Hegedűversenyek lemezem Benjamin Schmiddel és a Pannon Filharmonikusokkal
Két új felvételt készített 2016 telén és 2017 őszén a Pannon Filharmonikusok. A felvételek a Gramola kiadó és a német Oehms Classics kiadó gondozásában jelentek meg, melyek közül az utóbbit a hónap lemezének is megválasztott a kiadó. A felvételeken Bartók Béla, Csajkovszkij és Dvořák alkotásai hallhatók. Mindegyik lemez szólistája Benjamin Schmid. A világhírű osztrák hegedűművész évek óta dolgozik együtt a PFZ-vel, ezek után döntöttek a közös lemezkészítés mellett. A lemezkészítés kulisszatitkairól és a műsorválasztásról beszélgettünk Bogányi Tiborral, a PFZ vezető karmesterével.
Mindkét felvételen hegedűsversenyeket hallhatunk. Ez a szólista személyének szól?
Természeten, hiszen a világ egyik élvonalbeli hegedűse, aki a Deutche Gramophonnak csinált lemezt a Bécsi Filharmonikusokkal. Korngold hegedűversenyét vették föl Seji Ozawával. Régi vágyam volt, hogy dolgozzunk vele, és ez három éve létre is jött. Olyan jól dolgoztunk együtt, hogy ő vetette föl: velünk szeretne lemezfelvételeket is csinálni. Amit mi természetesen nagy örömmel fogadtunk. A zenekarnak is célja, hogy minden évben készítsen 2-3 lemezt. Legutóbb Várdai István csellóművésszel készítettünk felvételt, amely már több díjat is nyert és pozitív kritikákat kapott.
A Csajkovszkij hegedűverseny az egyik legnagyobb sláger, rengeteg felvétel van belőle a piacon…
Ez így van! De éppen ezért minden magára valamit is adó hegedűművész meg akarja csinálni. Benjamin Schmid most látta elérkezettnek az időt és a mi zenekarunkat választotta. Ha például Maxim Vengerovval még nincs meg a Sibelius hegedűverseny, akkor biztosan meg fogja csinálni. Hasonló kaliber Schmid is, ezért ilyen óriási iránta az érdeklődés. Nagyon pozitívak a visszajelzések, a kiadó sok országban terjeszti, és nagyon jó a visszhangja.
Amikor versenyművet vesznek föl, a szólista szerepe a meghatározó? Mekkora tere van a karmesternek? Vagy ilyenkor megküzdenek?
Valami ilyesmiről van szó. De én azért tartom magamat ahhoz az arany szabályhoz, amit nagy mestereimtől, Colin Davistől és Jurij Szimonovtól tanultam, hogy a szólistát ki kell szolgálni. Tudunk olyan példát, hogy egy koncert meghiúsult, mert két orosz nagyágyú találkozott, és nem tudtak megegyezni. Az első nap nyilvánvalóvá vált, hogy valamelyiküknek mennie kell.
Meghiúsult, mert túl hiúak voltak.
Több ilyen példa is van. Én viszont egy másik iskolát képviselek, azt, hogy a szólistát kiszolgáljuk. Persze van ebben egy kis trükk: eleve olyan szólistát szoktam választani, akivel hasonló az ízlésünk. Ha valakivel már játszottál együtt, nagyjából ki lehet számítani, hogy egy másik műben is jól együtt tudsz működni vele. Amikor Benjamin Schniddel első közös koncertünket adtuk, mindketten úgy éreztük, hogy folytatni kell. Persze nem mindig ilyen szerencsés a találkozás egy új szólistával, de akkor azzal nem kell lemezt csinálni. Most adnak ki vele egy nagy, 10 lemezes válogatást, és az egész boxot a Csajkovszkijjal hirdeti a kiadó.
Belehallgattam a promóciós felvételbe…
Gyorsabb a legtöbb felvételnél. Különösen a finálé lett sokkal gyorsabb. Miközben készítettük, volt is olyan érzésem, hogy ez már túl gyors, így annyira légies lesz, hogy ez már nem is orosz zene. Amikor viszont visszahallgattam, nagyon tetszett. Utólag Benjamin tempóválasztása igazolja magát, így ad új hangulatot, friss szemléletet ennek a műnek.
A Bartók hegedűversenyek meg azért érdekesek, mert nagyon magyar zene. Bartók esetében nem magyar előadóknál néha hiányérzetünk támad, legalábbis nehéz azonosulni a fölfogásukkal.
Ez azért mégse teljesen igaz. Sok nagyszerű hegedűs kitűnően tudja játszani Bartókot. Már csak azért is, mert többször is játszotta, hallgatta és megismerte a stílusát. Az orosz művekben sem mindig az oroszok a legjobban. Bartók Concertóját például sokfelé vezénylem a világban. Ez technikailag nagyon nehéz mű. És egy átlagos magyar zenekarnál sokkal jobban el tudja játszani egy kitűnő külföldi együttes. Egyszerűen technikailag jobb. Persze vannak bizonyos fordulatok, megoldások, amelyeket azért mi, magyarok érzünk legjobban. De ez többnyire néhány pillanat.
Volt olyan a közös munka során, amit Benjamin Schmidnek ön mint magyar tanácsolt?
Akadt azért. A 2. hegedűverseny fináléjában kértem tőle pár dolgot. Neki erről is komoly, határozott elképzelése volt, de talán ott tudtam neki segíteni, mint magyar. Egyébként jellemző rá, hogy csak egyszer mondtam neki és elénekeltem, hogyan képzelném az adott részt, és nyomban megértette, és úgy is játszotta el. Mindez közvetlenül a felvétel előtti próbán volt, és talán ettől az instrukciótól lett igazán viharos az a finálé.
A két hegedűverseny között a keletkezés korában és stílusban is nagy a távolság. Ráadásul az elsőt egy hölgynek írta, a másikat egy férfi művésznek. Mind a két világ közel áll Schmidhez?
Mindkettőnek jól ismeri a hátterét, jól érzi a világát. De, mint minden jelentős művész, mindkettőben ő maga nyilvánul meg. Az ő hangja hallatszik vissza benne. Ez a csodálatos a zenében: nem mondhatjuk, hogy valami csak így vagy úgy jó.
Manapság kevés stúdiólemez készül, sokan esküsznek rá, hogy az élő felvételek jobbak.
Ezek stúdiókörülmények között készültek, de előtte koncerten is eljátszottuk őket. Éppen akkor döntöttük el, hogy lemezt csinálunk belőle.
Sokat javítottak, vagy nagyobb egységeket egyben, élőszerűen vettek föl?
Mind a kettőre volt példa. Schnidnek nagyszerű a technikája, amiatt nem kellett ismételni, mert hibázott volna. Ugyanakkor kritikus önmagával és a zenekarral is, úgyhogy volt, amit megismételtünk.
