+ Természet

Idén kétszer nyerték el az Európa legjobb állatkertje címet

Huszonkét éves történetének legsikeresebb évét zárta 2018-ban a Nyíregyházi Állatpark, amely rekordot döntve idén 550 ezer látogatót fogadott és a fejlesztések, illetve az állatszaporulat szempontjából is eredményes éven van túl – mondta Gajdos László, az intézmény igazgatója.

A harmincöt hektáros tölgyerdőben működő, ötezer állatot bemutató állatkert Magyarország leglátogatottabb turisztikai attrakciói közé tartozik, amire a nagyszámú hazai látogatók mellett több százezer szlovák, lengyel, román, ukrán és nyugat-európai turista is kíváncsi volt. A nyereségesen működtethető, különleges állatgyűjtemény népszerűsége évről évre növekszik, tavalyi 480 ezer után idén 550 ezer látogatót fogadott.

Idén másodszor nyerték el az Európa legjobb állatkertje címet Anthony Sheridan független állatkerti elemző szervezete által készített felmérés alapján. A bírálat során külön szempont volt az állatok tartási körülményei, a természeteshez közeli, tágas kifutókat a bírálók mellett a maguk módján az állatok is “értékelték”: a szaporulat a tavalyi 226 állatkölyök után idén 199 volt a Nyíregyházi Állatparkban.

A 2018-as “bébibumm” zsiráf születésével kezdődött, nyár elején pedig már harmadjára örülhettek afrikai elefántutódnak a szakemberek és a látogatók. Néhány hónap múlva világ egyik legritkább és legveszélyeztetettebb állatfaja, az indiai páncélos rinocérosz hozott világra egészséges utódot, emellett kispandák, vörös varik, zászlósfarkú gerezák, vörös óriáskenguruk, amerikai és európai bölények és a természetben már kipusztult vietnámi szikaszarvas borjak egyaránt gazdagították a nyíregyházi állatgyűjteményt.

Az igazgató szerint a park népszerűsége a gazdag állatbemutató mellett az oktató tevékenységének is köszönhető. Az éves erdei iskolát és a nyári tábort több ezer gyermek látogatta meg, a zoopedagógiai foglalkozások és a jeles napok népszerűségét az állatparkról készített Mancsra mancs című rajzfilm, illetve a park első ismeretterjesztő mesekönyve, a Medvés könyv is növelte a legkisebbek körében. A park karitatív tevékenysége keretében megszervezte a fogyatékkal élők és családjaik számára a hagyományos családi napot, a karácsony előtti adománygyűjtő napon pedig húsz teherautónyi adományt gyűjtöttek össze.

A fejlesztésekre kitérve Gajdos László kiemelte, hogy 2018-ban elkészült az új látogatócentrum és ökológiai sétaút, valamint az új hópárduc kifutó, nyáron elkezdte működését Magyarország egyetlen magas komfortfokozatú állatkerti szállodája, a Hotel Pangea. A csaknem kétmilliárd forint értékű beruházások után jövőre elkezdődik négymilliárd forint értékű, a jégkorszak állat- és világát bemutató látványosság építése, de hasonlóan nagy feladatként jelölte meg Gajdos László Magyarország első biodómjának jubileumát is, amelynek keretében megújul a 2009-ben átadott, különleges hangulatú indonéz esőerdő ház, a Zöld Piramis teljes látványvilága.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top