Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
ÉS-KVARTETT
Oravecz Imre Ókontri című regényéről Károlyi Csaba Deczki Saroltával, Szilágyi Zsófiával és Takáts Józseffel beszélgetett 2018. május 30-án, szerdán az Írók Boltjában. A felvételt meg lehet nézni a Youtube-on (youtube.com), az Írók Boltja csatornáján. Pontjaink:
Deczki Sarolta: 10 pont
Szilágyi Zsófia: 9 pont
Takáts József: 8 pont
Károlyi Csaba: 8 pont,
ez összesen 35 pont, a legtöbb ebben a körben.
Deczki Sarolta: „Ez a trilógia szerintem a kortárs irodalom egyik legnagyszerűbb teljesítménye.”
Szilágyi Zsófia: „A magyar irodalom óriási nyeresége az, hogy Oravecz végigcsinálta ezt a regénytrilógiát, mert nagy munka volt, komoly eredményt hozott.”
Takáts József: „A saját családomnak, gyerekkoromnak a történetét látom benne, és ezért voltaképpen fogalmam sincs, hogy irodalmi műként milyen, mert nem irodalmi műnek látom. Vagy legalábbis rendkívüli erőfeszítést kéne tennem, hogy irodalmi műnek lássam. Ilyen értelemben mélységesen elkötelezettje vagyok ennek a trilógiának, de nem irodalmi értelemben.”
Károlyi Csaba: „Mért ne lehetne irodalmilag értékelni egy olyan művet, amely nagyon közelről érint? Miként ha valakinek teljesen más a családi háttere, attól még ugyanúgy nagyon is szeretheti ezt a művet, nem?”
FEUILLETON
Galántai Zoltán MI, a szerző című esszéje a mesterséges intelligencia és az irodalom lehetséges viszonyáról szól.
„A mesterséges intelligenciával az a legnagyobb probléma”, írja a téma kutatója, Eliezer Yudkowsky, „hogy az emberek túlságosan korán jutnak arra a következtetésre, hogy értik, miről van szó”, és tudni vélik, hogy milyen szerepe lesz a jövőben. Ugyanis adottnak veszik a jelenlegi állapotot. Mint ahogy talán hasonló a helyzet az irodalommal is: egyáltalán nem biztos, hogy a XXI. század vége vagy a XXIII. század eleje csupán annyiban fog különbözni korunktól, hogy a szövegeket leginkább elektronikusan fogjuk olvasni, de azért továbbra is lesznek szerzők, kiadók és kritikusok. Ehelyett elképzelhető olyan értelmezés is, ahol a meglehetősen prózaian hangzó információkezelés játszik szerepet, és eközben a mesterséges intelligenciának (MI) köszönhetően az irodalom jellege is más lesz, mint most.”
AZ ÉS KÖNYVE A KÖNYVHÉTEN
Bárány Tibor A leküzdhetők című kritikája Márton László Két obeliszk című regényét elemzi.
„A regény Karl K. életének két epizódját meséli el. 1914 júniusában, pár nappal a világháború kitörése előtt a bécsi publicista a csehországi Janowitzban (Janovicében) vendégeskedik szerelme, Sidonie N. (teljes – regényen kívüli – nevén: Sidonie Nádherný von Borutin) meghívására. A férfi a bárónővel 1913 őszén ismerkedett meg Bécsben; a látogatás célja: lánykérés. A nagyvárosi élet kulturális és politikai színterein oly magabiztosan mozgó, „vakító és vakkantó Reflektorkarl” kínosan esetlenül viselkedik a számára idegen arisztokrata közegben. Nem érti meg és nem ismeri fel a Baronesse és baráti körének kegyetlen játékait, a folytonosan kialakuló és felbomló szerelmi sokszögalakzatokat, az elhallgatás és kimondás társasági dinamikáját, a titkolózásra és hazugságra épülő érzelmi fikció működésmódját. Karl K. idegen – a janowitzi kastélyban éppúgy, mint általában véve a „régi arisztokrácia” világában; miként erre egy Rilke nevű „Prágába valósi szelíd költő” is felhívja a Baronesse figyelmét egy hosszú levélben, amely mindent egybevetve nagy éleslátásról és érzékenységről tanúskodik. (Feltehetőleg a prágai illetőségű költő rossz néven vette, hogy Karl K. 1912 nyarán „öt költeményét visszaküldte Duinóba azzal az indoklással, hogy ő, Karl K. a saját alkalmi versei számára sem talál helyet A Reflektorban”.)”
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba Vadhajtások című kritikája Mészöly Miklós első novelláskötetéről, a Vadvizekről szól.
„A kötetzáró novella, a Koldustánc nem zsenge. Szolláth Dávid így jellemzi: „bár afféle »lélektani hadviselésről« van szó, ez azonban mégsem lélektani analízis, hanem a kialakuló hatalmi viszony analízise (…) a megfigyelés és a hatalomgyakorlás legkorábbi és mindjárt igen sikerült mészölyi stúdiuma” – majd részletesen ír róla filológiai és recepciótörténeti szempontból is. A novellát, mely egyesek szerint 1942-ben íródott (sőt megjelent volna?), az 1948-as kötetbeli megjelenés után Mészöly átírta, megfegyelmezte, redukálta, a zárlat lélektani jellegű metonimikusságát nyitottabbá, rejtélyesebbé tette, majd így jelent meg újra az 1975-ös Alakulások című gyűjteményes kötetben. A későbbi verziót szokás ma ismerni, de igen érdekes összevetni a korábbival. A történet dióhéjban: egy idegen újabb és újabb alamizsnával ingerli a templomi koldust, aki végül gyűlölettel utasítja el az adományt, és botjával meg akarja ütni heccelőjét.”
KÖNYVKRITIKA
Kritikákat közöl a könyvheti szám Bartók Imre, Bán Zsófia, Benedek Szabolcs, D. Magyari Imre, Dániel András, Gyáni Gábor, Marno János, Mészöly Miklós, Rakovszky Zsuzsa, Sándor Iván és Vajda Mihály könyvheti könyvéről.
VERS
A rovatban Kirilla Teréz, Marno János és Tóth Krisztina versei kaptak helyet. Ez utóbbiak közül, melyek egy Terek című, készülőfélben lévő ciklus darabjai, idézzük itt az egyiket:
Reptér
A hosszú sorból kilép egy gyerek,
visszarohan a karos fémkapukhoz.
Idegen cipők között föl-le futkos,
míg fel nem kapják ismerős kezek.
Viszik, a levegőnek integet,
közben lábbal a levegőbe rugdos,
az apja megfordítja fejjel, úgy, hogy
lássa a kinti, tágas repteret.
Az üvegen túl a kifutópálya.
Egy gép kigördül, egy helyben forog,
az apa mutogat a turbinákra,
a gyerek meg a mezőre, hogy ott,
a megdőlt fűben, ugye ő is látja,
a szél valami csillogót hagyott.
PRÓZA
A könyvheti számban Légrádi Gergely, Szilágyi Aladár prózája, tárcatár: Szív Ernő.
Részlet Szilágyi Aladár A Valmaggia varázslója című írásából:
„GUSTO, a nyomodba szegődöm, amint fölfelé caplatsz a Monte oldalán. Elhaladsz a számodra idegenné vált, hajdani vegetáriánus kommunátokból szanatóriummá, művészteleppé, konferenciaközponttá terebélyesedett táborhelyetek mellett. Jószerével nyoma sincs a hét alapító tag által 1900 őszén sebtiben összerótt fél tucat faháznak, az általatok kiirtott bozót helyére varázsolt veteményeskert, gyümölcsös jókora birtokká terebélyesedett. Igaz, magad már egyetlen szál répát sem ettél abból a kertből, hiszen mire az ágyások termőre fordultak, a mindenki más iránt toleráns erdélyi földid, Ida, illetve társa, a mindenki mással bőkezű flamand bankárfi, Henri, kiűzött a közösen megálmodott Paradicsomból.”
FILM
Stőhr Lóránt kritikája Kis Hajni Szép alak és Sebastian Lelio Egy fantasztikus nő című filmjéről szól.
„Paradox módon ezúttal a fiatal rendező, Kis Hajni munkája az érettebb, átgondoltabb alkotás, míg a negyvenes éveiben járó chilei Sebastián Lelio kritikai és arányérzékét vesztve engedi szabadjára érzelmeit és reményeit. Többről van itt szó, mint a fiatalok pesszimizmusba hajlóan erős kritikai érzékéről és a középkorúak jóra fogékony bölcs belátásáról – sommásan fogalmazva, a kisfilm jóval megindítóbban szól a szerelemről és a magányról, mint az Oscar-díjas fő produkció.”
SZÍNHÁZ
Fáy Miklós írt Bartók A kékszakállú herceg vára Erkel Színházbeli előadásáról.
„Hommage vagy nem hommage, az persze teljesen mindegy. Opera legyen, ha szabad kérni, álljon meg a lábán, de nem áll. Ez már nem csak rendezési fogyatékosság, bár tény, hogy Juditnak, vagyis az őt alakító Lukács Gyöngyinek minden ajtónál elölről kell kezdeni a kapaszkodást, nincs a cselekménynek folyamata, egy kulcs – egy kulcs – három kulcs – egy kulcs – egy kulcs. Lemegy egy ajtó, Sziszifusz köve legurul a lejtő aljára, Judit meg újrakezdi a balhézást, nyisd ki a következőt is.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.
