Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Halász László Megjegyzések a kritikáról címmel írt esszét.
„A kritika kifejezés angol, francia, német stb változatai a latin criticus=megítélő, eldöntő szóból erednek, aminek az ógörög krites=bíró és kritikos=ítéletalkotásra képes az alapja. Kapcsolatos a krinein=elkülönítés, döntés, krei=megkülönböztet és krisis=ítélet, szelekció szavakkal, illetve a hozzájuk nélkülözhetetlen felkészültséggel. A kritika gyakran nemtetszőt tűz tollra, élesen vitatkozik, de elismerő is lehet. Közvetett vagy közvetlen párbeszéd, ebben az értelemben bensőségesen társas tevékenység.
„A kritika könnyen elkerülhető: nem mondani semmit, nem csinálni semmit és nem létezni” – állapította meg Arisztotelész, mivel már ő is tapasztalta, hogy a kritika nem kimondottan boldogsággal tölti el azokat, akik kiváltják. Amióta ember az ember, különösen a másik nemtetsző megnyilvánulásait kritikával illette. De távol attól, hogy sokáig nyilvános, rendszeres tevékenység lett volna. Amikor azzá kezdett válni, elsősorban irodalmi kritikát, illetve tágabban: műkritikát értettek rajta. A kritikus kifinomodott ízlésű, kiművelt, jó ítéletalkotó, aki elhatárolja a művet annak helytelen megítélésétől. A tudományra vonatkozó kritika magának a tudás képességének jóval későbbi vizsgálatán alapul. Kimondottan XX. századi fejlemény, hogy minden intézmény minden megnyilvánulása az emberi életnek (maga a kritika is) kritikai vizsgálódás tárgya.”
INTERJÚ
„Nesze neked, XXI. század” címmel Aczél Gézával Kácsor Zsolt készített interjút.
„A költészet társadalomformáló erejében korábban se nagyon, ma már végképp nem hiszek. Más utakon jár a világ.” – mondja Aczél Géza , akivel a Jelenkor Kiadónál az idén megjelent (szino)líra 2. című verseskötete kapcsán beszélgettünk a költészetről, a szerkesztői munkáról, az avantgárdról, sőt a közéletről is. Aczél Géza 1947-ben született Ajakon. 1978 és 2015 között a debreceni Alföld folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt.”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Bazsányi Sándor Nyúlvagdalt címmel írt recenziót Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy című regényéről.
„Mert maradjunk csak a könyvborítón hangsúlyozott nyúlnál! Miért nyúl? Miféle nyúl? És egyáltalán, miféle nyúlvagdaltat készített nekünk idén a 2014-ben remek novelláskötettel (Boldogtalanság az Auróra telepen) induló, majd rá egy évvel színvonalas ifjúsági regénnyel (A szupermenők. Szabó Marcellina titkos naplója) jelentkező, immár tehát háromkötetes Mán-Várhegyi? Merthogy a nyúl (alakja, motívuma, szimbóluma…) nem foglal el nagyobb helyet, nem kap nagyobb szerepet Mán-Várhegyi művében, mint mondjuk Szijj Ferenc 2017-es regényében, a Növényolimpiában, amelynek (a szerző fényképe nyomán Pintér József által tervezett) borítójára egyébként ugyanúgy egy nyúl került…”
AZ ÉS KÖNYVE SZEPTEMBERBEN
Károlyi Csaba „Ki volnék” című kritikája Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem című regényét elemzi.
„Az egyik vastüdős beteg, Ilonka lábbal készített naiv festménye, melyről épp Aszalós mondja a 245. oldalon, hogy az Akik már nem leszünk sosem címet kéne neki adni, ott lóg az ápoló amerikai lakásában a 13. oldalon! Bruegel Parasztlakodalom című festménye pedig Bálintnak alapélménye, osztálykiránduláson látták Bécsben, ám Tuba nem is emlékszik rá, nem figyelt oda, nem arra figyelt. Bálint meg Tubára nem figyelt, miközben nagyon is figyelni akart ő mindenre (még a debreceni nagyállomás faliképének nőit is megbámulta), ám sokszor épp azt nem látta, ami a legközelebb volt hozzá (így járt Julival is). Kudarcos nagy utószeretkezési kísérlete Julival (396–404.) ugyanazt sugallja, mint az a gyönyörű nagyjelenet, melyben „az ápoló” megfürdeti a béna Hajnal Ágnest (206–216.) „Majdnem elképzelhető volt egy olyan élet” – amely aztán persze nem valósulhatott meg. Mikor Bálint megtudja, hogy 9 éve Julinak gyereke lehetett volna tőle, ezt gondolja: „Lehet, hogy nincs gyerekem továbbra sem, de ezentúl másképp nincs, mint eddig” (371.). „Akik már nem leszünk sosem, épp annyira mi vagyunk, mint akiknek hisszük magunkat” – olvashatjuk a végén ezt az önmagában kissé banális, a kontextusban azonban teljesen rendben lévő mondatot. A mondatot mindössze az menti, de az nagyon, hogy egy remek regény szól róla.”
VERS
A versrovatban Bolgár György és Gömöri György versei olvashatók; a közismert rádiós műsorvezető, aki irodalmi pályafutását annak idején versekkel kezdte, ezúttal három népszerű Beatles-szöveget költött-alakított át magyarra, legalább a cím vagy a kezdő motívum felhasználásával. Az így keletkezett, önálló versek mögé helyezett korabeli magyar újsághírekkel, MTI-jelentésekkel pedig megvilágítja a kort, amelyben ezek a dalok akkoriban megszülettek. Kedvcsinálóként e helyen a rovat másik költőjétől, a Londonban élő polonistától, Gömöri Györgytől közöljük az egyik versét.
Március újra
Minden marad a régiben,
de visszatérnek az egykori dallamok.
Éjjel megint lengyelül álmodok
és kijavítok egy hibás mondatot.
Elolvadt, lám, a tegnapi hó,
s már csak emlék a jégcsapok
hosszú orgonasípja —
éles a fény és pengéje
fáradt szememet tágabbra nyitja.
PRÓZA
Halmai Róbert, Szilágyi Aladár és Turbuly Lilla prózája mellett Radnóti Sándor tárcája szerepel.
Részlet a szeptember 22-én 75 éves Szilágyi Aladár A Valmaggia varázslója 2. című írásából:
„GUSTO, A Pogányok Barlangja eszményi rejtek magányod zavartalanságára nézvést, hiszen a szederindák kuszálta lenti akácos sűrűje álcahálót kínál nem kívánt látogatóid ellen. Csak a beavatottak tudják, hogy az ide szolgáló mélyút fölötti nedves rét szélén száraz lábbal lehet átkelni a Grotto bejáratáig. Ráadásul az utóbbi hetek felhőszakadásai miatt a Madonna della Fontana csodatevő forrása, mely hajdanán évekig tartó szárazság idején bukkant váratlanul a felszínre, hogy egy eltévelyedett nyájat megmentsen a szomjhaláltól, most sosem látott bőséggel árasztja el a rétet. Meg is egyezel a losonei erdőkerülővel: napi portyája befejeztével öszvérhátra rakja a szerszámait, és közös erővel visszaterelitek eredeti medrébe az elvadult vizet.
A sűrűn szálazó eső zajfalán keresztül hallod, hogy odalent a horhosban fölfelé baktat valaki. Nem, nem az erdőpásztor érkezik, hiszen a közeledő tapogatózó léptei bizonytalanságra vallanak. Egy esernyős férfiú kerülgeti a békalencsés tocsogót. Már bőrkamáslija pereméig süllyedve tapickál, amikor meghallja segítséget kínáló kiáltásodat.”
FILM
Báron György Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod című filmjéről írt.
„Nem ismerek filmet, amely Schwechtjéénél pontosabban ábrázolná ezt az új elgépiesedett-elidegenedett kultúrát és nyelvet. A konfliktus alapja, hogy tizenéves hőse éppen ezzel a technicizált, elszemélytelenedett kommunikációval él vissza. A két amatőr szereplő, Herr Szilvia és Vajda Kristóf meglepően érett alakítással rukkol elő, s ez nem pusztán a jó szemű casting érdeme, annak is köszönhető, hogy karakterük életszerű, körüljárható, benne a játszók magukra és társaikra ismerhetnek.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
