+ Építészet

Elvitte a szél a Tádzs Mahal két minaretjét

Az óránként 130 kilométeres szél erejét nem bírta a két négyméteres torony

RAJU TOMAR/HT PHOTO

A nagy erejű szél ledöntötte az észak-indiai Agra városában álló világhírű Tádzs Mahal két minaretjét – számolt be róla a BBC hírportálja.

Az óránként 130 kilométeres szél erejét nem bírta a két négyméteres torony – mondták el helyi szakemberek.

A két ledőlt minaret a 17. századi mauzóleum egy-egy bejáratánál állt, az egyik a királyi kapu volt. Az évente mintegy 12 ezer turista, aki felkeresi a legendás épületet, legtöbbször ezt a kaput pillantja meg először.

A másik ledőlt torony a déli bejáratot díszítette.

A szakemberek már megkezdték a helyreállítást.

A 17. században a Jamuna folyó partján fehér márványból emelt Tádzs Mahal messze a legismertebb indiai építmény. Sah Dzsehán, az indiai mogul dinasztia ötödik uralkodója építtette szeretett felesége, a perzsa származású Mumtáz Mahalt (palota ékessége) számára.

Az asszony 1631-ben fiatalon, tizennegyedik gyermekének világra hozatala közben meghalt, Sah Dzsehán pedig megesküdött: olyan síremléket állít feledhetetlen szerelmének, amilyent még nem látott a világ. Az épületegyüttes felépítése 22 évet és a kincstár nagy részét vette igénybe.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top