Arthur Brand holland műkincsnyomozó Ciprusról ellopott, felbecsülhetetlen értékű 6. századi mozaik nyomára bukkant egy monacói lakásban, az alkotást pénteken átadta Ciprus hágai nagykövetségének.
Szent Márk bizánci stílusú arcképét az 1970-es években lopták el a Lythrangomi faluban álló Panayia Kanakaria templomból – számolt be róla a BBC hírportálja vasárnap.
A holland műkincsnyomozó majdnem két éven át kutatott a mozaik után Európa-szerte, végül a nyomok egy brit családhoz vezették, akik
„jóhiszeműen vásárolták az alkotást több mint négy évtizede”
– mondta el Brand az AFP hírügynökségnek.
„Megdöbbentek, amikor meghallották, hogy felbecsülhetetlen értékű alkotás van a birtokukban, melyet a török megszállás után csempésztek ki bűnözők Ciprusról”
– tette hozzá a holland nyomozó, aki a mozaik megtalálását élete egyik legcsodálatosabb pillanatának nevezte.
Brandot akkor kezdték a műkincsek Indiana Jonesának nevezni, amikor 2015-ben rátalált Hitler lovaira, vagyis azokra a bronzból készült életnagyságú lószobrokra, amelyek egykor a náci diktátor berlini hivatala előtt álltak, majd a nyolcvanas évek végén eltűntek egy kelet-németországi szovjet laktanya területéről.