Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Szolláth Dávid írt esszét a narratív horogról Legyen a regényed jobb, mint a Netflix! címmel:
„A magyar próza több évtizedre leszokott a történetelvűségről, és csak nemrégiben szokott vissza rá, ezért most különösen hatnak a cselekményt trükkösen adagoló nyitányok. Esterházynál, Bodornál, Parti Nagynál, Garaczinál, Márton Lászlónál – a sort folytathatnánk – nem a történet, hanem a történetmondás hogyanja volt az érdekesebb. A modern esztétikai gondolkodásban egyébként is jelentős hagyománya van annak, hogy a cselekmény-érdekű olvasást alacsonyabb rendű befogadási módnak tekintsék és a populáris műfajok (krimi, lányregény, akciófilm, ifjúsági regény stb.) kevéssé tudatos, izguló-könnyező olvasóival társítsák, bár ez a különbségtétel talán nem több elitista ideológiánál. A nyelvi reflexió prózájának is voltak emlékezetes olvasófogó kezdései, de ezek jellemzően nem a történet adagolásával csábítottak, hanem rögtön belökték az olvasót a nyelvjátékok szédítő közepébe: „Nem találunk szavakat.” (Esterházy: Termelési-regény) „Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot.” (Esterházy: Harmonia caelestis) Egy ritkán idézett gyöngyszem: „Egy vadász sokáig kergetvén egy madarat, a vadak megölték, esztendő múlva a madár a koponyára szállván innya, megborította. Mondják, az egyetlen szót kergette, mely mindig kisiklik.” (Mészöly: Legyek, legyek – avagy az elmondhatóság határa.)”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Mindent nem című recenziója a Mindent bevallhatok című könyvről szól, melyben Kosztolányi Dezső apró írásaiból, nyilatkozataiból válogatott Urbán László.
„Sértő Kálmán, aki az interjúban magázza, Kosztolányi viszont tegezve válaszol neki, ezt is meg meri kérdezni: egy hét alatt mennyi szeszt szokott elfogyasztani? „Erős szervezetemmel néha embereket tudnék az asztal alá inni. De én megelégszem heti két pohár borral és 3 pohár pálinkával. A szesz kapacitását nálam a fekete és a cigaretta veszi le.” Azt ugyan nem árulja el, mekkora a pohár. De azt sok helyről tudhatjuk, hogy napi 40 erős cigarettát elszívott és rengeteg kávét ivott. Kiderül, hogy egy időben bicsérdista volt, csak növényeket, tejtermékeket evett, de e korszaka előtt és után kedvence a borjúpörkölt volt galuskával. Az egyik legizgalmasabb életrajzi tény viszont egyáltalán nem derül ki innen, abban az időben nehéz is lett volna megvallani, hogy drogot is fogyasztott, mégpedig hosszú éveken át, valószínűleg kokaint. A „szerről” felesége már az 1938-as életrajzában beszámol. A férj úgy állítja be, hogy valami makacs nátha ellen kell, de a dolog fordítva lehet: a szer miatt volt az orrfolyás. Az erős illatanyagok, melyeket munka közben üvegcsékből szagolgatott, csak pótszerek. Ebben a kötetben annyi áruló jel van mindössze, hogy 1923-ban, mikor a Színházi Élet arról kérdezi, mit jósolt neki az utcai tenyérjós, ezt mondja: „Eltalálta, hogy egyik szenvedélyem az úszás, a másikról nem mertem vallatni, és nem nyilatkozott” (46.). „Ne ámulj a kokainistán. / Gondolkozz az okain is tán – / s megérted.” – olvasom Barkochba című 1933-as novellájában (Esti Kornél kalandjai).”
KÖNYV
Szeifert Natália Misima új maszkja címmel Misima Jukio Egy maszk vallomásainak új fordításáról írt.
„Az új fordítást olvasva (a régit újraolvasva), óhatatlanul a különbségekre koncentráltam. A cím többes számba kerülése az egyik legszembetűnőbb változás, ami lehet az angol cím egyenes átvétele (Confessions), de lehet a fordítói szabadság része is, ha vallomások sorozataként értelmezi a szöveget – ugyanis a japán nyelvben nincs többes szám. Ahogyan nincs határozatlan (sem határozott) névelő sem, így névelős, névelőtlen, egyes szám és többes szám összes variációja szóba jöhetne. Szerintem szerencsés megoldás, hogy ezzel az apró módosítással már a cím alapján el tudjuk különíteni a két fordítást. Aztán további kis különbségek is felfedezhetők, mint a fejezetek címe, ahol Első fejezet helyett Gy. Horváth annyit ír: Egy, vagy a 2 kiló 60 dekás újszülöttből 2 kiló 40 dekás lett, a lavórból medence stb. Ezek viszonylag jelentéktelen különbségek, vannak azonban nagyobb, nehezen magyarázható eltérések. Például, hogy hova tűnik az Oscar Wilde-idézetből a vér (felteszem, hogy az angol szöveg tüntette el, ahogy valószínűleg a jelölését is), vagy az a megkérdőjelezhető döntés, hogy az új fordítás elhagyja a szöveg elejéről a Dosztojevszkij-idézetet (A Karamazov testvérekből), amely a regény védjegyszerű mottója. Hogy mi lehetett az oka, rejtély.”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Christoph Ransmayr Cox vagy az idő múlása című kötetéről két kritika szól, L varga Péter és Csécsei Dorottya írása.
L. Varga Péter: Idő van
„A fordító, a szerkesztő és a kiadó érdeme, hogy Christoph Ransmayr új, eredetileg 2016-ban publikált regénye ilyen gyorsan, mindössze két év elteltével magyarul is olvasható. Nem akármilyen kiadványról van szó: Hrapka Tibor megszokottan színvonalas, szép borítója, rajta Adamik Lajos nevével híven tükrözi nem csupán e sajátos próza nyelvi nehézkedésének minden nyűgét és szépségét – a fordító, már itt megemlítendő, óriási munkát végzett –, de a távolság, az idegenség és kommerszebb tekintetben az egzotikum pregnáns jelenlétét a Coxban.”
Csécsei Dorottya: Elfolyó idők
„Az abszolút idő eszméje mellett a császár aurája az, ami a regény atmoszféráját meghatározza. Már-már eposzi jelzői által – mint például a „Láthatatlan”, a „Magasságos”, az „Ég fia és az Idő ura” vagy éppen a „tízezer év ura” – a Tiltott városra, de akár Jeholra, a császár nyári rezidenciájára is (ahol a tulajdonképpeni munka elkezdődik) az unheimlich fátyla borul. A szó freudi, a kísérteties, de egyszersmind az otthonos, illetve annak ellentéte értelmében is, ami a magyar kifejezésben kevésbé tükröződik: Jeholba érkezve Cox úgy érzi, mintha hazatérne, s valóban, mintha a császár terveinek megvalósításával tulajdonképpen saját álmát váltaná valóra.”
VERS
A versrovatban ezúttal Harcos Bálint, Lázár Júlia és Peer Krisztián versei kaptak helyet. Az e heti választékból ezen a helyen Lázár Júlia egyik versét ajánljuk.
BOLDOG LESZEL
vajon kék lesz? a kedvenc színem?
vagy fehérben jön? mosolyog?
fáj majd? vagy tarkón legyint, könnyű álom?
a veszteség számít, nem a halál.
a test gyötrődik, léleké a kín.
már az első be nem váltott ígéret,
az első kihunyó szempár gyilkolni
kész. csak azok a toporzékoló
évek, be nem telt vágyak hajtanak.
siker, szerelem és az ifjúság
jön-megy, elmúlik, újra rád talál,
aztán elég. marad a pillanat.
és a következő. boldog leszel,
bár nagyon fáradt. csak azt ne hidd,
szólítanak majd. hogy érted, tudod,
mi jön. szelíd kötél és aranypárna,
hm. nincs átfedés, határ, csak egy újabb
pillanat, amit nem kértél, nem így,
ha elfogadod, ha nem, a tiéd.
PRÓZA
Darvasi László, Mátyus Aliz és Péter János prózája szerepel a héten a lapban.
Tárcatár: Németh Gábor.
Részlet Darvasi László Kleist-átiratok című ciklusából:
A gróf úr szerszáma
A lány fölvételének idején a gróf úr már kilógatott hímtaggal járt. Lujza az első napon szembesült a jelenséggel, mégpedig egy gazdasági természetű tárgyalás alkalmával, melyet a gróf egy szomszédos tartomány megbízottjaival folytatott, nyitott sliccel jelent meg a megbeszélésen, s miközben, még mindig állva, elfogadta Lujzától az elé emelt boros poharat, a nyitott sliccen kikandikált a szerszáma. Egy afféle homokszínű bőrrel félig fedett makk. Körülbelül így hajol ki egy ablakon az ember, és mit lát. A mindenséget, természetesen. Nem lehetett eldönteni, szándékos volt-e ez a helyzet vagy csupán csak véletlen. Az új, a helyzetet szintén megtapasztaló intéző némi morfondírozás után úgy döntött, nem szól, a gróf úr a tárgyalási pozícióit kívánja megerősíteni e szokatlan viselettel, de az is lehet, mégis véletlenség esete forog fent, ahogyan például egy villámcsapás történik, miért éppen oda üt a mennykő, ahová. Vagy egy bokatörés a hepehupás úton. Miért annál a mélyedésnél, miért nem a másiknál?
SZÍNHÁZ
Molnár Zsófia a Katona Kamrájának A Platonov című előadásáról írt kritikát.
„Ez most olyan összjáték, amire nem lehet azt mondani egy elismerő, de kicsit unott kézlegyintéssel, hogy a Katona színészei mindent tudnak, ez nem újdonság; hanem amivel a közönség együtt lélegzik: jó helyeken szusszan és nevet, tartja vissza a lélegzetét. A rendezés szépen emeli ki az erkölcsi mérce viszonylagosságát, az emberi természet gyengéit és erősségeit, a bomlás pillanatokból összetevődő folyamatát, a »gyűlölök és szeretek« kettősségét, a helyzetekben rejlő iróniát; kis térben nagy teret ad a színészi játéknak. Igazi nemzedéki Csehov-előadás ez, távolságtartás nélküli, jelen idejű.”
TELEVÍZIÓ
Grecsó Krisztián az RTL Klub Cápák között című műsoráról írt.
„Az Ilyen gazdagok vagyunk? című széria alatt feldúlt feltalálók látogatták a szerkesztőséget, és ez megedzette a többi rovatvezető állóképességét is, feltűnően emelkedett a munkatársak ingerküszöbe. Egyszer egy olvasó például döglött papagájt hajított Bella István kolléga asztalára, amit ő éppen csak megmustrált, egyetlen pillanatot pazarolt a kéziratokon heverő tetemre, majd kimérten, kissé talán flegmán annyit mondott, »feltalálók egy szobával arrébb!«. És bár azt nem őrzi a szerkesztőségi csalfa emlékezet, hogy a halott díszmadár gazdája valóban ötletgazda volt-e, vagy egy mindenben csalódott költő, az biztos, hogy az ÉS-cikkek utóélete is kalandos lett. Az MTV akkori ifjúsági igazgatója, Pomezanski György ugyanis lehetőséget látott az ötletben. Elindult egy megmosolyogtatóan küldetéstudatos tévéműsor, a Felkínálom népgazdasági hasznosításra.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
