Nyolc év gyász, 8 év keserv – Papadimitriu Athina görög és spanyol erkölcsről
Mindössze 38 évet élt a spanyol dráma egyik legnagyobb alakja. Federico Garcia Lorca rövid alkotó pályája során is remekműveket alkotott, sok darabját ma is játsszák. Egyik legismertebb alkotását, a Bernarda Alba házát most a Spirit Színház mutatta be. A rendíthetetlen erkölcsű spanyol anya szerepét egy karakteres görög származású magyar színésznő játssza. Papadimitriu Athinával hagyományról, a közösség erejéről beszélgettünk, és arról, mit érez, amikor igazi lánya temetését kell eljátszania?
Ez a vas szigorú erkölcsiség, ami a darabban megjelenik, ma már elég távolinak tűnik. Hogyan lehet ezt eljátszani?
Sajnos valóban távolinak tűnik. Nem kellene, hogy ennyire szigorúak legyenek az erkölcsök, de ami most van, azt kikérem magamnak, az nem való senkinek, abban mindenki rosszul érzi magát. Én, ugye, görög vagyok. Magyarországon születtem és elég modern gondolkodású szüleim voltak, de az én anyám például nagyon félt a világ szemétől, hogy mit mond a szomszéd meg a mikrokozmosz. A barátnőm szülei például nagyon szigorúak voltak. Amikor Görögországban jártam, még ott is más világ volt. Anyámnak mindig mondtam, hogy ne törődjön a mások véleményével, de sose tudtam róla meggyőzni. Szóval tőlem ez a világ egyáltalán nincs távol, jól ismerem. Szeretem ezt az előadást. Sokan dicsérik is, és én hajlamos vagyok hinni nekik. Van egy olasz vígjáték, Goldonitól a Chioggai csetepaté. Sokféle produkciót láttam belőle, egyik se tetszett. Mert senki nem pontosan a szerepét akarta eljátszani, hanem a bohókás olaszokat. Ettől pedig minden elveszett. A Barnardának is megvan a maga erős légköre, de nem elég csak ezt megteremteni. Őszintén szólva nekem ezzel nem is nagyon kellett színészként foglalkoznom, mert ez a légkör bennem él. Én azzal foglalkoztam a próbák alatt, hogy megértsem ennek a nőnek a vastörvényeit, és megéreztessem az igazságát. Tulajdonképpen fölmentést kerestem neki a könyörtelen viselkedésére. Egy kicsi humorral megpróbáltam bemutatni az esendőségét.
Nem vagyok színész, de bizonyára csak akkor lehet eljátszani egy furcsa, végletes alakot, ha találunk egy olyan nézőpontot, ahonnan ő megérthető.
Nyilvánvaló! A hagyomány nagyon erős tud lenni. A mi családunkban is voltak halálestek, és láttam anyám gyászát. Pedig ő már városi asszony volt. A vallás nagyon erősen működik. Ott nincs pardon! Ezekből merítettem.
Miért olyan fontos Bernardának, hogy ezt kőkeményen megtartsa, amikor ettől mindenki szenved?
Hát mer mit fog mondani a környezetem? A saját jóérzésnél sokkal fontosabb ezeknél a népeknél, hogy mit gondolnak a másikról. Ez persze talán túlzás, de a mai világ meg átesett a ló túlsó oldalára: csak az a fontos, hogy én mit akarok. A legtöbb embert egyáltalán nem érdekli, hogy ki mit gondol róla. Rettenetesen önző lett a világ. Semmi nem számít, csak én! Egy krétai ember fogalmazta meg egyszer: majd ha megint az lesz a fontos, hogy MI, és nem ÉN, akkor megint jobb világ lesz. Régen fontos volt az, hogy mi, a közösség hogyan élünk, és ki mit gondol a másikról. Bernardának nagyon nehéz, hogy megfeleljen ennek az elvárásnak! Öt gyereket szült, most vannak eladósorban, de vissza kell fognia őket, mert nem engedi a hagyomány. Én azt próbálom eljátszani, hogy ez milyen nehéz neki.
Három generáció van a színen, van egy mama, és itt vannak a lányok.
Ezeknél a népeknél a család nagyon fontos, ők képviselik a múltat, a hagyományt. Ők nem adták be idős szüleiket otthonokba, és 18 éves korukban nem engedték szélnek a gyerekeiket. Pontosan tudják, hogy az öregektől mennyi mindent lehet tanulni.
Gondolom, ebben a darabban külön érdekesség a lányával, Trokán Annával együtt játszani.
Az nagyon jó érzés. Már találkoztunk korábban anya-lánya szerepben. A Koldusoperában ő volt Polly, én meg Peacockné, azt az előadást Szinetár Miklós rendezte. Az volt az első közös munkánk. Szerettük, de nagyon féltünk tőle, nem tudtuk, hogyan alakul, mennyire hozzuk be az otthon melegét. Amikor nem volt jelenetem, ki is mentem a büfébe, nehogy véletlenül instruálni akarjam. De hál Istennek nem is volt szüksége segítségre, nagyon ügyes volt ez a lyány. A mostani darabnál már profibbak voltunk, úgy működtünk együtt, mint két kolléganő. No de a végén… A lányok közül ő lesz öngyilkos, és amikor fölötte kell beszélnem, az azért nagyon kemény! Az nem játék, hiszen tényleg a gyerekem fekszik előttem. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy volt egy fiútestvérem, és meghalt autóbalesetben. Láttam anyámat, hogy milyen az, amikor egy anya elveszít egy gyereket.
Egyébként a történet izgatja a mai színházat is, Juronics Tamás most csinált egy 22 perces táncjátékot a darabból.
Markó Iván is készített belőle egy változatot a Győri Balettnél, az volt a címe, hogy Az igazság pillanata. Kaptam benne egy prózai szerepet, az anyát, az ősanyát játszottam. Még Olaszországban és Görögországban is jártunk vele, megtanultam a szövegemet görögül és olaszul is. Abban is nagyon erős volt az összetartás. A kendőkre emlékszem, ahogy egyszerre mozogtak…
