Ki a hibás?
„A mentálisan legyengült társadalom védtelennek bizonyult.”
/HVG 2018. 04. 12./
A hiszékenységi együttható nem Istentől való
Egymilliomod részben én vagyok a hibás, hogy a Fideszre szavazó választók elhitték azt a töméntelen hazugságot, amellyel az elmúlt években teletöltötték az agyukat. Lehet, hogy ez a vétkességi rész nem egymilliomod, hanem százezred vagy éppen ötmilliomod, de a felelősségem elháríthatatlan.
Népművelő voltam, tanító, újságíró, író, tehát szó sem lehet ártatlanságról, ha a népesség egy részét jellemző hiszékenységi együttható nagyságának okait mérlegeljük. A felelősséget persze megosztom azokkal, akik az elmúlt ezer évben tehettek volna valamit eme butasági nívó csökkentésén, de nem tettek. Vagy nem tettek eleget.
Miért ezer évről beszélek? Némileg költői túlzás persze, de tudom, mit beszélek.
Ám, hogy ne tévedjünk el a történelmi századok homályában, amelyben – szokás szerint – oly könnyű áthárítani a felelősséget tatárra, törökre, Habsburgra, oroszra vagy a nemzetrontó magyar urakra, maradjunk csak az elmúlt 100-150 évnél. Mert senki se gondolja azt, hogy az elmúlt nyolc évben zakkant meg a felnőtt népesség harmada, negyede!
Történészek a megmondhatói, nem egy ilyen amatőr, mint én, hogyan vadították például, s miért vadíthatták a nemzetiségiek ellen a magyar érzületű embereket a tizenkilencedik század végén, huszadik század elején értelmiségi elődeim? Hogyan ámították el, s taszítottak bele a nagy háború poklába a magyar hullajelölteket? Hogyan gerjesztették testvérgyilkos gyűlöletté a trianoni fájdalmat? Hogyan juttatták el a – tébolyig megtéveszthető – tömegek szellemi elkábításával a keresztény Magyarországot a 2. világháború poklába, amelyhez képest Dante pokla wellnesshotel az Adrián.
És sorolhatjuk a Rákosi alatt, Kádár alatt elbutított, vagy butának hagyott (tartott? nevelt?) népességrészt.
Nem háríthatom csak az adott vezetői garnitúrára a felelősséget 1868-2018 között akkor sem, ha a legnagyobb bűn természetesen az ő lelkükön szárad. Papoktól a tanítókig, jogászoktól az újságírókig, tudósoktól a művészekig mindenkinek jut a felelősségből. Mindenkinek, aki hozzájuthatott a szükséges információkhoz és képes volt a gondolkodásra, valamint gondolatai közzétételére.
Amilyen stupid elvakultsággal döfte bajonettjét a magyar honvéd Isonzónál a talján hasába (újságközlés 1916), amilyen túláradó örömmel indult idegen keleti földre a magyar baka egyenest a fagyhalálba, amilyen boldogan helyeselte a zsidók bevagonírozását, aki éhes volt a könnyen megszerezhető zsákmányra, és amilyen beszűkült, fanatizált aggyal imádta „Rákosi és Sztálin elvtársakat” a megvezetett tömeg, olyan zsigeri – idegenek elleni – gyűlölettel itták, isszák a migráns-ellenes szövegeket megtévesztett honfitársaim.
S hogy megtéveszthetőek, abban nekem is van felelősségem.
Nógrádi Gábor
