Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Markó Béla írt esszét Költők választása címmel.
Évfordulók évadján Petőfiről, Aranyról, Adyról.
„Arany-év volt a tavalyelőtt, és végső soron megnyugtató volt látni, hogy van egy zseniális költőnk, akit már-már egyformán becsülünk mindannyian, költők, írók, irodalomtörténészek szívesen beszélnek róla. Már-már idilli kép rajzolódott ki az egyébként tartalmas emlékversekben, esszékben vagy tanulmányokban, a folyóiratok különszámaiban. Legfeljebb azon kellett elgondolkoznom, hogy ennyire problémátlan nagyság talán nincs is a valóságban. Szeretem én is Arany Jánost, másokhoz hasonlóan, dilemmák és problémák nélkül tulajdonképpen, írtam is róla, ha kértek, több helyre.
Viszont Ady Endrét is szeretem. Zaklatottabb, ki-kihűlő, fel-felforrósodó szeretet ez, de talán mélyebb is, ha szabad ilyent mondani. Évfordulója volt, van neki is az idén, bár úgy tűnik, jóval szürkébbre sikeredett, mint az Arany-év.”
INTERJÚ
„Itt nincs megengedve a sör”
Kukorelly Endrével Szekeres Niki készített interjút.
Humoros könyvcím, feketén-fehéren, tiszta (vicces) sorok. Kukorelly Endre legújabb könyve kapcsán nemcsak fociról beszélgettünk, hanem arról is, hogy mi van, ha nincsen foci. Vagy mi van, ha olyan az a foci, mintha lenne, de mégsincs. És hogy mi köze van annak a nagy egésznek, ami az irodalom, a kultúra, a társadalom ésatöbbi, éppen a focihoz.
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Csuhai István Kimondhatatlanul című recenziója Ian McEwan A Chesil-parton című regényéről szól.
„A Chesil-parton első nekifutásra látszólag egyszerű ujjgyakorlat, kiírt számmal ellátott öt fejezete ennek a limitált időtartamnak, az egyetlen hosszú délutánnak-estének-éjszakának a részletező elbeszélése, ide-oda visszatekintő flashbackekkel és már az elbeszélés jelenidejében, a 2000-es években megfogalmazott utólagos tanulságokkal megtűzdelt történet, miközben alapja mindvégig ez a néhány együtt töltött óra, Florence és Edward nászéjszakája marad. Kicsi terjedelme ellenére telt, az angol regény nagy hagyományaira visszautaló próza egy hosszú korszakról, az 1950-es évekből az 1960-asokba és tovább forduló Angliáról, miközben két családtörténet, a két fiatal mögött ott álló háttér is felsejlik, egyes részleteiben plasztikusan megmutatkozik benne, és érdekesen, rétegezetten, gazdagon kibomlik belőle az a személyes lélektani dráma, ami ennek a két kényszerűen tájékozatlan és tapasztalatlan embernek a közös végzetét jelenti.”
VERS
A Költészet Napjához legközelebb eső versrovatban Kántor Péter és Nádasdy Ádám versei kaptak helyet. Nádasdy Ádám tíz itt olvasható verse közül mutatjuk meg az egyiket:
Otthagyod
Áldozat. Érted, mi az? Áldozat.
Otthagyod. Érték. Pótolhatatlan.
Nem fölajánlod: tényleg eldobod.
Pedig kell. Édes. Hasznos. Praktikus.
Becsülettel szerezted, a tiéd.
Nélküle kevesebb vagy. Otthagyod.
Megértetted végre? Most eldobod.
Ne haragudj, ezt hívják áldozatnak.
PRÓZA
A héten Győrfi Viktória, Tunyogi László és Vári Attila prózája.
Tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Vári Attila kelet-európai életérzés prózájából:
A felejtés fénye
„Nusika nagyanyámban is két ember lakott, az egyik volt maga Nusika nagyanyám, a hiszékennyé butuló szomszédasszony, akitől hozomra-felejtésre lehetett kölcsönkérni, aki valós zsebpénzeket csempészett unokái zsebébe, s aki kitűnően tudott főzni. A másik pedig az, aki szentül hitte, hogy nemcsak a sarki utcai lámpát tudja eloltani, de ha nagyon koncentrálna, akár tiszta égből is tudna politikaváltoztató villámcsapást küldeni a földre, természetesen úgy, hogy előtte forradalmi vaksötétbe borítaná a világot.
Kezdte azt is hinni, hogy a világ fizikailag nem változik, hanem az azonos történések személyiségei, s helyszínei elvándorolva okozzák a cikcakkos történelmet. El is mondta, hogy a doktorgróf asszisztensnője, aki nem a cselédszuterénben lakott, mint a személyzet többi tagja, hanem a kastély egyik manzárdszobájában, s aki megtöltötte az egész cselédtraktust azzal, hogy a vizsgálatkor azt diktálta neki gróf Wasserblau, hogy virgo intacta, azaz érintetlen szűz. Ugyanaz az orvosi segéderő volt egy másik helyszínen, a bányatelep börtönében is, elítélt szanitécféle, s nem is sejtette, hogy a sok utcalánynál, apácánál, hivatásos bordélyházi nőnél, Nusika nagymama többi bányász-fegyenctársánál, milyen megbecsülést és hatalmat ad azzal Nusika nagymamának, hogy úton-útfélen azt terjeszti róla, hogy huszonkét évesen még mindig szűz.
– A szüzességet, csak a dicsekedni vágyó vőlegények, apácák és az igazi kurvák tartják nagyra és megfizethetetlennek. Ez valami olyasmi lehet, mint az, hogy a gazdagok jobban félnek a szegénységtől, mint azok, akik valóban szegények – mondta, aztán még hozzátette. – Vagy valami ilyesmi.”
FILM
Báron György Wim Wenders Ferenc pápa – Egy hiteles ember című filmjéről írt.
„Fontos gondolatok ezek, egy rokonszenves, pontosan fogalmazó, bölcs ember szájából, vetíteni kéne minden iskolában és közösségben. Annak ellenére, hogy a Ferenc pápa – Egy hiteles ember nem jó film, mert Wenders annyira meghatódik hősétől, hogy nem képes közel kerülni hozzá. Ehelyett kínosan ócska, megrendezett kosztümös jeleneteket told be Assisi Szent Ferenc életéből (ha már szükségesnek látta, bevághatta volna Rossellini vagy Zeffirelli klasszikus mozidarabjának részleteit), túl sok és tolakodó a kísérőzene, s nélkülöztük volna a pápát istenítő, kezét csókolgató, könnyező tömegjelenetek egy részét is. Mert Ferenc nem csak a vatikáni szellemet újította meg, hanem másként kezeli a médiát is, mint a legtöbb távolságtartó elődje.”
ZENE
Fáy Miklós a Müpa Hovanscsina című operaelőadásáról.
„Nem lehet visszavarázsolni a Hovanscsinát az Opera színpadára, pedig valaha egész jól érezte ott magát, és nem csak politikai nyomásra, évekkel a világháború előtt volt a magyarországi bemutató. Aztán jöttek még felújítások, és az embereket többé-kevésbé nem zavarta a hossz és a Rimszkij-Korszakov hangszerelés, alapvetően szép emlékként élt a mű, amióta levették, de hát úgy könnyű. Már ha nem nézni kell, hanem csak emlékezni rá. Jelenleg, ha jól számolom, éppen nulla az orosz operák száma repertoáron, és nyilván sürgősebb egy Borisz- vagy egy Anyegin-felújítás, mint a problémás Hovanscsina.”
TÁRLAT
Széplaky Gerda Lynch Forever című kritikája David Lynch Kis történetek című kiállításáról szól (Műcsarnok).
„Budapesten most egy fotókiállítást láthatunk tőle, melyet a Műcsarnok „Magyarország legnagyobb fotográfiai eseményeként” hirdet. A kiállított fotográfiák, melyek a 2014-es párizsi fotóhónapra készültek, s azóta Európában több helyen is láthatóak voltak, nem okoznak csalódást. A két teremben elrendezett, a fotómontázs technikáját alkalmazó ezüst zselatinos nyomatok három dimenziót (a valóságot, a tudat alattit és a tudat felettit) montíroznak össze, s ettől a bennük feltáruló világ egyszerre válik álomszerűvé és kísértetiessé, mágikussá és szorongást keltővé.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
