+ Film

Saul gyermekei: program indult a holokauszt gyermekáldozatainak felkutatására

A Saul gyermekei program ötlete két éve vetődött fel a film alkotóiban, akik azt tapasztalták, hogy a film „szelepként” működik, előhívva nézőiből saját történeteiket a holokausztról.

A holokauszt magyarországi gyermek áldozatait felkutató programot indítanak a Saul fia című Oscar-díjas film alkotói és a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár.

Vági Zoltán történész elmondta: a Saul gyermekei program célja felkutatni és bemutatni a sorsát, „arcot adni” annak a 100 ezer magyarországi zsidó gyermeknek, akiket a holokauszt idején meggyilkoltak Magyarországon vagy Európa más országában.

Az előzetes felmérések alapján 150 millió, nemzetközi központokban, levéltárakban őrzött dokumentumot kell átnézniük a kutatóknak. A dokumentumok különböző terjedelműek: vannak köztük több ezer nevet felsoroló transzportlisták, különböző SS-dokumentumok, néhány soros parancsok, amelyek például valakinek az áthelyezésére adnak utasítást, de személyes visszaemlékezések is.

A koncentrációs táborokba hurcolt, 12 éves vagy annál fiatalabb gyermekeknek nem volt esélyük a túlélésre. Az idősebb, 13 és 18 év közötti, munkára kiválogatott fiatalokat négyszáz különböző helyre szállították Észtországtól Elzász-Lotaringiág. Ennyi helyen kell tehát magyar áldozatok után kutatni jelölt vagy jelöletlen sírokban.

Egy fiatal fiúról – későbbi holokausztáldozatról – készült korabeli családi fényképek a Saul Gyermekei Emlékprogram elindítását bejelentő sajtótájékoztatón 2018. július 2-án. 
MTI Fotó: Kovács Tamás

Elmondta azt is: 2024-re, a holokauszt 80. évfordulójára szeretnék a lehető legtöbb gyermek áldozatot azonosítani.

Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója arról beszélt, hogy az általa vezetett intézmény az egyik legrégebbi európai zsidó múzeum, ráadásul az egyetlen, amelyik 1938 után eredeti funkcióját megtartva működött.

A múzeum így már a háború idején gyűjtötte a holokauszt dokumentumait, megtörtént például, hogy halálukra készülő munkaszolgálatosok elküldték az intézménynek a nevüket, hogy ne vesszen feledésbe.

A múzeum munkatársai felkészültek az idős túlélőkkel való beszélgetésekre, a munkát pszichológus is segíti. Bíznak abban, hogy önkéntesek is csatlakoznak majd a programhoz.

Nemes Jeles László Oscar-díjas filmrendező, a program fővédnöke arról beszélt, hogy filmjének történelmi, társadalmi küldetése van. A program ezt a küldetést jeleníti meg, és híd lehet az absztrakció és a történelem között.

“A Saul fia bemutatója után többször is kérdezték tőlem, hogy miért nem egy valós, igaz történetet dolgoztunk fel. Az az érzésem, hogy azokat a történeteket tartjuk igaznak, amiket a túlélők elmesélhettek. A holokauszt legtöbb története nem jutott el hozzánk, mert nem volt, aki elmondja őket. A Saul fiának a nézői élményen túl egy nagyon fontos küldetése is van: kihozni a holokausztot az absztrakcióból és a személyes történeteken keresztül eljuttatni a ma emberéhez. A Saul Gyermekei Emlékprogram az igaz történeteket a felejtés folyójából visszahozza az élőkhöz, így mindenki számára elérhetővé válnak.”

Rajna Gábor, a film producere elmondta: a Saul gyermekei program ötlete két éve vetődött fel a film alkotóiban, akik azt tapasztalták, hogy a film „szelepként” működik, előhívva nézőiből saját történeteiket a holokausztról.

A program szervezői arra kérik a gyermek áldozatokról tudó túlélőket, szemtanúkat, családtagokat, hogy jelentkezzenek a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár honlapjáról letölthető adatlap kitöltésével és elküldésével a saul@milev.hu e-mail címen vagy a 1075 Budapest, Síp utca 12. postai címen. A programról a +36 1-413-5547 telefonszámon is érdeklődhetnek.

Saul gyermekei: program indult a holokauszt gyermekáldozatainak felkutatására
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top