+ Film

Boldogan várja születendő gyermekét az 50 éves James Bond

Weisznek már van egy 11 éves fia, az 50 éves Craignek pedig egy 25 éves lánya.

Fotó: celebrityinsider.org

A BBC News emlékeztetett rá, hogy a Weisznek már van egy 11 éves fia, az 50 éves Craignek pedig egy 25 éves lánya. A két brit filmsztár nyolc éve él együtt, 2011-ben házasodtak össze New Yorkban. A színésznő, aki Az elszánt diplomata című filmben nyújtott játékáért kapott 2006-ban Oscar-díjat, jelenleg A rabbi meg a lánya című filmjét reklámozza.

A The New York Timesnak arról is mesélt, hogy milyen boldog a házassága és mekkora örömmel várják a babát. Hozzátette: azt egyelőre nem tudják, hogy fiú lesz-e vagy kislány. Craignek tavaly több filmje is moziba került, köztük a Logan Lucky – A tuti balhé című bűnügyi vígjáték, közben a Purity című tévésorozatot forgatja és az ötödik James Bond-filmjére készül, amely 2019-ben látható majd a mozikban.

Craig és Rachel Weisz több évig voltak barátok, és együtt dolgoztak az Álomház című filmen is. 2010 decemberében kezdtek randizni, és 2011. június 22-én összeházasodtak egy privát New York-i ceremónián, amin csupán négy vendég vett részt, beleértve Daniel 18 éves lányát, Ellát és Rachel 5 éves kisfiát,.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top