“Fokozottabb volt a hangulat a választás másnapján. Élesebben jöttek ki bizonyos reakciók”
Komoly politikai hullámokat kavart Magyarországon az a 2014-es EU-rendelet, mely vissza akarta szorítani a kontinensen nem őshonos, invazív fajokat, köztük a fehér akácot.
“Nem osztjuk azt a véleményt, ami a balliberális oldalon megfogalmazódik, hogy Észak-Amerikából behurcolt özönnövény lenne az akác“
– jelentette ki 2014 májusában Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A magyar kormány végül olyan módon próbálta megmenteni az akácot, hogy hungarikummá minősítette. Kelemen Kristóf színházi alkotó és Pálinkás Bence György képzőművész első közös produkciója, a Magyar akác azt mutatja be, miként jelent meg az Amerikából betelepített akácfa a magyar politikai diskurzusban, és hogy mennyire abszurd a hazai közélet. A darabot egy kertinstalláció teszi még izgalmasabbá, de szerepel benne Eke Angéla, Kristof Márton és Homonnai Katalin is. A Magyar Akác a Trafó szervezésében április 22-én és 23-án látható a Feszty-házban (1063 Budapest, Kmety Gy. utca 27). Vajon lehet-e manapság politizálni a színházban? Hogyan fogadta a közönség a Magyar akácot a választások másnapján? Hogyan viszonyul a magyar ember az akáchoz? Kelemen Kristóffal és Pálinkás Bence Györggyel beszélgettünk. Interjú.
A Magyar akác a hazai politikai élet abszurditására reflektál. Nem volt bennetek félelem amiatt, hogy egy politikailag ennyire megosztott országban emelitek be a közéletet a művészetbe?
Pálinkás Bence György: Végig teszteltük a baloldali és jobboldali ismerőseinken az előadást, hogy mindenkit konfrontáljunk, de senkit ne sértsünk meg. A Magyar akác célja, hogy erős kritikát fogalmazzon meg, de közben ne legyen cinikus.
Kelemen Kristóf: Fontosnak tartom, hogy merjünk nyíltan politikusak lenni a színházban. Emellett figyeltünk rá, hogy ne pontatlanul, ne érzelmi alapon fogalmazzunk meg kritikát, hanem a konkrét tényeket közöljük. Persze ha csak felvonultatjuk a tényeket az akácfához kapcsolódó közéleti diskurzussal kapcsolatban, az már önmagában politikai gesztus. Az előadásba beleszőttünk általunk kreált tényeket is, de az akácfához köthető 2014-es politikai eseményeknél megmaradtunk a valóság talaján. Érdekes felfedezés, hogy ez utóbbit sokan abszurdabbnak tartják, mint az előadás fikciós momentumait.
Egyre többször hallani, hogy a magyar politika olyan abszurd, hogy már nem is lehet kifigurázni.
Pálinkás Bence György: Éppen ezért próbáltuk ezt az abszurditást egy az egyben megmutatni az akácfa kapcsán, ami néha már inkább szürreálisnak hat. Politikusaink magatartását inkább úgy forgatjuk ki, hogy a darabban mi is a saját céljaink érdekében akarunk a közönség érzelmeire hatni.
Kelemen Kristóf: Az akácfának is van egy monológja, amit Eke Angéla slam poetry stílusban ad elő. A próbafolyamat során számos faültető gerillaakciót szerveztünk, amelyek részben újrajátszva, részben videó formájában ugyancsak megjelennek az előadásban. Elsőre úgy tűnik, mintha a Magyar akác egy ökológiai témát dolgozna fel, miközben inkább egy ironikus-szürreális látleletet ad a jelenkori politikai közbeszédről.
A magyar társadalom sokszor megkapja a kritikát a művészettől, hogy nem tud nevetni saját magán.
P.B.GY: A komoly téma ellenére próbáltuk megtartani a darab humoros hangját. Az első kilenc alkalommal ez sikerült is. A választás másnapján, április 9-én Debrecenben adtuk elő a darabot, akkor inkább a depresszív szálak rezonáltak a közönséggel.
K.K: Észrevettük, hogy a darabban elhangzó bizonyos mondatoknak még nagyobb súlya lett, de emellett ugyanúgy működött a Magyar akác humora. Visszatérve a kérdésedre, úgy látom, hogy a magyarok nagyon tudnak nevetni magukon. Ez egy túlélési mechanizmus. Mindenből azonnal viccet kreálunk.
Meséljetek még az április 9-i előadásról!
P.B.GY: Van a darabban egy történelmi szál, amiben Tessedik Sámuel lelkész és kertész próbál javítani az Alföldön élő emberek életén, de nem hagyják, minden kezdeményezését derékba törik. Aznap a nézők különösen együtt tudtak érezni vele.
K.K: Fokozottabb volt a hangulat a választás másnapján. Élesebben jöttek ki bizonyos reakciók. Páran ki is mentek az előadásról.
Az előadásban az akácfa a magyarságot szimbolizálja, de lehet a menekültek metaforája is.
P.B.GY: Azért választottuk az akácfát a darab témájául, mert egy olyan külföldről érkezett növény, amit a magyar kormány mégis hungarikummá avatott. Ezt az önérdek vezérelt gesztust kiforgatva eljátszottunk a gondolattal, hogy Magyarország kormánya egy befogadó ország megteremtésén szeretne fáradozni.
K.K: Nem szerettük volna direkt megfeleltetések mentén használni az akácfát, mint szimbólumot. Inkább azt mutatjuk be, hogy hogyan keletkezik egy politikai szimbólum, miként töltődik fel a legkülönfélébb jelentésekkel. Az akácfának nincs beleszólása, ki hogyan használja fel jelképként. Továbbá amikor különböző ismerősökkel magáról a fáról beszélgettünk, meglepődve tapasztaltuk, hogy az akácfa az érzelmek széles skáláját váltja ki az emberekből.
Mindketten más művészeti ágat képviseltek. Miként keveredik a Magyar akácban a színház a képzőművészettel és mennyire érezhető a végeredményen a kezetek nyoma?
K.K: Az elejétől kezdve az volt az elképzelésünk, hogy mindent együtt hozunk létre a darabban, és ezt tartottuk a végéig. Formailag pont a közös munka miatt lett érdekes a projekt. A színház és a képzőművészet szimbiózisát próbáltuk megalkotni.
P.B.GY: A posztdramatikus színház törekvéseiben nagyon hasonlít a társadalmilag elkötelezett művészeti gyakorlatokhoz. Ez jó alapja volt a közös munkánknak.
K.K: A Magyar akác nem csupán az előadás 70 percét foglalja magába, mivel a produkció kapcsán sok esetben a valóságra is hatással voltunk. Már említettem a gerillaakcióinkat, amelyeknek máig láthatók a nyomai (például egy-egy elültetett akácfában), továbbá megjelentünk tüntetéseken is, az adott ügyhöz kapcsolódó akácfás transzparenssel.
Rajtatok kívül Eke Angéla, Kristóf Márton és Homonnai Katalin is szerepel a darabban. Milyen szempontok alapján válogattátok ki a szereplőket?
K.K: Egy olyan csapatot szerettünk volna összehozni, ahol mindenki részt vesz az akciókban és az előadás létrehozásában. Nem hagyományos hierarchiában gondolkodtunk, ahol rendezőként betanítjuk a színészeket, hanem azt akartuk, hogy ők is részei legyenek a darabnak, hozzátegyék saját személyiségüket. Az volt a cél, hogy a csapat mozgalomnak tekintse önmagát, egy fiktív mozgalomnak, amit a Magyar akác hívott életre.
P.B.GY: Különböző személyiségű emberekre volt szükségünk. Vannak részek, ahol szerepeket játszunk, de a darab nagy részében a saját hangunkon avatjuk be a nézőket mozgalmunk ügyeibe. Ezenkívül hosszú beszélgetések előzték meg a közös munkát, amikből sok minden beépült a darabba.
A tíz előadás során mennyit változott a darab?
P.B.GY: Folyamatosan változott. Ha új helyszínt kap az előadás, ahhoz alakítjuk bizonyos részeit.
K.K: Mivel élőnövények vannak a díszletben, így azok állapotától is függ, hogy épp mit mondunk. Az akácfa lombhullató, évszaktól függően erre is reflektálunk a darabban.
Lipcsében, Drezdában és Chemnitzben is előadjátok majd a Magyar akácot. A külföldi közönség valószínűleg nem ismeri a produkció politikai hátterét.
P.B.GY: A darab szerepelt a dunaPart4 showcase-en, ennek köszönhetjük a külföldi meghívásokat. Úgy vettük észre, hogy a más országból érkező közönség is abszolút érti az előadást. Valószínűleg azért, mert Európa többi országában is hasonló politikai tendenciákat tapasztalhatnak.
K.K: Továbbá az előadás az akácon keresztül remek áttekintést nyújt a magyar politikai élet aktuális eseményeiről – és elsősorban abszurditásairól. Azóta több külföldi fesztiváltól is kaptunk meghívást.
Mik a további terveitek?
P.B.GY: Jövő év elején tervezzük a MU Színházban bemutatnia a Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás című darabot, amit kétszer már kísérleti formában megvalósítottunk.
K.K: Ez egy interaktív színházi vetélkedő, amely a hungarikumokról szól, és arról, hogy miként jelennek meg egy versenyen a korrupció bújtatott formái.
A Magyar Akác áprilisi trafós előadásairól itt találsz bővebb információt.
