Czukor Balázs Euripidész Médeia történetét felhasználva rendez második alkalommal a KV Társulatnak. Médeia kegyetlenül elpusztít mindenkit az útjából, még a gyerekei életét is feláldozza. Miért tudunk empatikusak lenni Médeiával? Hol van ma a határ a színész személyisége és szerepe közt? Czukor Balázs színész-rendezővel beszélgettünk a február 27-ei trafós premier kapcsán.
Miért a görög mitológiához nyúltál vissza? És miért a Médeia?
Czukor Balázs: A görög színháznak a rítusszerűsége foglalkoztatott, és az, hogy milyen lehetett úgy írni egy drámát, hogy tudod, hogy mindenki maszkban játszik, és, hogy a női szerepeket is férfiak játsszák.
A maszk használata miatt a közvetítésnek egy más formája dominánsabb lehetett. Talán nem a színész személyisége volt lényeges, hanem az, hogy hogyan tudott egy színész lemondani a személyisége bizonyos részeiről, hogy át adja magát egy figurának, és szolgálja a történetet. Manapság egy színészért mész be a moziba, nem egy történetért. Sokszor eszembe jut, hogy hogyan lehet színésznek lenni a mai színházi közegben, ahol hülye vagy, ha nem akarsz ismert lenni, és hülye leszel, ha ismert leszel. Ma egy színésznek a saját arcát kell használnia akár filmben, akár színházban, ez erős pszichés teherrel jár, ami az önkeresésnek gátja lehet. Én inkább azt várnám, hogy a színjátszásnak legyen olyan funkciója, hogy bizonyos terheket le tudjon venni a színész válláról, és ezáltal a nézőéről is anélkül, hogy a sikerre való vágy jelen legyen.
Az a kérdés feszeget akkor, hogy hogyan lehet a mai világban úgy színésznek lenni, hogy nem kell a teljes személyiségeddel benne lenni egy szerepben? Hol van a védelem?
CZB: Vagy, hogy mennyire van szükség a személyiségre a játékhoz. Talán pont az az érdekes, hogy ha elmerül valaki a játékban, megszűnik a személyisége, mert a játék fontosabb lesz, mint saját maga.
Adott esetben nem is tudták, hogy ki van a maszk mögött.
CZB: Valószínűleg a színészek több szerepet játszottak. Ez egyfajta feszültséget adhatott, hogy vajon épp ki volt az adott maszk mögött.
A KV Társulat választotta a Médeiát vagy te?
CZB: A társulat kért fel a rendezésre, de a Médeiát már én dobtam be. Vágytam rá, hogy görög színdarabbal foglalkozzak.
Médeia története mennyire rajzolódik ki a darabodban? Megrázó karakter a kegyetlen gyilkolásaival, saját gyerekeivel tetézve. Hogy kerül ez a mai valóságba?
CZB: Egy keretet találtunk ki az előadáshoz, ami nem jelenti azt, hogy ne mesélnénk el a történetet. Csak talán más hangsúlyt kapnak benne bizonyos dolgok. Itt arra épül az előadás, hogy a férfi szerepeket is nők játsszák, erre próbáltunk egy viszonylag reális szituációt kitalálni.
Egyébként, ha nem realitásként tekintünk a gyilkosságra, hanem mint szimbólumra, akkor megjelenik az a kérdés, hogy ha egy nőt elhagynak, és egyedül kénytelen tovább nevelni a gyerekeit, akkor a férje felé érzett harag milyen módon csapódik a gyerekeken.
Médeia férfiasságot jelent. Ez azt is jelenti, hogy ezek a nők elkezdenek valamilyen férfias szerepben működni?
CZB: Amikor újraolvastam a darabot, azt éreztem, hogy teljesen megértem Médeiát. Lehetetlen helyzetbe került azáltal, hogy miközben neveli a gyerekeit, a férje lelép egy másik nővel. Nagy empátiával fordulok Médeia felé, akinek a személyiségétől nem áll távol az sem, hogy kreatív energiák feszítik, amellett, hogy anya. Azt gyanítom, hogy az írás egyrészről azért született, mert jellemző lehetett a görögöknél, hogy a nők nem mutatták, vagy nem mutathatták ki fájdalmukat, ha elhagyták őket.
Az eredeti történet sarkosabb, kegyetlenebb, ma ritkán jut el egy nő odáig, hogy megöli a gyerekeit egy elhagyás miatt.
CZB: Ezért helyeztük át az előadást egy olyan közegbe, ahol a gyilkosság hiteles lehet. Ebben az előadásban Médeia megöli a gyerekeit, de mégsem, illetve nem öli meg őket, de mégis.
