Tudtad, hogy a felfrissített új állandó Kovács Margit kiállításnak is címet adó műve, a Budapest, a Duna királynője kerámia pannója az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjába készült?
Nyilván nem, ahogy valószínűleg azt sem, hogy ez az alkotás hozta meg az első, nemzetközileg is jelentős elismerést az akkor 35 éves keramikusnak. (Az Idegenforgalmi hivatal megbízásából készített 4 méter magas és 6 méter hosszú kerámiát a világkiállításon a „Budapest székesfőváros terme” falán helyezték el, majd párizsi szereplése után hosszabb ideig a Gresham-palota földszintjén található Budapest Tourist irodájában helyezték el. Amikor az iroda megszűnt, a Greshamből pedig szálloda lett leszerelték, előbb egy galériában kapott helyet, végül egy magángalériába került. A közönség utoljára 2005-ben a Műcsarnok Antik Enteriőr című kiállításán láthatta.)
A világháború előtt a kerámia újra felfedezése a kortárs progresszió része volt, Kovács Margit pedig számtalan megrendelést kapott, amelyek nem az azóta jól ismert kerámiaszobrairól, hanem elsősorban épület faldíszekről és belső terek dizájnjáról szóltak. (A mellékletként csatolva például a Régiposta utcai Postaház története és díszítése.)
Tudtad, hogy Kovács Margit élete végéig megtartott tájszólása sokakban erősítette azt a rajongói hiedelmet, miszerint valamiféle bartóki tiszta források ismerője volt? És tudtad, hogy Kovács Margit nem volt közvetlen kapcsolatban a népművészettel és a paraszti világgal, hanem csak másodlagos forrásokból alkotta meg népiesnek ható alakjait?
Az 1948 utáni pályaszakasz folyamatos állami megrendeléseket hozott Kovács Margit számára. A Rákosi-korszak szocreálja, majd az azt követő szocialista humanizmust hirdető közösségi művészet biztos felvevőpiacot jelentett számára és a népi hagyománnyal ötvözött realista ábrázolásmódja számára. A Rákosi-korszak főműveinek tekinthetők a több száz festett mettlachi lapból álló monumentális kerámiafalképei pédául a hegyeshalmi határállomáson vagy a budapesti Úttörő Áruházban.
Kovács Margit tipizáló paraszti fazekasfigurái, a Kenyérszegő vagy a „meghitt légkörű” brüsszeli világkiállításon (1958) szerepeltetett Fonó az új ideált emberléptékben megfogalmazó jelképek lettek, ugyanakkor sokszorosított plasztikái a Kádár-kori lakások általános kellékeivé is váltak.
Kovács Margit ugyan nyilvánosan nem foglalt állást semmilyen politikai eszme mellett, azonban ismeretségei a pártvezetés elitjéhez is elértek: tekintélyes támogatót jelentett számára a fiatalkorából ismert Aczél György, a Kádár-korszak kulturális életének legmeghatározóbb politikusa. (Később Aczél György és a Pest megyei pártvezetés segítségével választhatta ki későbbi állandó múzeumának épületét is Szentendrén.)
Tudtad, hogy Kovács Margit soha életében nem adta el egyedi alkotásait? Az anyagi biztonságot a sokszorosított munkák eladásából származó bevételek, a köztéri megbízatások és az esetleges múzeumi vásárlások jelentették számára. Korongolt kerámiáit gipszklisékkel sokszorosította és keramikus bedolgozók segítségével szolgálta ki a rengeteg megrendelést.
Kovács Margit rendkívül sokoldalú, tematikájában igen változatos életművét, egyenletesen sikeres pályáját a szentendrei kiállítás új megközelítésben mutatja be. Az eddig feldolgozatlan hagyatékból dokumentumok, levelek és fotók is feltűnnek az új rendezésben árnyaltabb képet adva Kovács Margit személyiségéről. A felfrissített tárlat nagyban kiszélesíti az életművet: az eddig ismert és újonnan azonosított, Magyarország területén elszórtan látható kültéri és köztéri munkák gyűjteménye is láthatóvá válik a szentendrei anyag mellett.
Kurátorok: Szilágyi Zsófia Júlia, Eged Dalma
A megnyitó időpontja: 2019. április 11., csütörtök 18 óra
Helyszín: Kovács Margit Kerámiamúzeum (Szentendre, Vastagh György utca 1.)
A kiállítást megnyitja: Vadas József művészettörténész, designtörténész. Közreműködik: Csakugyan Együttes. A kiállítás 2019. április 12-től látogatható.
