Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Teplán Ágnes „Megfelel legbelső elképzeléseidnek” című esszéje az Ingmar Bergman tiszteletére minden nyáron F?rö szigetén megrendezett eseményről szól.
„A Bergman-hét egyik legbájosabb önkéntese, közreműködője, Maria Fahl színésznő, egyébiránt az Oscar-díjas Alicia Vikander édesanyja, Az ifjú Astrid című film egyik szereplője fogadja a moziba érkező vendégeket. Margarethe von Trotta a Hannah Arendt című film alkotója ezúttal a nemrégiben bemutatott Ingmar Bergman nyomában című dokumentumfilmjével szerepel az idei Bergman-héten. Az egyik vetítést ifj. Ingmar Bergman vezeti föl a film producereként, az alkotás címe Ingmar Bergman egy koreográfus szemével. A filmben Alexander Ekman, Pär Isberg, Pontus Lidberg és Joakim Stephenson koreográfiái láthatók. Bach 5. csellószvitjének Sarabande tételét halljuk, miközben egy magánrepülőgépből fiatal férfi és nő száll ki. Pasztellszínű ruhák, hűvös elegancia, jólét – aztán történik valami –, egy üres babakocsit gurítanak valahonnan a pár közelébe. Jelenetek egy házasságból. Azután egy kórházi ágy mellett beteg és ápoló párosa következik. A táncfilm bevezetőjében idézetek hangzanak el Bergman munkanaplóiból.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Bazsányi Sándor Másként mesés című recenziója Catherine Millet Mesés gyerekkor című kötetét elemzi.
„Viszont kár volna tagadni, hogy rendesen bevésődtek Millet testi tulajdonságai, igényei és cselekedetei (vagy legalábbis ezek vadul gomolygó képei) minden kíváncsi természetű (és ki ne volna az?), következésképpen a címbe emelt jelzővel azonnal elcsábított, majd azután teljességgel kielégített olvasó fejébe. Egyébként, de nem mellesleg, jótékonyan ellensúlyozza ezt a kiszámítható hatáslogikát a Magvető által egyre sűrűbben alkalmazott Hidvégi Anna nem plakátszerűen dekoratív borítóterve, amely a megelőző magyar (és számos nem magyar) kiadásokkal szemben izgalmasan elvonatkoztat a téma vizuális megjelenítésének realista hagyományától, tudniillik lemond a szerző meztelen testét ábrázoló fényképek valamelyikének receptszerűen egyértelmű afrodiziákumáról – ami történetesen, játékosan absztrakt visszafogottságával, teljességgel megfelel a tartalomjegyzékben szereplő, analitikus igényességű (Roland Barthes remek Sade-értelmezését idéző) alcímalakzatok sugallatának: 1. A mennyiség; 2. A tér; 3. A redőzött tér; 4. Részletek.”
AZ ÉS KÖNYVE DECEMBERBEN
Borhi László Amerika illúziók nélkül címmel írt kritikát Frank Tibor Amerika világai című könyvéről.
„Frank Tibor a magyarországi amerikanisztika vezető alakja. Impozáns tanulmánykötete a szerző több évtizedes munkásságát szedi csokorba. Frank korszakokon és szakmákon átívelő tanulmányai az amerikai eszmetörténet, kül- és belpolitika, társadalomtörténet, valamint Amerika és Európa, Magyarország és Amerika kapcsolatainak fontos kérdéseit tárgyalja hallatlanul bő szakirodalom és – ami ilyen nagy ívű szövegeknél szokatlan – levéltári források alapján. Ezek között olyan gyűjtemény is található, amelyet vélhetően Frank Tibor dolgozott fel először. Tanulmányainak egy része tehát nemcsak a hazai olvasóközönségnek mondhat újat, hanem amerikai kollégáinak is.”
VERS
Az év utolsó hagyományos versrovatában Czigány György és Kállay Eszter versei kaptak helyet. Ezen a helyen Czigány György egyik versét idézzük:
Mire vársz még?
Nevetős kislány-szeretőm volt
a nyár. Mezítelen: bőre hűs
a ragyogásban, és forró
a hirtelen viharban is.
Nem emlékszem, mikor hagyott el.
Nem tudtam, hogy királyleány volt,
vidám bakfis csimpaszkodott belém.
Távoli most, és méltóságos.
Hallgatnak az ég madarai.
Égető ítéletét hordom,
szívem körül a napfény kései,
egymásba hullt nyarak
villámlanak. Káprázat a halál:
most is gyönyörű vagy,
amikor tél közelít.
Mire vársz még, királynő?!
PRÓZA
Abáfay-Deák Csillag, Centauri, Péter János és Várkonyi Judit prózája mellet a héten Radnóti Sándor tárcája szerepel Bálint Endréről.
Részlet Centauri Idegen szív című írásából:
„Itt lassan ver. Mióta itt vagyok, sokkal lassabban. Lassabban és erősebben. Mintha háromszor akkora volna, tízszer és százszor akkora, mint korábban. Úgy is érezni, minden egyes dobbanásnál, hogy leszakad az artériákról, mint vékony kötélről a bokszzsák; s ha leszakad, beomlik alattam a világ. Volt ilyen korábban is, azelőtt, „ott”, régen, de csak akkor vert így, ezzel a nagy lomhasággal, ezzel az állati erővel, amikor halálra rémítettek. Mert arra emlékszem, hogy halálra rémítettek. A húsomban maradt az a jeges rémület, az a fekete delej, és lám, most mégsincs velem. Hogy becsaptak. Hogy játszottak velem. Megvezettek és otthagytak az útszegélyen összeverve, a mindeneknek szélén. Mindenki és mindenek. A legsötétebb órán, és épp azok, akik valami fényt hozhattak volna, épp ők kavartak körém sűrű nagy homályt.”
HANGOSKÖNYV
Ruff Borbála Daniel Kehlmann Hírnév című hangoskönyvéről írt.
„Mácsai Pál a felolvasásban – ha a téma engedi, és általában engedi – a kehlmanni alkotói szándékkal egyetértésben választ tónust és hangnemet. Az ironikus látásmód mellőzi a tanítani akarást, azt, hogy a szövegek feltétlenül a befogadóra hatni kívánó üzenetként működjenek. A hangoskönyv műfaji önmeghatározása – „regény történetekben” – a rendezői elv: a Hírnév voltaképp kísérlet, amely a szövegszerkezettel való játékra irányul.”
TELEVÍZIÓ
Grecsó Krisztián az Index Utcazene az utcán élőkért című élő közvetítéséről írt.
„Az esemény generátora egy metaforikus végpont, a kormány hajléktalan emberek elleni gyűlölethadjárata volt, az Utcazene az utcán élőkért egyszerre volt protestálás és jótékonysági akció, segítségnyújtás és polgári kiállás az emberi minimum mellett. A gyakorlati kivitelezés viszont semmi jót nem ígért, a szervezők minden bizonnyal úgy gondolták, nem lenne stílusos a meleg szobában játszani a megértőt és az érzékenyt, ezért a Moszkva téren állítottak fel egy apró szabadtéri sátrat, „színpadot”, ahová a magyar alternatív zenei életből hívtak meg jó előadókat, fontos embereket. Harminchat (!) formáció, borzalmas hangosítás, semmi beállás, gémberedett kezek: ezek voltak az előzetes paraméterek, melyek a kikezdhetetlen jó szándék dacára a világon semmi esztétikai jót nem ígértek.”
RÁDIÓ
Károlyi Csaba a Kossuth rádió Irodalmi újság című műsoráról írt.
„Az Irodalmi újság azonban, becsületére legyen mondva, igyekszik úgy viselkedni, mintha normális világban élnénk. Hétről hétre beszámol 3-4 érdekes irodalmi eseményről. Tartja magát a tradícióihoz, és a hagyományokhoz való ragaszkodás, lássuk be, komoly konzervatív érték. Az irodalom mindig is nagyon fontos volt a nemzeti kultúra szempontjából, ha nem a legfontosabb. Régebben, amíg normálisabb viszonyok voltak, kritizáltam ezt a műsort, hogy miért nem foglal határozottabban állást az alapvető közéleti értékek mellett, most azt mondom, a legfontosabb, amit tehet, hogy a kulturális értékek védelmére összpontosít, és ellenáll a kultúrgengszterizmusnak.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is: www.es.hu
