Noran Libro kiadó Európa női szemmel című sorozatának legújabb kötetei között szerepel Carolina Schutti osztrák írónő Mezítláb a selymes fűben című könyve. Carolina Schutti 1976-ban Insbruckban született, ezért a kötetéért 2015-ben elnyerte az Európa Unió Irodalmi díját. Hamarosan részletes kritikát is olvashattok a könyvről, addig itt egy kis ízelítő. A cikk végén pedig a könyvbemutató adatait találjátok.
Carolina Schutti
Mezítláb a selymes fűben
Maja szégyellte magát, amikor tavaly ősszel Fini tépett forrónadrágban és neccharisnyában jött ki a vécéből. Ki is festette magát, a haját feltűzte, a retiküljébe tömte a ruháit, amikben elindult. Idősebbnek nézett ki, húsznak, megállt az ajtó mellett, és várt, hogy Maja odajöjjön hozzá.
Nem indulhatunk el így, mondta Maja.
Miért nem, hiszen mindenki ismer, felelte Fini. Összeszorította a száját, hogy jobban eloszlassa a rúzst, magához vonta Maját, megpuszilta. Csinos vagy. Maja letörölte a piros rúzsfoltot, azt akarta, hogy jó napja legyen, fagyizni akart, nézegetni a boltok kirakatát, sétálni egyet a parkban. Erre most ez, így mindenki meg fog fordulni Fini után, ami azt jelenti, hogy ő utána is.
Ne rontsd el a napomat, kérte Fini, gyere! Kézen fogta Maját, és magával húzta kifelé. A városi tér jobb oldalán egy csapatnyi ember lármázott, transzparenseket emeltek a magasba, doboltak, néhányan körben ültek a földön. Amikor Maja megpróbálta kisilabizálni a transzparensen a szavakat, egy fiatal nő nekitámadt. Röplapot nyomott a kezébe, magyarázott neki, a tér közepén álló fákra mutogatott. Fini elengedte Maja kezét, odaállt egy könyvesbolt kirakata elé, úgy tett, mintha érdekelné, titkon végigsimította a csípőjét, a válla fölött Majára pillantott, meg a fiatal nőre.
Merre?, kérdezte Fini, amikor Maja mellé lépett, és a dobolás ritmusára kopogtatta a kirakatot.
Délben elmentek egy kínai étteremben, ezt adták egymásnak a szülinapjukra. Bizonytalanul álldogáltak a pult előtt, úgy döntöttek, mindenből vesznek egy kicsit, aztán a púposan megrakott tányérokkal elegyensúlyoztak az asztalukhoz. Valami barna szósz kilötybölődött Maja tányérjából és a cipőjére cseppent. Maja letette a tányért a fehér terítőre, letörölgette a cipőt a textilszalvétával. Szósz és az utca piszka keveredett a fehér anyagon, Maja összehajtogatta a szalvétát, hogy ne látszódjon a folt, és bedugta a tányérja alá.
Nem, így kell, mondta Fini, és kiterítette a szalvétát az ölében, kivette a pálcikákat a papírtokból, és megpróbálta rátekerni a sült tésztát.
A szomszéd asztalnál egy házaspár ült, az asszony a levest kanalazta némán, a férfi oldalra nézett, és Finit méregette.
Finom, mondta Fini, észre se véve a férfi pillantását, szerinted?
Maja bólintott, és amikor a férfi észrevette, hogy látja, gyorsan másfelé nézett. Ez az ő napja kellett volna legyen, utószületésnap, amikor nem kell semmit elintézni a néninek, nincs nála nehéz bevásárlószatyor, nem húzza le semmi a karját. Az utolsó busszal fognak hazamenni, frissen vásárolt kendővel a nyakában, kiveszi a hosszú fagyöngynyakláncot a zörgős celofánból, és a derengő fénybe tartja. A kendőt és a láncot is a nyakába akasztja, kicseréli, visszacseréli. Elképzeli, milyen volna, ha nem kéne visszautaznia a faluba, másik ágyba feküdhetne, más utcákon menne végig, talán egy egész nagy városban.
Lekésték a buszt, mert nem jegyezték meg rendesen az indulási időket. Egymás mellett ültek a járdaszegélyen a kihalt megállóban, csodálkoztak, hogy rajtuk kívül senki sincsen, és nyugtalankodni kezdtek, amikor nem jött a busz. Tíz perc múlva Fini felállt, megnézte a menetrendet, káromkodott.
Mi van?, kérdezte Maja, pedig pontosan tudta, hogy nem jön több busz, mondd már, mi van?
A boltok már leeresztették a redőnyüket, egy taxi hajtott el mellettük, tele elegáns emberekkel.
Mennyi pénzed maradt?, kérdezte Fini, és Maja elővette a pénztárcáját, megszámolta a pénzt, de messze nem volt elég taxira.
És neked?, Fininek már csak egy kis aprója volt, épp a buszjegy ára.
Menjünk, mondta Maja, induljunk el gyalog, nem tudunk mit csinálni.
Fini kinyitotta a táskáját, elővette a gyűrött szoknyát, felhúzta a rövidnadrágra, ott, az utca közepén, de úgyse járt arra senki.
Körülményesen matatva levette a nadrágját a ruha alól, a neccharisnya maradt. Pár tincs kiszabadult a feltűzött hajából, a rúzsa már rég lekopott.
Ebben a cipőben? Legalább három óra, mondta Majának.
Van más választásunk, kérdezte Maja.
Az országút sötét volt, libasorban mentek az út szélén. Fények közeledtek, pár autó, egy motor.
Mi lenne, ha valaki magával vinne?, kérdezte Fini.
Nem tudom, mondta Maja. Fájt a lába, pedig lapostalpú cipő volt rajta. Fini nem panaszkodott, de már biztosan hólyagosra törte a cipő a lábát, az ellenkezője lehetetlen volt.
Ha ismerjük, akkor, mondta Maja.
Fini nem felelt. Csak a cipősarka kopogott az aszfalton. Aztán hátulról motorzúgás hallatszott, az útjelző oszlopon felvillant a fényvisszaverő csík. Fini megfordult, és az út fölé nyújtotta a feltartott hüvelykujját.
Egy kisteherautó ment el mellettük, indexelt, majd megállt, idegen rendszámtáblája volt.
Ne, sziszegte Maja, de a jobb oldali ajtó már nyílt is. Fini előreszaladt, Maja látta, hogy beszél a sofőrrel, aztán Majához fordult, odaintette, és Maja úgy látta, mintha nevetne.
A néni nem veszekedett, amikor Maja hazaért. Ágyba küldte. Maja lemosta a nap porát a bőréről, a városi levegőt, a teherautó cigarettafüstjét. Amikor már az ágyában feküdt, a sofőrre gondolt. Finire, aki megállás nélkül beszélt. Az autórádióból szóló halk zenére. A fényszóró fénycsóvájára az aszfalton. Arra, hogy egy nő is ülhetett volna a volán mögött, vagy egy házaspár. Mégis egy fiatal férfi volt. Aki nem bántotta őket. Először hazavitte Finit, aztán őt, és addig várt, amíg be nem ment az ajtón.
GYŐRI HANNA FORDÍTÁSA
Noran Libro kiadó Európa női szemmel című sorozat legújabb köteteinek szerzőivel Bán Zsófia beszélget, közreműködik Szabó T. Anna 2018. április 21-én, szombaton délután fél 3-kor a könyvfesztiválon, a Supka Géza teremben.
