A zene az egyetlen igazi globális nyelv a Földön – tartja Travis Beard ausztrál filmrendező, aki RocKabul címmel dokumentumfilmet készített az első afgán heavy metál zenekarról. Az alkotás hétfőn este is látható a most zajló 25. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon a budapesti KINO-ban.
„Egy ideje már Kabulban éltem, amikor 2009-ben több barátom szólt, hogy olyan afgán srácokkal találkoztak, akik metálzenét próbálnak játszani. Összehoztuk a négy fiút, a gitáros Qaist, a gitáros-énekes Lemart, a basszeros Qasemet és a dobos Pedramot. Én voltam az összekötő kapocs közöttük, magam is zenéltem és fantáziát láttam bennük. Ők lettek a District Unknown”
– mondja Travis Beard, aki filmjét népszerűsíti Budapesten.
A RocKabul rendezője 2006-ban fotósként érkezett a zűrzavaros, háborús helyzetben lévő Afganisztán fővárosába. Mivel maga is zenél, idővel kapcsolatokat épített ki a helyi rockélettel, amely éledezett a tálibok befolyása alatti ultrakonzervatív iszlám környezetben. Beard a négy zenész rendelkezésére bocsátotta saját próbahelyiségét.
„Nemhogy kezdők voltak, gyakorlatilag egyáltalán nem tudtak játszani a hangszereken, de mindannyian rajongtak a heavy metálért. A következő fél év az alapok elsajátításával telt. Elkezdtem filmezni őket, ahogy fejlődnek, holott soha nem foglalkoztam korábban ezzel. Lassacskán kialakult a csapat karaktere, összeállt az egész, és sok segítséget kaptam profi filmesektől, mit hogyan csináljak.”
Travis Beardnek szerencséje volt, mert a négy srác annyira ártatlan és nyitott volt, hogy nem okozott gondot a kézi kamera állandó használata. A District Unknown tagjai mindennapi életükbe is beengedték mentorukat.
A film nemcsak a banda útját mutatja be, hanem azt is, hogyan viszonyul az afgán társadalom a metálzenéhez, miként válik a tiltott, sátánistának tartott muzsika megtűrtté, ha elfogadottá nem is.
„Szerencsénk volt, mert ahogy az amerikai, nyugati jelenlét erősödött Afganisztánban, nőtt a beáramló pénz is, lehetőség nyílt különböző alapítványokon keresztül a helyi kulturális életet támogatni. A District Unknown jókor volt jó helyen, akkor tudott elindulni, amikor a körülmények is egyre kedvezőbbé váltak ehhez. Ahogy azonban az amerikai biztonsági erők és velük együtt a civil életet segítő nyugatiak 2014-re lényegében kivonultak az országból, a dolgok ismét megváltoztak. Ami a mai helyzetet illeti, az underground színtér élénk, különösen a hiphop, de újra kevesebb a platform számukra arra, hogy megmutassák a tudásukat”.
Travis Beard támogatásával 2011-ben rockfesztivál is szerveződött Kabulban Sound Central Festival néven, a District Unknown itt lépett először a nagyobb nyilvánosság elé. A zenekar 2012-ben Indiába is eljutott, de egyre több nehézség jött, a külföldre nősülő frontembert, Lemart pótoló Yousefet egy vidéki „gerillaturnén” a rendőrség letartóztatta és hetekre börtönbe zárta a hagyományokkal összeegyeztethetetlen, helytelen viselkedés miatt. A történet 2014-ben valójában véget ért.
„A srácok valamennyien külföldre mentek, ki diákvízummal Amerikába, ki Angliába, ki Ausztráliába. Nem elsősorban a bizonytalan afganisztáni helyzet miatt mentek el, egyszerűen próbálták megragadni a lehetőségeket egy jobb élet reményében. A helyi gazdasági helyzet semmivel nem kecsegtet számukra, sajnos természetes, hogy a fiatalok külföldre vágynak. Jó lenne, ha a helyzet jövőbeni stabilizálódása esetén a fiatalok visszatérnének. Szeretik a hazájukat, de a mai helyzet nagyon frusztrálttá teszi őket”.
A rendező maga is távozott Afganisztánból, miután a Sound Central Festivalon 2013-ban robbantásos, halálos áldozatokkal járó merénylet történt.
A zenekar punkos és keleties elemekkel vegyített nyers metálalbuma, az Anatomy of A 24-hour Lifetime 2014-ben jelent meg. A RocKabul című dokumentumfilm három évvel később készült el, a stábban több ismert névvel, köztük van Bill Gould, a Faith No More basszusgitárosa, aki a mozi executive producere volt.
A RocKabul tavaly megkapta a Metal Hammer magazin rangos díját, a Global Metal Awardot. A film világpremierje február 1-jén volt a rotterdami filmfesztiválon, a budapesti Titanic után több norvégiai filmes szemlére, majd olaszországi, ausztrál és koreai mustrákra megy.
„A minap mondta valaki, hogy én vagyok a kabuli rock keresztapja, ami vicces, de lehet, hogy van benne valami igazság. A RocKabullal elsősorban azt akartam megmutatni, hogy Afganisztán nem csak a háborúból áll, és az ottani élet rendkívül érdekes, színes”
– mondta Travis Beard, aki nem tett le arról, hogy a film valamelyik bemutatójához kapcsolódva valahol újra összehozza zenélni a District Unknown tagjait, akik a világ különböző részein élnek.
A rendező-zenész elárulta, hogy tervei szerint a RocKabul egy filmtrilógia első része: a második darab a szociális helyzetre, a katonai jelenlétre, az energiával teli kabuli hétköznapokra koncentrál a 2006-2012 közötti időszakból, a zárófilm pedig Afganisztán történelmét helyezi előtérbe.
