+ Interjú

A három film alapjaiban változtathatja meg a néző tánchoz való viszonyát – Interjú Pintér Gáborral

Nagyon fontos számomra a kortárs tánc népszerűsítése, melynek érdekében mindig is szerveztem, szerveztünk szélesebb közönséget megcélzó programokat – mondja Pintér Gábor, a Mi a tánc? sorozat szerkesztője, a Parallel Művészeti Alapítvány művészeti vezetője.

Április 8-án indult a Trafóban a Mi a tánc? programsorozat, amelyen három dokumentumfilmet vetítenek az amerikai posztmodern tánc legfontosabb alakjairól. Az első eseményen a Merce Cunningham: A tánc élete, a második programon a Tánc-csinálók: Hét posztmodern koreográfus című filmet vetítették le, április 22-én 18:00 órakor pedig az Az érzések tények: Yvonne Rainer élete lesz látható először Magyarországon. A sorozat szerkesztője Pintér Gábor, a Parallel Művészeti Alapítvány művészeti vezetője, aki fontos feladatának tartja a kortárs tánc népszerűsítését, vele beszélgettünk a  kezdetekről, a Mi a tánc? koncepciójáról és a kortárs tánc jövőjéről.

– Mikor és minek a hatására kezdett el érdeklődni a tánc világa iránt?

Meghatározó élmény volt számomra, amikor gimnáziumban, az egyik osztálytársam megrendezte Pablo Picasso: Telibe viszonzott vágyakozás című darabját, melyben a Bütyök szerepet kaptam. Bár ez színház, de úgy érzem, erős felütés volt. A főiskola alatt és az azt követő években barátaimmal már tudatosan kerestük a „jó” előadásokat, kiállításokat. Egy-két hely, társulat programját állandóan böngésztük, mint például Petőfi Csarnok, Trafó, Katona József Színház, Krétakör Színház, Bozsik Yvette Társulat, majd Fuchs Lívia tánctörténeti szabadegyeteme a Trafóban tette fel az i-re a pontot.

– Szervezőként régóta ismert a neve a hazai táncszakmában. Úgy tudom, eredeti szakmáját otthagyva először a Trafó kávézójában kezdett el programokat szervezni. 

Eredeti végzettségemet tekintve közgazdász vagyok. Pénzügyi karrieremet egy banknál kezdtem. Időközben láttam, hogy a Trafóban éppen vannak betöltendő állások, így beadtam a jelentkezésemet, de – szakirányú végzettség és szakmai tapasztalat híján – még odáig sem jutottam, hogy behívjanak. Nemsokára viszont kikerült egy új hirdetés is a falra, hogy a Trafó polgári szolgálatost keres, és mivel nekem még ott lógott a fejem fölött a sorkötelezettség, ez éppen kapóra jött. Másfél évig tartott ez az időszak, amely alatt szórólapoztam, borítékoltam, galériateremőr voltam. Szabó György, a Trafó akkori igazgatója látta, hogy lelkes vagyok, így megbízott a kávézó egyes programjainak szervezésével, lebonyolításával. Dolgoztam a Celluloid Műhellyel, az Irodalom Visszavággal, szerveztem Vers-Kép kiállítást és Táncfotó Vásárt. Nagyon sokat tanultam, és élveztem a közeget. Majd 2000-ben, Talló Gergely, a Műhely Alapítvány vezetője felajánlotta, hogy dolgozzak mellette asszisztensként, amit nagy örömmel el is vállaltam. Hat év Műhely után szabadúszó lettem, 2010 óta pedig a Parallel Művészeti Alapítványt vezetem.

– Hogyan jött az ötlet, hogy a Mi a tánc? sorozatvetítésein bemutassa az amerikai posztmodern tánc legfontosabb alakjait?

2005 óta foglalkozom táncfilmekkel. A Műhely Alapítványnál kezdeményezője voltam az EDIT Táncfilm Fesztiválnak, melynek négy évig kurátoraként, szervezőjeként dolgoztam. 2017-ben már a Parallel keretein belül újraélesztettem a programot Szerpentin Táncfilm Fesztivál néven egy komplexebb táncfilm projekt részeként, melynek a Mi a tánc? sorozat is az egyik eleme. De olyan tevékenységek is idetartoznak, mint a külföldi táncfilm-fesztiválokkal együttműködésben megvalósuló magyar táncfilm vetítések szervezése, vagy új filmek megvalósulásának kezdeményezése, támogatása. Míg a fesztivál elsősorban rövidfilmekre fókuszál, addig a Mi a tánc? teret ad egy-egy témához kapcsolódó hosszabb, akár másfél órás dokumentumfilmeknek is, melyekhez szakmai beszélgetések társíthatók. Hogy miért az amerikai posztmodern tánc? Talán azért, mert a mai kortárs tánccal ez rokonítható leginkább. Nagyon sok párhuzamot látni az akkor forradalmi gondolatok és a mai táncértelmezések között, pedig – ha csak a Judson Dance Theatre-től számolom – már eltelt mintegy 60 év. És nemcsak a táncban, hanem szinte minden művészeti ágban elindult az intenzív kísérletezés, melyek mind hatással voltak egymásra.

– Ki a sorozat elsődleges célközönsége? Mennyire adhat ihletet, inspirációt a három dokumentumfilm a hazai táncosoknak, koreográfusoknak?

Nagyon fontos számomra a kortárs tánc népszerűsítése, melynek érdekében mindig is szerveztem, szerveztünk szélesebb közönséget megcélzó programokat, mint például a Táncmaraton, Nyári Szabadegyetem, a Body Moving – Tánc Mindenkinek! és Tánckommandó. A dokumentumfilm sorozat – bár szakmai programnak tűnik – mindenképpen szól a tánc, és leginkább a kortárs tánc iránt érdeklődő közönségnek. A Magyarországon nyilvános vetítésen először látható három film alapjaiban változtathatja meg a néző tánchoz való viszonyát.

– Az április 8-ai vetítésen a Merce Cunningham: A tánc élete című filmet nézhették meg az érdeklődők a Trafóban. Miben rejlett Merce Cunningham tehetsége, melynek köszönhetően a posztmodern tánc meghatározó alakja lett?

Merce Cunningham a modern és posztmodern közti átmenet képviselője. 1939-ben Martha Graham társulatánál kezdte modern táncos pályáját, 1953-ban pedig már saját társulatot alapított, melynek tagjaiból, valamint kurzusainak résztvevőiből került ki több posztmodern koreográfus. Cunningham a tánc klasszikus felfogását kérdőjelezte meg úgy, mint a táncos és a néző szerepe, a színpad határai, a mozdulat és szépség kapcsolata. John Cage zeneszerzővel radikálisan új koncepcióval állt elő: a zene és a tánc egymástól függetlenül létezhet egy előadáson belül. A táncosok mozdulatai már nem kötődnek ritmushoz, hangnemhez, vagy a zene szerkezetéhez, hanem minden önállóan létezik, csupán a tér és az idő közös. Egyik legmeghatározóbb innovációja a kockázat és a véletlen beemelése az alkotói folyamatba. Már korán elkezdett a technológiával kísérletezni, számítógépeket, mozgás érzékelőket és különböző képrögzítési technológiákat alkalmazott.

– A sorozat arra is rámutat, mennyit változott az elmúlt évtizedekben a modern tánc a szakma legfontosabb amerikai alakjainak köszönhetően. Megjósolható-e, hogy milyen változásokon megy majd át a modern tánc a következő 10-20 évben?

Úgy gondolom, hogy a ma kortárs tánca leginkább a posztmodernekből táplálkozik, arról nem is beszélve, hogy a performansz-művészet is Merce Cunningham és kortársaitól eredeztethető. Az, hogy bármilyen mozgás lehet tánc, hogy egy előadásban technológiát alkalmaznak, már Cunningham és a posztmodern idején megvalósult. A kontextus, a téma vagy a technológiai fejlettsége, ami más. Nehéz lenne megjósolni, hogy mi lesz 10-20 év múlva. Most egy kis „túlpörgést” érzek, talán több letisztult, kifinomult, érzékeny előadás fog születni.

– Milyennek látja a magyar kortárstánc külföldi megítélését?

Szerencsére, egyre több magyar produkció jut el külföldre, ami köszönhető, többek között, a Trafó által koordinált dunaPart platformnak, az európai Aerowaves hálózatnak, a düsseldorfi Tanzmesse-nek, valamint a koreográfusok kitartó nemzetközi kapcsolatépítésének. Mind az alkotók, mind a színházi szakemberek részéről sok-sok munka áll amögött, hogy a külföldi fesztiválok, színházak már figyelik, követik a magyar táncélet történéseit. A legtöbb fellépés Európában van, de az USA-ba, Dél-Amerikába, Mexikóba, és a Távol-Keletre is eljutnak kisebb produkciók, szólók.

Ön szerint mennyire nehéz feladat megismertetni és megszerettetni a modern táncot azokkal, akik számára teljesen új ez a világ?

Összetett, több síkon kell dolgozni rajta. Egy-egy jól irányzott gondolat, személyes élmény meghatározó lehet. Meg kell mutatni, hogy a tánc mozgásforma és művészet is lehet egyben. Saját testen megtapasztalni dolgokat az élményen túl testtudatra is nevel és a lelket is helyre rakja. Szoktam mondani, hogy egy jó tánckurzus terápia is. A Body Moving – Tánc Mindenkinek! ingyenes táncóra programunkat (2009-2014) nyaranta az akkori Gödör Klub parkjában tartottuk. A bátortalanokhoz odamentünk és egy kis biztatás után többen be is álltak Horton, Limón vagy épp hip-hop órára. Majd eljöttek a következő hétvégén is és az azt követőn is ott voltak. És volt, aki szeptemberben megjelent az éves kurzuson is. Ide tartoznak a középiskolai beavatóprogramok, táncstúdiók és színházak nyílt napjai, flashmobok, és a közösségi médiában való megjelenés is. Számos színház, táncegyüttes végez már ez irányú tevékenységet. Fontosnak tartom, hogy az ilyen jellegű események, programok, megmozdulások professzionálisak legyenek, mert a rossz minta árthat a szakmának, elrettentő lehet az érdeklődőnek.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top