Ajándékozni
sokféleképpen lehet. Legtöbbször azt mondjuk, „ajándékot veszek”, pedig pontosabb volna, hogy „ajándékot adok”. Persze egyszerűbb vásárolni valami finom, drága holmit. Ám én sokkal értékesebbnek tartok valamit, amit nekem készítettek.
Ennél is személyesebb, amikor valami olyat adunk ajándékba – ami a miénk. Ennek legszebb formája, amikor valami értékes, régi családi holmit kap meg az ifjabb generáció, ékszert, porcelánt, festményt, szobrot. Persze ez csak akkor ér valamit, ha az ajándékozott megfelelően értékeli, amit kapott. Egy efféle ajándék kötelezettséggel is jár: egyfajta örökség átvételét jelképezi. A Lehetetlen című tévéműsorban a vendég mindig kapott ajándékot a műsorvezető Vámos Miklóstól. Utána pedig beírt a műsor emlékkönyvébe. Amikor Gregor József volt a vendég, megkérdezte, hogy a toll is ajándék, azt is elteheti-e?
– Hát, azt nem annak szántam – mondta meglepődve Vámos, – de rendben van, legyen a tiéd! Egyébként ez volt a kedvenc tollam…
– Akkor visszaadom! – szabadkozott Gregor a savanyú arcot látva.
– Most már tartsd meg. Minden jó ajándék fáj egy kicsit.
Hát persze, mert akkor magunkból adunk valamit! De csak addig fáj, míg az ember el nem dönti. Utána már csak az öröm van vele. Különösen, ha értékelik is a gesztust.
Hasznos dolog nem igazi ajándék. Zokninak, alsónadrágnak, testápolónak, samponnak nehéz örülni. Egy parfüm, vagy férfidezodor az már más, az kifejezetten személyes holmi. Árulkodik az adó ízléséről és arról, is, hogy mit gondol a megajándékozottról.
Talán egy svéd gyermekversben mondják, hogy az ajándékban az a legjobb, hogy néha semmire se lehet használni. Ezt fejlesztették tökélyre Micimackó és Malacka, amikor Füles születésnapjára egy csupor mézet és egy színes léggömböt akartak ajándékba venni. De a hosszú úton Mackó megeszegette a mézet, Malacka pedig hiába relatíve kicsi állat, amikor orra esett, a lufi kipukkadt. Így aztán egy üres csuporral és egy lyukas léggömbbel érkeztek köszöntőbe, és vigasztalásképp csak annyit mondhattak, hogy a gumicafatot, ami a lufiból maradt, bele lehet tenni a köcsögbe, aztán meg ki lehet venni, és ezt tulajdonképpen egy játéknak is tekinthetjük.
Na igen ez a lényeg: hogy minek tekintjük!
Mekkora részt képvisel az ajándékban a szándék, a fáradság, a szeretet, a macera amellyel jár.
Különleges eset, amikor valaki önmagát adja ajándékba: a könyvét, a CD-jét, szélsőséges esetben saját nagyméretű arcképét. Ez erős önteltségre vall, efféle portéka kísérő ajándéknak alkalmas inkább, vagy nem ünnepre való.
Ja!
Az alkalmakban is nagy a differencia. Karácsonyra, szülinapra értékesebb dolog jár, de egy szombat délutáni vendégségbe se illik üres kézzel érkezni. A családi esemény egészen speciális eset, különlegesen a menyegző vagy a gyermek születése. Egyik legkedvesebb ajándékomat fiam születésekor kaptam kedves operabarátomtól, Lajostól. Luciano Pavarotti első élő fölvételeit tartalmazta a 60-es évek elejéről, a Traviata és a Rigoletto részleteit, illetve azt a Bohéméletet, amelyben először színpadra lépett.
„Debütálás a színpadon – debütálás a családban”
– szólt a rövid ajánlás.
Ami kell, az nem ajándék. Családokban gyakori, hogy valami közösen használt dolgot vesznek az ünnepre, mosogatógépet, mikrót, új hűtőt. Ez viszont jó ajándék, mert azt jelenti, hogy megkönnyítjük az életünket, kevesebb házimunkát kell végeznünk, több időt tölthetünk együtt, vagy azzal, amit nagyon szeretünk.
Lehet ajándékozni szolgáltatást is. Zoli barátom többször is vigyázott a fiamra, amíg az kicsi volt. Neki párjával jó tíz évvel később születtek ikreik. Első látogatásunk alkalmával feleségemmel egy paksaméta „gyerekfelvigyázási jegyet” is vittünk ajándékba, hogy akkor most mi segítünk, ha kell.
Kényelmes megoldás a vásárlási utalvány, üdülési csekk, efféle.
„Arra költitek, amire ti akarjátok”
– hangzik a magyarázat, amely voltképpen a választás kockázatának megúszást jelenti. Ajándékot választani, az bizony nem sima ügy! Ki kell találnunk, minek örülne a másik, és pontosan kell tudnunk, minek nem örülne. Nincs nagyobb boldogság, mint amikor látszik az arcán az őszinte öröm.
Van aztán a meglepetés.
Minden jó ajándék értékét sokszorosára emeli, ha valaki nem számít rá. Különösen, ha olyan kívánságát találjuk ki, aminek ő sem volt teljesen a tudatában. Titkos vágyaira érzünk rá. Vagy ha az ajándék olyat mond róla, amit talán önmagának se mert bevallani.
Egy ajándékot az átadás módjával is meg lehet emelni. Fiam lehetett talán 12 éves, amikor szóba került, hogy mobiltelefon kellene már neki. Karácsonyra meg is vettük, beüzemeltük, föltöltöttük, becsomagoltuk, odatettük a fa alá. A Mennyből az angyalnál én titokban hívtam a számát. Amikor elkezdett csöngeni, egy pillanatra mindenki értetlenkedett, ő is, aztán bemérte honnan jön a hang, és pár másodperc alatt leesett neki a tantusz, hogy az ő telefonja csörög. Meghökkent-meghatódott-boldog arcát soha nem fogom elfeledni.
Persze ilyenkor, január közepén aktuálisabb lenne egy másik tárcát írni. „Visszacserélni.” De az nem olyan érdekes.
