például Szőcs Petra, Krusovszky Dénes, Nemes Z. Márió önálló német nyelvű kötete ennek a csereprogramnak köszönhető. A már meglévő fordítások alapján összehangoltuk Peterrel, hogy mit gondolunk a jó versekről. A válogatás utolsó szakaszában elvonultunk két hétre a füredi Magyar Fordítóházba. Én szóban lefordítottam minimum tíz verset a kiválasztott szerzőktől, illetve az interneten folytattuk a keresést és bukkantunk rá újabb és újabb izgalmas szövegekre. Nagyon nehéz volt lezárni a válogatást, csak a papíron sikerült, fejben nem. Veszekedni, nem veszekedtünk, de volt olyan, hogy alkudoztunk. Amennyiben egy, csak nekem fontos vers bekerült, úgy én is engedtem olyan vers esetében, amit talán magamtól nem válogattam volna be.
Krusovszky Dénes, Nora Zapf, Peter Holland, Kalász Orsolya. Fotó: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin
Nem szívesen beszélek arról, hogy mi nem fordítható le, mert túlságosan meghatároz valamit, ami csak időlegesen igaz. Például, még tíz éve reménytelen volt rímes verset fordítani, nagy volt az ellenállás a német poétikában a rímmel szemben. Úgy tűnik, napjainkban a német nyelvterületen megint feléled a rím (de tudni kell, hogy a német verstani felfogás az asszonáncot nem tekinti igazi rímnek). Ennek következtében fordíthatóvá válnak magyar rímes versek is, anélkül, hogy anakronisztikusnak, vagy még rosszabb, naivnak hatnának német olvasatban.
– Az antológia címe, Ez lesz az évszázad hipnózisa! olyan cím, ami egy bulvárlapban is megállná a helyét. Ugyanakkor a költészet különösképpen alkalmas egyfajta meditatív állapot létrehozására. Megtörténik a könyvben a hipnózis, vagy valami más értelmet nyer ez a cím?
Olyan címet akartunk, ami kíváncsivá tesz, talán mert nem felel meg az elvárásoknak, ugyanakkor nem elutasító módon, inkább humorral, kedvesen provokál. Úgy gondolom, ezt a mondatot nem lehet másképp olvasni, mint egy derűs, önironikus gesztust. Az is fontos volt a címválasztásban, hogy ezt a generációt a látszólag egymástól távoli műfajok összekapcsolhatósága érdekli. A borító Naomi Devil Hypnosis című festménye alapján készült. Szerintem telitalálat.
– Mivel Ön, mondhatni, mindenkinél mélyebben foglalkozott ezekkel a művekkel, milyennek találja ennek a negyven alatti „generációnak” a világlátását?
Európa-szerte válságok sora, mindenütt elszegényedés, idegengyűlölet, kirekesztő ideológiák, ehhez társuló lesújtó, disztópikus jövőkép, a roncsolt természet (Korpa Tamás és Lanczkor Gábor versei szívszorító pontossággal szólnak erről), a kultúrát luxusnak tekintő szemlélet, a magyar irodalmi életben mindenkit gyötrő, úgy tűnik, megszüntethetetlen árokharcok – milyen képe lehet világunkról annak, aki érzékenyen gondolkodó lény?
Sandra Gugić, Zilahi Anna. Fotó: Stefan Hopf © Collegium Hungaricum Berlin
NZM mégis bizakodva gondolja, hogy a körülírható cél:
”annak a programellenes programnak a követése, miszerint újra kell teremteni a költői szó felelősségébe vetett hitet, ugyanakkor nem szabad kiszolgáltatni azt a társadalmi-politikai ideológiák deformáló hatásának sem. Kivonulás és a részvétel, ideológia-ellenesség és ideológia-teremtés kettős feszültségétől hajtva jön létre ez az új irodalom, melynek fényében még eldönthetetlen, hogy van-e élet a bunkeren túl, de költészet biztosan.”
– Az idei Lipcsei könyvvásáron Magyarország a költészetre fókuszált, voltak más bemutatók is. Magyar-német relációban milyen olvasói trendek léteznek?
A magyarországi trendeket nem ismerem eléggé. A kortárs magyar irodalmat a német könyvpiacon hosszú ideje a próza uralja. Nádas Péter, Esterházy Péter, Dragomán György, Bán Zsófia, Bartis Attila, Barnás Ferenc könyveit például széles körben ismerik. Nem utolsósorban olyan remek fordítóknak, mint Terézia Mora, Tankó Tímea és Zádor Éva köszönhetően. Ugyanakkor a költészet egyre fontosabb szerepet vív ki magának a német nyelvterületen. A kisebb, független kiadók közül nem egy kizárólag versesköteteket ad ki, annak ellenére, hogy Németországban nem létezik állami támogatás a könyvek nyomtatására, csak fordításra lehet pályázni. Berlinben évente rendezik meg Európa talán legnagyobb költészeti fesztiválját, a Poesiefestivált. Idén tartottak Frankfurtban Fokus Lyrik címmel egy átfogó konferenciát és fesztivált a kortárs költészet jelentőségéről, társadalmi szerepéről, amelyről a sajtó részletesen beszámolt. Ez persze nem változtat azon, hogy aki magyar versek német fordítására adja a fejét, annak a közvetítői szerepet is vállalnia kell. Németül publikáló költőként kialakított kapcsolatrendszerem sokat segít ebben.
Köszönettel tartozunk a Magvető, a Libri és a Scolar kiadóknak és a JAK-nak, hogy elláttak minket könyvekkel és kéziratokkal, valamint Relle Ágnes, Christine Schlosser, Tankó Tímea és Zádor Éva, Terézia Mora, Maox Oravin és Dallos Emese fordítóknak, hogy rendelkezésünkre bocsátották már meglévő fordításaikat.
