+ Irodalom

Kétszáz éve született, akit maga Kossuth nevezett ki árulónak

Görgey Artúr majd’ száz évig élt, és haláláig viselte magán a bélyeget: áruló. Pedig, ha volt, aki nagyot vállalt, akkor az ő. Lehet-e igazságot tenni?

Görgey: Görgey – Szépmíves Könyvek, 2018 – 256 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-615-566-263-8

A Szépmíves Könyvek között is különlegesnek számít a most megjelent Görgey-emlékkötet, mely – lévén a szerző/szerkesztő Görgey Gábor, a megidézett hős pedig Görgey Artúr – legalább annyira szubjektív, mint amennyire fontos. Hiszen Görgey Artúr kapcsán még ma is óriási kavarodás van a fejekben. Az 1849-es fegyverletétel megítélése ma sem egyértelmű, s a közvéleményt nem a tények, hanem a legendák, a kikoptathatatlan politikai lózungok határozzák meg. (Én magam egészen biztos vagyok, hogy általános iskolás koromban még az áruló Görgey-t állították elém, s csak középiskolában árnyaltatott némileg a kép, hogy aztán később, a magam gyér szakállára keresgélve nézzek utána annak, ami addig nem volt – nem is lehetett – világos.)

„…mivel nálunk történelmi tradíció, hogy egyszerűsítő címkézéssel kerülik meg a problémákat, ne csodálkozz, ha sokan belegörcsölnek abba, hogy tiltakozzanak. Vagy éppen abba, hogy nem tiltakoznak.”

Persze, Görgey Artúr tette le a fegyvert, hiszen – például Kossuth Lajos addigra (nőnek öltözve) megpattant az országból. De volt-e már választása? És ha nem, akkor micsoda fegyelem, figyelem és éleslátás kellett ahhoz, hogy olyan fegyverletételt „hozzon össze”, ami nem a Habsburgok, hanem az oroszok előtt történt! S mi a távlata ennek az egyetlen gyászos napnak? Hol vannak a megítéléshez szükséges előzmények? Nem csak a politikaiak, de a személyesek! És milyenek voltak a következmények? Nem csak az ország, de – az első világháborút is megélő – Görgey Artúr számára!

Görgeyt maga Kossuth Lajos tette bűnbakká, „nevezte ki” árulónak, közvetlenül a szabadságharc bukása után. Görgey pedig nem tiltakozott, elfogadta, hallgatólag magára vállalta ezt a csöppet sem hálás szerepet, mely aztán egész, hosszú élete során elkísérte. Nem lett öngyilkos, amikor az aradiakat kivégezték, és nem tiltakozott a tisztességgel elvégezett munkáért rá mért büntetés – és az ebből következő megvetés – miatt. Pedig, ha valaki tudta, hogy mit tett és miért, az maga Görgey. Aki úgy vállalta magára a bűnbak szerepét, ahogy elvállalta korábban a „szálak elvarrásának” – önmagában is – lehetetlenül nagy terhét. Világos.

Milyen emberi tartás, milyen nem szavakban megnyilvánuló hazaszeretet kell ahhoz, hogy valaki „egy nemezt önbecsülésének fenntartása érdekében” ilyen méltósággal viselje a megbélyegzést és megaláztatást?! Ki az, aki „Nem pöröltem, – / Félreálltam, letöröltem.” alázatával képes leélni egy hosszú életet?

A könyv által a Szépmíves Könyvek és a kései utód Görgey Gábor szolgáltat újra igazságot a szabadságharc egyik legnagyobb hősének, akinek hősiességében csak apró szeletet jelent a számos győztes csata. Görgey Artúrnak egy életen keresztül kellett hősnek lennie. A kötet, a benne található drámával, a fotókkal, a festmények és relikviák történetével – és a grafológiai jelentéssel! – sokkal többet képes megmutatni, mint a száraz adatok. Ráadásul, aktualitása is vitathatatlan, hiszen a politika – ami Görgeynek nem kenyere – ma sem más. A hazaszeretet ma is sokak számára inkább jelszó, hangzatos és látványos „izé”, amivel embertömegeket lehet moccantani… miközben az igazi hősök csendben teszik a dolgukat. Persze, politikára, politikusra is szükség van, de azért az mégsem rendben lévő, hogy mennyivel több a Kossuth utca az országban, mint a Görgey utca. A különbség szignifikáns, és – bármennyit sóhajtozunk – ez a különbség bennünk van. Talán, ha ez változna, nem lenne hiábavaló a Görgeyhez hasonlók áldozata.

„…a Kossuth-Görgey párosban történelmünk ismétlődő alapdrámája ölt testet. Itt két történelmi archetípus csap össze: a nemzeti erények ajnározója, a lelkesítő lángelme és a kellemetlen igazmondó, aki öncsalásnak meri nevezni az illúziókat. Ha ez a két őstípus egyszer őszinte szövetséget kötne! Az lehetne az aranykor!”

Kétszáz éve született, akit maga Kossuth nevezett ki árulónak
4 hozzászólás

4 Comments

  1. egyember

    2018-10-25 - 18:58

    “Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje …” A regiment, azaz a KATONÁK fogytak el(azaz: elpusztultak), nem a kenyér, vagy a zab.
    “Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni …” Hogy mi is elpusztuljunk.
    Görgey inkább a zabot hagyyta elpusztulni. Ezért volt áruló.

    • Garrison

      2018-10-25 - 19:18

      Görgey volt az IGAZI HŐS. Kossuth meg egy hitvány féreg aki mikor már látszott,hogy a szabadságharc elbukott ,fogott csapot papot, és elmenekült külföldre itthagyva a nemzetet. Ha valaki áruló volt az Kossuth maga.
      Neki ugyanúgy kellett volna végeznie mint Batthányinak vagy az aradi 13-nak.De ő inkább az Usaban osztotta az észt.

  2. Baranyai György

    2018-10-25 - 19:38

    Köszönöm a cikket! Rengeteget tanultam belőle és igaznak tartom.
    Tisztelettel.

  3. Mahir Kara

    2018-10-28 - 06:15

    Kossuth „bátran” volt képmutató és demagóg, a népfelszabadító álruhájában villogva. De a magyar országgyűlés határozata még istenes volt, ha az erdélyiével hasonlítjuk össze, amely a parasztbirtok jó részét – néhol négyötödét – minden kárpótlás nélkül egyszerűen a földesúrnak ítélte oda. Erről a határozatról írta Kemény Zsigmond báró a lesújtó szavakat: „Szépen kirabolva van a nép!”
    Később e gondolatot így egészíti ki: „Az állam úgyszólván teljes pénzhiánnyal küszködött S ide vezethető vissza Kossuthnak az, az indítványa is a jobbágykérdésben, hogy ne az állam vállalja a nemesség pénzkárpótlását, hanem maguk a jobbágyok; s miután készpénz aligha akad elegendő erre a célra, ezért a jobbágyközösségek földátengedés fejében is követelhessék a megváltást.”
    Antall Józsi,150 évvel később, a pénztelenséget, kárpótlási jeggyel, árvereztetéssel akarja megoldani! Eötvös József a leghatározottabban tiltakozott a parasztbirtoknak bármi címen történő megrövidítése ellen. Kossuth aztán el is ejtette ezt az indítványát, de csak „barátaira való tekintettel”
    Jobbágyfelszabadítás: a végzetes adósságcsapda
    Tudjuk, hogy végül az események során az ún. „jobbágyfelszabadítás” nem mindenestől az eredeti kossuthi tervek szerint valósult meg. Azonban ami a lényeget illeti: az illuminátus világ forradalmárok által megszervezett „népek tavasza” a hazai hadszíntéren is a korábbi, „feudálisnak” bélyegzett, fenntarthatóbb, önellátóbb, a globális rabló kapitalista tőkénél akkor még szabadabb (!) szűzföld-társadalomnak, a rablás előtt történő megnyitását, feltörését jelentette. Ez a folyamat, amelynek a forradalom valójában döntő eszköze volt, megnyitotta az addig adóssággal nem túlzottan terhelt paraszti és nemesi birtokok rohamos elkótyavetyélésének útját is. Amint azt láttuk, Kossuth ennek az adósságcsapdába taszításnak volt egyik fő ügynöke, amin előélete és a forradalom utáni illuminátus szolgálatai ismeretében egy kicsit sem lepődhetünk meg. Pontosabban: mi, a hamis történelem(kép) leleplezői nem, de „mi”, a szélesebb magyar közvélemény annál inkább.
    A 48-as forradalmakban oly fontos kezdeményező szerepet játszó Marx helyeslő értékelése szerint a kapitalizmus az „eredeti tőkefelhalmozás” (rablás, lopás, csalás) útján szerzett tőkéjével behatol a mezőgazdaságba, és annak korábbi „feudális” formáit szétverve az addigi önellátó, fenntarthatóbb gazdálkodási formákat, társadalmi viszonyokat haszonelvű, pénzalapú viszonyokká alakítja át
    A forradalom az uzsorát és a szabad rablást szabadította el. A pénzuralmi rendszer farkasa a „feudális korlátok” ledöntése után akadálytalanul törhetett be a falu, a mezőgazdaság aklába és egy évszázad alatt (a téesz-szervezés korára) maradéktalanul fel is zabálta a bárányokkal, a parasztokkal együtt a fenntartható élet alapjait!
    Hát nem magyar, nemzeti ügy volt a forradalom, hanem francia? Akkor talán már értjük, miért robbant ki szinte „varázsütésre” egyszerre Európa tizenvalahány nagyvárosában… Ilyen összehangolt (!) világ foradalmi akciót nehezen indokolhatnánk a kiskunsági, vagy somogyi bordézsma problémáival.
    Ne feledjük, a szobrokkal ékesített Kossuth szabadkőműves volt! Kit is, mit is szolgált? Ma is van ilyen politikusunk! Gondoljunk bele, meg helyzetünkbe! Meg van, egy kitűntettünk, aki kinevezte!
    Nos, még tévednek is, hiszen azt a bizonyos zavaros kártyaügyet Kossuth ellenségei 48 előtt és után mindig az aljasság és a kalandorság visszatetsző színeivel festették le, legfeljebb Metternich hercegnek és I. Ferenc Józsefnek jobb volt az ízlése, mint a honi rendőrspicliknek: leállította őket. A részleteket ma sem látjuk tisztán, s bizonyosan nem is fogjuk. 1832 februárjában tették a feljelentést, s alig telt el egy év, máris hiányzott a megyeházi jegyzőkönyvből. Andrássy Károly gróf, a szép Szapáry Etelka férje – akinek Tőketerebesi birtokán volt ügyész a fiatal Kossuth – nemcsak visszavonta a kártyaadósság és az uradalmi kasszába való benyúlás miatt tett feljelentést, de valószínűleg ő tépte ki az erre vonatkozó lapot Zemplén megye jegyzőkönyvéből. A mendemondák szerint Etelka grófnőt, sőt édesanyját, a birtokot irányító özvegy Szapáry Péternét is szerelmi kapcsolat fűzte Kossuthhoz. (köztudott volt, hogy az ifjabb Szapáry grófnő férjétől – aki szinte mindig külhonban tartózkodott – külön élt.) Fiacskája a közös külügyminiszter Andrássy Gyula!

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top