Az egyiket jobb játszani, a másikat hallgatni – Balogh Ádám oroszokat szeret zongorázni
Az ifjú zongoraművész ezer szállal kötődik Pécs városához. Itt született, itt járt iskolába, itt kezdett zenét tanulni Megyimóreczné Schmidt Ildikónál. Szülei a Pannon Filharmonikusokban játszottak, édesanyja csellista, édesapja ütős, bátyja is ütős. Március 22-én szülővárosában, a Kodály Központban lép föl, a hangszer egyik nagyszabású művét, Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét fogja játszani. Ráadásul a karmester Vásáry Tamás lesz, aki maga is kitűnő zongoraművész. A magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara játszik. Egy héttel korábban 15-én, az ünnepi díszhangversenyen egy másik nagyszabású művet, Liszt A-dúr zongoraversenyét játszotta ugyanitt, akkor a Pannon Filharmonikusokkal és Cser Ádámmal. Ő is csodagyerekként kezdte a pályafutását, és úgy tűnik, azok közé a csodák közé tartozik, akikből jelentős felnőtt muzsikus is lesz.
Nyilvánvaló volt, hogy én is muzsikálni fogok. Amikor elmentünk hangszert nézni, nyomban leragadtam a zongoránál, nem volt kérdés a választás. Már 13 évesen Pestre kerültem a Zeneakadémia előkészítő tagozatára.
Nagyon sok versenyen vesz részt. Ezt miért tartja fontosnak?
Ez sajnos ma elengedhetetlen. Ezzel lehet a legjobban ismeretséget és kapcsolatokat szerezni. Pici gyerekként ez persze máshogy működött, kisiskolásként szinte megszokásból is elmegy az ember, meg hogy mindig legyen valami cél. Most az igazi nagy kihívásokat keresem, ahol értékes új kapcsolatokra tehetek szert.
Melyik eredményére a legbüszkébb?
A 2015-ös Cliburn Nemzetközi zongoraversenyen különdíjat kaptam a legjobb lírai mű előadásáért, eddig ez a legjelentősebb diadal. Egyrészt nagyon szép emlékeim vannak a versenyről, másrészt ennek a felnőtt kategóriája a világ három legjelentősebb zongora-versenyeinek egyike. Már az is nagy dolog volt, hogy ott lehettem, így pedig, hogy díjat nyertem, életre szóló élmény marad.
Még csak 21 éves, de már jelentős koncertező és versenymúlt áll Ön mögött? Mi a különbség egy gyermek és a felnőtt muzsikus között? Mi az, amit már gyerekként is lehet tudni?
Tehetséggel, érzékenységgel már gyerekként is bírhat valaki. De utána kőkeményen meg kell tanulni a szakmát. Nekem az a pár év volt a legfontosabb, mikor ide fölkerültem. Két évig a tanáraim azt mondták: akkor most tanuljuk meg a technikát, tanuljunk meg zongorázni, a többi csak később jöhet. Az embernek meg kell ismernie sok zeneszerzőt, meg kell tanulni sokféle művet, stílust. Ki kell fejleszteni a zeneértést is. Hogy ha elém tesznek egy kottát, azt tudjam értelmezni, elemezni, hogy miképpen játszhatom el. Repertoárt is kell kiépíteni, és el kell sajátítania egy biztos technikát.
Nyilván mindenkinek vannak kedvenc szerzői. De vannak olyanok is, akiket kevésbé szeret játszani. Ezeket el lehet mondani 21 évesen?
Azt hiszem, lehet, De Daniil Trifonov, az egyik kedvenc zongoristám, aki csak 6 évvel idősebb nálam, mondta egy interjúban, hogy amelyik zeneszerző zenéjét nem szeretem, azt valószínűleg még nem ismerem eléggé. Persze van olyan szerző, aki nem áll olyan közel hozzám, de többször előfordult már, hogy minél többet foglalkoztam egy darabbal, annál jobban megszerettem. Például Rachmaninov zenéje eddig nem igazán volt az én világom, mostanában azonban egyre inkább lenyűgöz. Talán most értem abba a korba, ezt a fajta nagyon szabad komponálást, a klasszikus zene rockzenéjét értsem és élvezzem. És nagyon megszerettem ezt a rengeteg kromatikus ellenpontot is, ami a zenéjében van. Főleg játszani szeretem, ő is azok közé a szerzők közé tartozik, akiket jobban szeretek játszani, mint hallgatni.
Sok muzsikus és énekes egészem más szerzőt szeret legjobban előadni, játszani vagy énekelni, mint hallgatni.
Pontosan! Nekem mostanában az orosz zenét esik legjobban játszani. Persze Szakrjabin régóta nagy kedvencem. Hallgatni viszont a német zenét hallgatom a legtöbbet. Schubertet sokkal többet hallgatom, mint amennyit játszom.
Most egy klasszikus németet fog játszani. Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét most szólaltatja meg először. Nagyszabású, laikus számára sokszor jó csapkodós mű, amelyben szabadjára lehet engedni az érzelmeket és meg lehet mutatni a zongoratudást.
Bizony, de emellett az a legnehezebb benne, hogy végig nemesség van benne, s ezt meg kell tartani. Egyensúlyt kell teremteni az energikusságban, a szenvedélyt zabolázottan kell adagolni. Ez az egyik legnemesebb zene, amit ismerek, és az öt zongoraverseny közül ez a kedvencem.
A zenekart Vásáry Tamás vezényli, aki maga is kitűnő zongoraművész. Könnyebb együttműködni egy ilyen karmesterrel, vagy inkább nehézséget okoz, hogy neki is határozott, egyéni elképzelései vannak a hangszeres előadásról?
Ez bizonyára okozhat bonyodalmakat is. Ebben az esetben könnyebbséget jelenthet, hogy Vásáry Tamással évek óta ismerjük egymást, és kicsit a mentorom is. Ezért biztos vagyok benne, hogy nagyon jó lesz vele együtt dolgozni. Ha bele is szól valamibe, annak valószínűleg örülni fogok, mert mélyen érti a művet és útmutatásaival gazdagíthatja az én játékomat. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával viszont még nem találkoztam, rájuk nagyon kíváncsi vagyok.
A zenekar egy másik Esz-dúr alkotást, a III. Eroica szimfóniát is eljátssza. Milyen hangnem ez az Esz-dúr?
Szerintem az egyes hangnemek a különböző zeneszerzőknél más és más hangulatúak, mást kapcsolunk hozzájuk. Beethovennél én éppen nemességet kapcsolom hozzá.
Most játssza először ezt a zongoraversenyt. Ez miért olyan nagy dolog?
Minden darab életében nagyon nehéz az első találkozás. Második, harmadik alkalommal már minden sokkal könnyebb. Az ember megérzi, hol kell erősen koncentrálnia, hol engedhet föl egy kicsit. Hol kell nagyon figyelni a zenekarra, hol engedhetem meg magamnak, hogy szabadabb legyek, mert úgyis jönnek utánam. Ezt mind ki kell kísérletezni az első pár alkalommal. Utána már minden könnyebb. Persze a próbákon is mindent ki lehet próbálni, de van, amit csak az előadáson, közönség előtt.
A Kodály Központ akusztikáját mindenki nagyon dicséri. Ön is egyetért ezekkel a véleményekkel? Zongorára is kiváló?
Kívülről, közönségként talán szebben szól mint a Müpa. Én azonban most a Zeneakadémia Nagytermét talán még jobban szeretem. A Kodály Központban nagyon jó érzés játszani és hallgatni is. A Müpában játszani szeretek, hallgatni egy fokkal kevésbé. A Kodály kicsit kisebb, sok benne a faborítás, és ettől talán melegebb a hangja. És ettől emberibb.
