Ifjabb gróf Andrássy Gyula: A világháború problémái – Szépmíves könyvek, 2018 – 328 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval– ISBN 978-615-5662-14-0
Nem nagyon tudunk az első világháborúra úgy gondolni, hogy nem vesszük figyelembe a következményeit. Nem tudjuk úgy értelmezni az eseményeket, hogy „kitakarjuk” mindazt, ami utána következett. Pedig nem tanulság nélküli – és nem csak – játék az ilyen gondolatfutam, melyhez most sorvezetőt kaptunk ifjabb gróf Andrássy Gyulától.
A világháború problémái című kötet – túl a hazaszereteten, a kötelező lojalitáson, a győzelem lehetőségébe vetett hiten és a példamutató összeszedettségen is – érdekes és értékes munka. Olyan meglátások özönével, melyek nem csak a kettős-ország állapotát és kapcsolatrendszerét mutatják szokatlan fénytörésben, de Andrássy világlátásának aktuális állapotát is megvilágítják. Utóbbi fontos lehet, ha érteni akarjuk későbbi politikai tevékenységét, azt, ahogy a Monarchia utolsó külügyminisztereként tevékenykedett, s azt, ahogy svájci tárgyalásai során megpróbált tenni az ország végromlása ellen. A svájci utazásról és a királykérdésről amúgy sok érdekesség található felesége, Zichy Eleonóra nemrégiben megjelent Napló 1917-1922 című kötetében. Itt írtunk róla:
A most megjelent 1916-os Andrássy-kötet nem csak időrendi szempontból előzménye Zichy Eleonóra naplóinak, de érthetőbbé is teszi, alátámasztja és igazolja az abban leírtakat. (Ha valaki még nem fogott bele abba, az jól teszi, ha előre sorolja az A világháború problémái című művet.)
„Nyilvánvaló humbug bármelyik hatalom győzelmét a népek belső szabadságának szent ügyével azonosítani akarni, amely az egyes európai államok belső fejlődésétől fog függeni, nem pedig attól, hogy Anglia vagy Németország fogja az európai koncertben az első hegedűt játszani.”
– írja Andrássy, akinek bár van fogalma az éppen zajló háború nagyságrendjének kivételességéről, azt mégsem tudhatja elképzelni, hogy a végeredmény a változások micsoda lavináját indítja el. Az első világháború korábban nem tapasztalt nagysága – „Napóleon zsenijének egészen új méretekhez kellene szoknia, ha megjelenne közöttünk.” – hatásában is nagyobb volt a korábbi háborúknál, és a gróf tisztán látta a mögötte húzódó, azóta már szinte unalmassá vált ellentmondást:
„Nem tudja az ember, jobban csodálkozzék-e azon a szellemi erőn, amelyet az emberiség bizonyított, mikor ezen gyilkos eszközöket megalkotni képes volt […] vagy azon, hogy az emberi ész és pénz nem tudott jobb foglakozást találni, mint a gyilkolás, égetés és robbantás eszközeinek rafinált tökéletesítését.”
Andrássy gróf hihetetlenül sok dolgot lát a mai olvasó számára meglepő pontossággal, s bár nyilvánvaló, hogy a háborúnak nem helyeslője, de azzal is tisztában van, hogy a hosszan elhúzódó háború – az esetleges közbeeső sikerektől függetlenül – nem csak gazdaságilag jelent veszedelmet. A hadseregek egymásnak feszülése és a hátországok tartalékainak felélése mellett más, a nemzet karakteréből fakadó veszedelemmel is számol. S talán – ha van/lehet egyáltalán karaktere egy nemzetnek, ha az összetettségből összeáll valamiféle egység, akkor – ebben sem téved:
„… a magyarnak erényei között nem szerepel a kitartás, és nálunk könnyen átcsap a közhangulat az ujjongásból a lehangoltságba; a vígságot, mint a magyar nótákban, úgy az életben is, könnyen váltja fel a szomorúság, az optimizmust a pesszimizmus. Hősiességünk inkább a kockázatos, de rövid rohamban, az offenzívában nyilvánul meg, mint a kisebb veszéllyel járó, de hosszadalmasabb defenzívában.”
Ezzel együtt is Andrássy optimizmusa ekkor még „kincstárinak nevezhető”, megfontolt és megalapozott(nak tűnik). Külpolitikai meglátásai közül azok érdemelnek komoly figyelmet, melyeknek felismerésében nem akadályozza meg érintettsége. Elemzései a távolabb eső országok esetében – talán éppen a távolság nyújtotta távlat miatt – meglepően pontosak. Szinte jóslatszerűek. Törökország esetében például arról értekezik, hogy az Antant győzelme esetén, a Török Birodalom – bármilyen stratégiát is folytasson, bármelyik oldalon fejezze is be a háborút – a nagypolitika érdekei és a győztesek döntése alapján feldaraboltatik… Elég kinyitni egy történelemkönyvet! Ugyanilyen pontosan, bár a végkimenetel szempontjából kicsit elhibázottan látja annak lehetőségét is, hogy a függetlenségétől megfosztott, és feldarabolt Lengyelország elszakadjon Oroszországtól. Azt persze nem láthatta, hogy a cári Oroszországból miként lesz rövidesen Szovjetunió. De ezt tényleg nem nagyon lehetett előre sejteni…
„Romániával barátságban vagyunk és akarunk lenni, ez elsőrangú érdekünk volt mindig, de ennek a mindkettőnkre nézve fontos és szükséges barátságnak előfeltétele, hogy egymás területére ne áhítozzunk.”
– írja Andrássy 1916-ban, s olvassuk ma, egy évszázaddal később. de ezalatt az évszázad alatt megtörtént minden, aminek nem szabadott volna megtörténnie. A következményeket ismerjük, ezzel együtt az egészen meghökkentő, hogy a gróf már akkor a nemzetiségű elv alapján történő területfoglalás lehetetlenségéről/értelmetlenségéről és veszélyeiről értekezett. Megrendítő olvasmány, mely akarva-akaratlan is felébreszti a mai olvasóban a történelmietlen kérdések legfontosabbikát: Történhetett volna másként?
Fene tudja, de az biztos, hogy a másképp történéshez megvolt a megfelelő alap. Meglett volna.
Olyan kincsesbánya ez a könyv, oly sok érvényes – másutt csak izgalmas – felvetés található benne, annyi aktualitást tartalmaz (például a központosítva működő sajtó hiteléről és hitelvesztéséről, a háborúban is fontos emberségről), hogy tényleg kár lenne elmenni mellette. A világháború problémái az első világháború kellős közepén íródott, de ahhoz, hogy megértsük „az akkor”-t és ami utána jött – s ami ebből napjainkra vonatkozik – érdemes elolvasni ifjabb gróf Andrássy Gyula munkáját. Tanulság akad bőven.
