„Kussoljál! Idegenek ne pofázzanak bele! Ez Bajorország!”
Eképpen szól rá Georg (Dévai Balázs), a polgármester mindenese a bevándorlóra Martin Sperr Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból című darabjában, amelyet a Nemzeti után másodikként a Jászai Mari Színház tűzött műsorra. Guelmino Sándor mostani rendezése abba a sorba illeszkedik, amelyet tavaly kezdtek a tatabányaiak A mi osztályunk előadásával, ahogy a rendező fogalmaz, azért, „hogy minden évadban legyenek olyan bemutatóink, amelyek húsbavágó, aktuális kérdésekről szólnak”. A felütésben jelzett Bajorország és az eredeti műben szereplő második világháború utáni éra akár behelyettesíthető lehet a mai magyar viszonyokkal? Erről kérdeztük a színlap élén álló Egri Kati Jászai Mari-díjas színésznőt.
– A darab ráerősít a jelenkori problémákra. Szerintem nem lenne baj, ha befogadnánk embereket, de megvan a veszélye annak, hogy ha egy idegen nem tud mit kezdeni ezzel a kultúrával, akkor tönkreteheti. Én a mai napig nyitott vagyok mindenre és mindenkire, hisz vannak olyan emberek, akik nálunk telepedtek le és kiemelkedőt alkottak, alkotnak. Előző életemben valamilyen mediterrán országban élhettem. Már kiskoromban Görögországba vágytam, Papadimitriu Athina öccse volt a szerelmem, és mióta Grigorisz autóbalesetben meghalt, testvéri kapcsolatban vagyunk.
Az előadásban „Ali” (Baksa Imre) úgy tér vissza a városból, hogy munkát és lakást is kapott, ez végképp kiveri a biztosítékot a falubelieknél. Ha ők vérrel-verejtékkel dolgoznak meg mindenért, miért van az, hogy másnak mindez az ölébe hullik? Nem olyan ez, mintha itt és most történne?
– Valóban nem kell olyan messzire mennünk. Én Tahitótfaluban lakom, ahol nagyon szeretek élni, és a szomszédasszonnyal összeszámoltuk, hány munkahely szűnt meg a közelmúltban: volt műanyag-feldolgozó, tszcs, papírgyár, a budakalászi lenfonó, mindez néhány buszmegállónyira. De már mind a múlté, csökkentek arrafelé munkalehetőségek. Másfelől viszont amikor az ember takarítónőt keres, alig talál. Megváltozott a világ: már nem vállalnak el bármit. Ha meg a saját életemre, a színházi világra vetítjük ki ezt a problémát, ott megszűnik az előadóművészetek tao-támogatása. Máris jó pár társulat felbomlott. Én hat éve szabadúszó vagyok, és így egy-két előadásomat lemondták januártól.
Miért nem tudunk mit kezdeni a mássággal?
– Ez a darab általában szól a másságról. Mindazokról, akik valamilyen módon eltérnek a normától, majdnem azt mondtam, hogy a normálistól. Pedig ha innen közelítünk, akkor az összes zseni veszélyt jelent, hisz nem olyanok, mint az átlagember. Nem csoda, hogy mindig megijednek tőlük. „A dudva, a muhar / A gaz lehúz…” (Ady Endre: A magyar ugaron)
Abram (Crespo Rodrigo) maga is inkább kigyógyulna homoszexualitásából, mint valami influenzából. Hisz minden úton-módon megszégyenítik: fogdossák, beszólogatnak neki, gúnyt űznek belőle. Hol van ebből a kiút?
– Ha sokáig mondogatják, hogy hülye vagy, a végén te is elhiszed. Bár ha mégse vagy teljesen hülye, akkor azért elgondolkodsz rajta. Mindenesetre egy zárt közösség egymást is hülyíti. A háború után felosztott nagypolgári lakásokban laktunk a Gresham-házban. Az egyik ilyen leválasztott konyhában, a lifttel szemben állandóan ott ült egy néni, és egész áldott nap figyelte az emberek mozgását. Láttam, ahogy mindig libben a függöny. És hogy aztán kiről mi terjedt… elképesztő, miket tudnak kitalálni! Ahol most élek, dettó. Annyi mindent hallottam már magamról, hogy hol voltam, kivel mit csináltam – a falu mindenkit a szájára vesz.
Hogyan tud ilyen mélyen gyökerezni az emberben a homofóbia, ahogy azt a darabban is láthatjuk?
– Tahi alig 30 kilométerre van Budapesttől, de ha beülök a helyi kocsmába, ott a mai napig elítélik a melegeket, buziznak. De a művészkollégáim közül is ismerek olyanokat, akik a családjuknak sem merik bevallani a másságukat. Pedig ha valaki valamiben tehetséges, akkor kit izgat, mihez vonzódik? Nemileg, vallásilag, nemzetiségileg teljesen lényegtelen, hova tartozik.
Abramnak nyilvánvalóan soha nem volt túl bensőséges kapcsolata az anyjával, így a magához hasonlóan kiközösített társaihoz találja meg leginkább az utat, ám ez lesz mindők veszte. Nem csak a látszat miatt venné el a megejtett cselédlányt, hanem hogy neki is jusson egy kis szeretet. Hogyan működik ez a közösség?
– Ez egy falu, ahol nem Einsteinek laknak. Jól példázza azt, hogy a butaság milyen kártékony. Abram jó munkaerő, remek szakember – de ez cseppet sem érdekli őket. Akármekkora a nyomor, nem kell egy dolgos kéz, mert meleg. Mert az anyaginál jóval nagyobb a lelki szegénység. A saját szerencsétlenségükre az az egyetlen gyógyír, ha másokat még szerencsétlenebbé tesznek. Nem úgy működik a közösség, ahogy kéne. Pedig ez egy összjáték. Ha például én egy darabban valakinek beteszek, azzal magammal is kiszúrok, mert az egész előadás színvonala romlik.
Barbara, az Egri Kati által megformált napszámosnő nehéz helyzetben van: maga is csak amolyan gyüttment a faluban, egyik helyről a másikra vándorol, mivel a fia miatt előbb vagy utóbb rá is mindig ferde szemmel néznek. Van egy nagyon kemény mondat: „Öljetek meg, hogy ne kelljen tovább az anyjának lennem!” Ez elviselhető?
– Iszonyú nehéz volt kimondani ezeket a mondatokat. Megviseltek, hiszen én is emberből vagyok. Még ha a közösség presszionálja is, egy anyának a fia szemébe mondani, hogy menjen el – ez nagyon kemény. Nekem sajnos nincs gyerekem, de ha a testvérem gyerekeiről vagy unokáiról derülne ki valami, akkor sem tudnám feledni, hogy hozzám tartoznak. Ilyenkor nyilván mindenki elgondolkodik, hol hibázott, hogy idáig jutott a helyzet. Nem tudom, hogy akár Hitler édesanyja megtagadta-e a fiát.
A többség véleményét kihangosító Georg és társai nem várnak a megoldásra. Inkább maguk veszik kézbe a dolgot. Így jutnak el az önvédelemtől az önbíráskodásig. Nincsenek etikai gátak?
– Hányszor jut az ember eszébe, hogy „megölöm!”, amikor valami igazságtalanságot követnek el vele szemben. Indulatunkban sok mindent mondunk, de nem tudnánk tettekre váltani a szavakat. Ahhoz valami zsigeri gyűlöletnek kell bennünk lenni. És most, a 21. században azt látjuk, hogy máig nem tűnt el a világból ez a szélsőséges, intoleráns gondolkodásmód, aminek az írmagját is ki kellett volna irtani. És ha ez már nem is hitlerizmus, de ugyanúgy jelen van, és mérgezi a hétköznapjainkat.
Abram vallatása közben a pap (Honti György) már az igehirdetésének szövegén gondolkozik, és az nem az ordas eszmék irtására vonatkozik, hanem épp ellenkezőleg, azok feltüzelését szolgálja: „A burjánzó gazt gyökerestől kell kitépni!” Ez lenne a másság kezelésének legjobb módszere?
– Lássuk be: a másság létezik. Ezt meg kell értenünk, ha lehet, segíteni nekik, de nekik is el kell fogadniuk a mi látásmódunkat.
