Jeff Carlson: Fagyott égbolt 1–2. [The Frozen Sky1-2-3.] – Metropolis Media Group / Galaktika Fantasztikus Könyvek – fordította Szente Mihály – 384 és 480 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-5628-19-1 és 978-615-5628-67-2
2017. július 20-án, nem sokkal negyvennyolcadik születésnapja előtt hunyt el Jeff Carlson, és ez – az általános gyászon túl – közvetlenül is érinti azokat, akik megkedvelték a Fagyott égbolt-trilógia világát. (Magyarul két kötetben jelent meg.) Hiszen így már biztosan nem lesz, mert nem lehet folytatás, pedig…
A Fagyott égbolt egy meghökkentően feszültségteli, s ugyanakkor nagyívű és intelligens regény. A maga nemében páratlan. Olyan mű, mely megérdemelné, hogy a sci-fi-rajongók világán túl is hasson/hathasson.
- Kitől tanulták a prágai örömlányok az orális örömszerzést?
- Ne bízz senkiben, aki elmúlt 25!
- Az Istent játszó Ember minden korban elbukik
- Egy hajszőnyeg gyönyörű. De több ezer?
- Mi készül a vergődő Európa helyén?
Az első kötet első száz oldala tulajdonképpen egyetlen üldözési jelenet, ami úgy épül fel, hogy közben azért kiderüljön, hogy hol, kik üldözik a főhőst és miért? A történet 2013. július 13-án kezdődik a Jupiter egyik holdján, ahol egyébként már évek óta intenzív bányászat folyik. Vonderach (Vonnie) nevű hősnőnk a társait elveszítve a hold jege alatti járatokban, ahol korábban sziklavéseteket találtak, különös nyolc végtaggal rendelkező, csapatban élő lényekkel találkozik – ő nevezi el őket naphalaknak – akik üldözőbe veszik, és megpróbálják elpusztítani. és ez még nem spoilerezés, hiszen, tulajdonképpen csak itt indul el a történet, mely az elejétől végéig az Európa nevű holdon játszódik.
A „naphalak” – hála érte a megboldogult szerzőnek – nem-antropomorf lények, viselkedésük, kommunikációjuk, társadalmi berendezkedésük semmiben nem hasonlít az emberekéhez. Éppen ezért az is nehézséget okoz, hogy bebizonyítsák, hogy értelmes lényekről van szó. Ráadásul a szigorúan tudományos kérdés eldöntésébe a földi érdekcsoportok (a holdon bányász-lobbi, a genetikusok, a titkosszolgálatok és a hadseregek…) is beszállnak. Ahogy természetesen minden további döntés hátterében is ott vannak.
Jeff Carlson precízen kidolgozza az idegen életforma mindenféle működési módozatát, s teszi mindezt úgy, hogy ez az olvasó számára egyetlen pillanatig sem unalmas, hiszen ezek a folyamatosan adagolt ismeretek az emberekkel történt – sokszor véres és sikertelen – kapcsolatfelvételi kísérletek során bontakoznak ki. Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan fájdalmasan reális képet fest a földi viszonyokról úgy, hogy szereplőink ki sem mozdulnak az Európa nevű holdról, melynek felszíne – a naphalak számára – a fagyott égbolt.
„Vonnie tudta, hogy a harc sosem érhet véget. Szünetelhet, de nem ér véget az ő életében, vagy talán még évszázadokig, amíg az ember nem fejlődik tovább valamivé, ami nem teljesen ember. Egész életében tudta ezt, ugyanolyan biztosan, mint azt, hogy az ég kék és a fű zöld. […] A gonoszság fertőző betegségként működött. A rossz emberek rosszá tették a jókat, mígnem csak a csecsemők, a gyerekek és a szentek maradtak jók.
Vonnie nem tartotta magát szentnek.”
A Fagyott égbolt tükör – és talán figyelmeztetés – az emberiségnek, a mai embernek, aki miközben technikailag rohamosan fejlődik, azonközben önmagán nem képes változtatni. A regény velőtrázóan izgalmas akciók sorozata, melyben kibontakozik egy ismeretlen faj mássága, az emberi felfogó és befogadóképesség korlátossága. És az emberek egymás közötti viszonyai is. A – magyarul kétkötetes – trilógia többet nyújt, mint amit egy szórakoztató irodalmi műtől elvárhatnánk, viszont egyetlen pillanatra sem engedi el az olvasó figyelmét, miközben nem – vagy csak egészen finoman ironizál és/vagy humorizál.
A humor egy sajátos formája leginkább akkor érhető tetten, ha az olvasó a könyvészeti adatoknak utánajárva és az utószót is átrágva rájön arra, hogy Jeff Carlson a saját ismerőseinek, munkatársainak és barátainak neveivel ruházta fel a száz év múlva játszódó történet szereplőit.
S aki eljut a regény végéig – ez a nagy terjedelem ellenére sem tarthat túl sokáig – viszonylag könnyen rájön, hogy a fagyott égbolt kapcsán miért annyira fájdalmas a szerző váratlan halála…
