Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.
FEUILLETON
Pálfalvi Lajos írt Leszek Kołakowski Krisztus-esszéjéről.
„Ma már nehezen elképzelhető, de volt olyan időszak, amikor a kommunista diktatúra liberális ellenzéke nem a keresztény terror ellen kötött antifasiszta szövetséget a nómenklatúra prominens képviselőivel, akiken letörölhetetlen nyomot hagyott a mozgalmi élet idiotizmusa, hanem az üldözött egyház mellé állt, legalábbis Lengyelországban. Bármilyen logikusnak is látszott ez a szövetség, nyilván mindkét fél részéről alkalmazkodást követelt. Máig érvényes tanulságokkal szolgál az, hogy annak idején sikerült felülemelkedni az ellentéteken.
Nem csak megtért bűnösként léphetett a templomba a baloldali értelmiség. Olyan félként fogadták a katolikusok, amellyel közös társadalmi felelősséget vállalnak. Mindez nagyjából egy évtizedig tartott, a kezdetét 1977-re teszik, ekkor jelent meg Adam Michnik Egyház, baloldal, dialógus című könyve, a végét pedig a szerző Gond című cikke jelzi. Akkor kezdődött a jövő, alig néhány évvel Popiełuszko atya meggyilkolása után. Amikor a szövetség megköttetett, ép elméjű és erkölcsi érzékű ember már nem bízhatott a kommunistákban, hisz az ezt megelőző évtizedben minden civilizációs normát megszegett a hatalom. Nyomorba döntötte a társadalmat, elüldözte a megmaradt zsidó közösség nagy részét (a hadseregben maga Jaruzelski tábornok irányította a faji szelekciót), csapatokat küldött Csehszlovákiába, lövetett a munkásokra, alkotmányba akarta iktatni pártja vezető szerepét, valamint a Szovjetunióhoz és a kommunista országokhoz fűződő „megszakíthatatlan baráti kapcsolatot”.
KÖVETÉSI TÁVOLSÁG
Károlyi Csaba kritikája a „folyékony szobor vagy szilárd szökőkút” című, Nemes Nagy Ágnesről és más újholdasokról készült tanulmánykötetről szól, mely a PIM Studiolo sorozatában jelent meg.
„Nemes Nagy mindenekelőtt költő. Ám ha esszét ír, azt nemcsak abból a szempontból lehet elemezni, milyen a költészetfölfogása, hanem abból a szempontból is, hogy milyen elképzelése van az értekező próza, az esszéműfaj működéséről, tanító jellegéről és gyönyörködtető funkciójáról, az esszé nem tudományos, hanem művészi voltáról. Szerzőnk egyébként fordítóként is jelentős: nemcsak németből, hanem franciából is fordított (a Szőke bikkfák verselemzései közé is hangsúlyosan egy-egy Rilke- és Apollinaire-verset vesz föl a magyarok mellé), ezért érdemes lenne megvizsgálni a francia kultúrához való viszonyát is. Fontos költőnk mentalitása szempontjából a protestáns (retorikai) hagyomány, ha tehát nyelv- és istenélményét vizsgáljuk, erre is érdemes figyelemmel lennünk (lásd erről Visky András írását, Korunk, 2003/3.). A szinkron kritikai fogadtatás is igen tanulságos, mi mindent írt róla Csorba Győző és Rónay György, Fülöp László és Bányai János, Tandori és Vas, Balassa és Radnóti, Németh G. és Angyalosi. Hatása a gyerekirodalomban is számottevő (Bors néni!), kár volna erről elfeledkezni. A női irodalmi hagyomány szempontjai is érdekesek. Lőrincz Csongor és Kulcsár-Szabó Zoltán költőnőnek és írónőnek titulálják a szerzőt, aminek nem biztos, hogy örülne. Na de mitől nő? Miért fontos ezt hangsúlyozni? Miért nem elég az, hogy költő és író?”
KETTEN EGY ÚJ KÖNYVRŐL
Moritz Föllmer A Harmadik Birodalom kultúrtörténete című könyvéről két kritikát is közöl a lap.
Fried Ilona: Álom és rémálom
„A nemzeti szocializmus mindennapi, felülről irányított, manipulált, diktatórikus tömegkultúrája nemcsak az etnonacionalizmusra (a tanulmány hangsúlyozottan a völkisch meghatározást használja), a germán hősök mítoszaira, a tömegkultúrára, hanem a XIX. századi konzervatív polgári hagyományokra is épített. A hagyományok biztonsága mellett „modern megújulás”-t ígért, a többség számára megteremtette a vágyott szabadidő és a szórakozás fogyasztásának lehetőségeit. A tömegelőadások (például a Thingspiel) mellett, a hatalom hangversenyeket, színházi előadásokat is támogatott. Az új víziókat terjesztő szervezet, az „Örömből merített erő” (Kraft durch Freude) nyaralást, szórakozást kínál: 1938-ban 12 ezer opera- 20 ezer színházi és 11 ezer varieté előadást, 5 ezer koncertet szervez. (A modern művészeten kívül tiltott például a dzsessz és a swing is: ez utóbbi lázadássá váló mozgalmának résztvevőit végül koncentrációs táborral sújtották.) A hatalmi törekvések, a német felsőbbrendűség mítoszának szimbolikus leképezései lettek a közterek, az építészet, melyekben később a birodalmi propaganda is kifejezésre jutott: monumentalitásukban a neoklasszicizmus és a modernitás jegyeit hordozták. Albert Speer főépítész álmai beteljesülését látta karrierjében, „csodálatos életről” írt.”
Várkonyi Benedek: A gyűlölet kézikönyve
„Ravaszul kiagyalt terv szerint ment minden végbe, a mindenhová befurakodó és mindent átható propagandával. A történész éles fénnyel világítja meg azt a folyamatot, ahogyan a Harmadik Birodalom és a náci szellemiség fokozatosan, de gyorsan maga alá vonja az egész német kultúrát; mindenre gondolnak, figyelmüket semmi sem kerüli el. Fölfalják a filmipart, ellenőrzik a könyvkiadást (a fiatal, alig három hónapos rendszer már égeti a rossz szellemű könyveket), előadásokat tartanak, a hangversenyek is – a zseniális Furtwänglerrel – az új német szellemiséget sugározzák. De a mindenhová eljutó rádióhang a legfontosabb. „A rádió azonnal a nemzetiszocialisták markába került” – írja Föllmer, majd „újságok szűntek meg”, azután pedig Goebbels sajtótájékoztatójából idéz: „Magától értetődik, hogy el fogjuk látni önöket nemcsak információkkal, hanem instrukciókkal is. Nemcsak arról fognak értesülni, ami történik, hanem arról is, hogy mit gondol erről a kormány”.
VERS
A versrovatban Császár László és Új Krisztina versei kaptak helyet. Ízelítőül Új Krisztina versei közül mutatjuk be az egyik darabot:
körtöltés
emberfeletti erőt
igényel a védekezés
a szabályozás ellenére
állandósulni látszik
az aggodalom
a közvetlenül érintett
területeken mégis
szervezetten megy végbe
a szükséges tennivaló
a munka az esetleges
fertőzések és főleg
a gátszakadás
elkerülése végett
örökös készültségben
tartja a régi vidéket.
PRÓZA
Farkas Arnold Levente, Köves Gábor, Szeifert Natália és Térey János prózája mellett Szív Ernő tárcája szerepel a héten.
Részlet Térey János Nem vagyunk vidék című írásából:
„Két hírem van. Egy:
Nórinak eltűnt az angol pointere egy Duna-parti sétán, kitépte magát a kezéből és egy tüzelő szuka után vetette magát, azóta nem látta. Talán soha többé nem tér vissza. Nóri vigasztalhatatlan, nem törődik bele, hogy elveszett, fénymásolt szórólapokon keresi.
Most akkor mi van. Ha ez az én pointerem volt, akkor végem. Megáll az eszem.
A törött bordáim kezdik tűrhetően viselni magukat. Mély levegővételnél még hasogat az oldalam és a mellkasom. Renáta végre nálam töltött egy egész hétvégét, anyám is átjött, főztünk. Ennyi a jó.
Mert sajnos a másik hír, kettő:
éjjel tényleg fölrobbantottak egy éttermet a Gozsduban. Két percre Kemecsei rendelőjétől. A neve Arzenál, úgynevezett „úri romkocsma” az Altamira meg a Babilon között, a Café Odoakerrel szemben, mi is ültünk benne párszor Csukával, sőt Sulyokkal is. A tévében nézem reggelinél. A helyszínen iszonyú káosz, holttestek, sérültek és leszakadt végtagok hevernek szanaszét. Legalább nyolc áldozat van, legtöbbjük huszonéves, brit turista, legénybúcsúra érkeztek. Egy biztonsági kamera felvételén az emberek fejvesztve menekülnek, a megérkező mentők a parkolással nem vesződve rohannak a sérülteket ellátni.”
TÁNC
Fuchs Lívia tánckritikája.
(Ifjú Koreográfusok Fóruma: Bethlen Téri Színház; Imre Zoltán Projekt Estek: MU Színház)
„Samu a karakterek egyénítésére, Szarvas a mozgásfolyamatok gördülékenységére koncentrál, viszont önálló hangnak egyelőre nyoma sincs munkáikban. Ugyanez hiányzik az NKA által bőkezűen támogatott új, Imre Zoltán Program második estjén is, holott a program a fiatal és innovatív alkotógeneráció anyagi megsegítésére jött létre.”
Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.
Az ÉS elérhető online is.