Amikor az ember abban a szerencsés helyzetben van, hogy éppen október 3.-án, a két Németország újraegyesítésének ünnepén nézi meg egy bécsi moziban a szeptember végén – Németországban és Ausztriában bemutatott – Ballon című filmet, kicsit meghatottan ül a nézőtéren.
A film megtörtént eseményeket dolgoz fel. 1979. szeptember 16.-án, a Strelzyk és a Wetzel család két-két gyermekével egy saját készítésű hőlégballonnal szökött Dél-Türingiából (valamikori NDK területről) Nyugat-Németországba, a bajorországi Nailába. Az út mindössze 18 km volt, 28 percig tartott.
A szökésről már 1982-ben Night Crossing (Mit dem Wind nach Westen) címmel készült egy amerikai film (Disney), de a Ballon rendezőjét, Michael „Bully” Herbiget, aki 1968-ban Münchenben született, azóta sem hagyta nyugodni a történet. Kit Hopkins és Thilo Röscheisen mellett harmadikként a forgatókönyv írásában is részt vett, és produkciós cége részben finanszírozta is a filmet.
Ha végiggondoljuk, hogy négy felnőtt egy saját maga által készített hőlégballonnal, négy gyerekkel és négy gázpalackkal indul neki éjszaka a 2000 m-es magasságnak, érezhetjük azt az erős vágyat, ami a szabadság felé hajtotta őket. Nem ez volt az első próbálkozásuk. Csak a harmadik ballonnal sikerült célba érniük. Látványos menekülésük óriási szenzáció volt, a német és a nemzetközi sajtónak kiváló csemegét kínált.
Az NDK egyes polgárainak fantáziája a szökést illetően nem ismert határokat. Ástak alagutat a berlini fal alatt, elrejtőztek autókban, építettek repülőgépet, tengeralattjárót és – hőlégballont. A mai napig nincs pontos adat arról, hányan próbáltak megszökni az NDK-ból, egyes források 150.000 főről, mások 480.000 emberről beszélnek. Arról sincsenek pontos adatok, vajon hányan haltak meg a menekülés sokszor hajmeresztő, nyaktörő körülményei között. Több forrás ezer körülire teszi a halálos áldozatok számát. Több tízezer embert pedig, akinek nem sikerült a szökés, az NDK Büntetőtörvénykönyvének 213. §-a értelmében „Szökés a demokráciából” címszóval törvénytelen határátlépés vagy „Szökéshez való segítségnyújtás” váddal államellenes magatartás miatt vetettek börtönbe. Érdekes adat az is, hogy a Német Szövetségi Köztársaságtól a berlini fal lebontásáig három és félmilliárd márka folyt az NDK kasszájába a mintegy harminchatezer politikai fogoly szabadságának megváltásaként.
Mondhatnánk: a film készítőinek könnyű dolga volt, hiszen a történet maga a valóság. Ennyire azért nem egyszerű. Ahogy a produkció média-anyagából is kiderül, komoly és részletes kutatómunkát végeztek, melynek során számtalan interjút készítettek a hőlégballonnal sikerrel elmenekülő Strelzyk és a Wetzel család tagjaival is.
A cél az volt, hogy a lehető legélesebben adják vissza a hetvenes évek végének világát, alkalmazkodva azonban a mai nézők igényeihez – és ez tökéletesen sikerült. Telitalálatnak mondható a szereplőválasztás is, mindenki a helyén, hitelesen hozza a figurát, legyen az aggódó, szabadságra vágyó apa, szerelmes tini vagy éppen visszataszító STASI-ügynök.
Bár, amikor beülünk a moziba, már ismerjük a történetet, mégis az utolsó pillanatig izgulunk a nyolc ember sorsáért, a szökés sikeréért. A film készítőinek sikerült olyan ritmust találniuk, amely nem engedi a nézőt unatkozni, végig fenntartja a feszültséget.
Sem a Strelzyk, sem a Wetzel család nem nélkülözött, ez tény. Nem voltak munkanélküliek, fedél volt a fejük felett. Volt autójuk, motorkerékpárjuk is, és minden jel szerint elegendő pénzük, hogy a hőlégballonokat és a ruhaszárító kötéllel hozzárögzített gondolát elkészítsék, háromszor. Csak a harmadik ballon elkészítéséhez több mint ezer négyzetméternyi anyagot használtak fel!
No, de akkor miért szöktek meg?
A legvidámabb barakk egykori lakói, akik gyakran életüket is kockáztatták a szabadságért, válaszolni tudnak erre a kérdésre. Éppen ezért nehezen felfogható, ha közülük sokan nem értik meg azok vágyát, akik a lehulló bombák, háború, az öldöklés elől menekülnek Európába, és nem csupán néhány kilométernyi úton, mondjuk Soprontól Eisenstadtig, hanem gumicsónakokon viharos tenger hullámain, vállalva akár a halált is.
Rutkai Krisztina
