+ Film

Meghalt Luke Perry

A színész ötvenkét éves volt, múlt szerdán kapott agyvérzést.

Ötvenkét éves korában hétfőn kaliforniai otthonában agyvérzés következtében elhunyt Luke Perry. A színész szóvivője, Arnold Robinson szerint Perry-vel volt a családja, köztük két gyereke, Jack és Sophie, menyasszonya, Wendy Madison Bauer, volt felesége, Minnie Sharp, a szülei, valamint testvérei és barátai.

– A család minden együttérzést és minden, világszerte Luke-ért elmondott imáért hálás, viszont szeretnék csendben gyászolni Perry-t; ezért nem szeretnének megszólalni az ügyben – idézte a BBC-re hivatkozva  Robinsont a Magyar Hang.

A leginkább az 1990 és 2000 között futó Beverly Hills 90210 című sorozatból is ismert színész még múlt hét szerdán kapott agyvérzést, akkor kórházba szállították. A korábbi kórházba szállításával egy időben a Fox jelezte, újraéleszti a Berverly Hillst, ahol egyébként Perry Dylan McKay karakterét játszotta, és a széria hat korábbi főszereplője is visszatér idősebb kori önmagukat alakítva.

Perry egyébként jelenleg a Riverdale című sorozatban játszott, a széria harmadik évada megy éppen, a 22 epizódból tizennégyet sugároztak már.

Emlékezetes volt a feltűnése Luc Besson 1997-es Az ötödik elem című sci-fijében, ahol mindössze nyolc másodpercet szerepelt a film legelején.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top