Amíg az ember él, azt képzeli, hogy lelke van – Oliver Arthur kiállításáról

Oliver Arthur The Name of The Game című kiállítása, 2018.03.02. – 2018.03.23., Nádor Galéria, 1051 Budapest, József nádor tér 9.

Írta: Abafáy-Deák Csillag – Kölüs Lajos

Game of Life (Az élet játéka)?

Oliver Arthur figurái, jelei, piktogramjai egyszerre vezetnek az időtlen múltba és a jelen időbe, az alvilágba és az égbe is. Képírások, mai életünket szimbolizálják, miként is vagyunk részesei, kiszolgálói, igénylői és elutasítói a fogyasztói társadalomnak, a reklámok, a divat hamis világának. Egyben felidézik a logikai játék mechanizmusát, hatását és a társadalmi kontextust is.

Minden eladó (Wszystko na sprzedaz), egy lengyel filmre utalunk 1968-ból, rekviem a fiatalon elhunyt Cybulskiért. Oliver Arthur is leltárt készít, önvizsgálata ironikus, mert egyben nemzedékét is megszólítja, miként is lehet áruba bocsátani gondolatokat, emlékeket és álmokat, legyenek azok a sajátjai vagy másoké. Miként is lehet a változó ingerküszöböt meghaladni, jelen lenni a médiában.

Én igazán nagy csaló vagyok,/ de még nem akadt igazán nagy fogás./ Ha úgy tűnik, hogy mindent szabad,/ olyan elveszettnek érzed magad:/ A kérdés örökre válasz marad,/ a válasz örökre kérdés marad.// Minden eladó, de minden elfogyott./ Az óra körbejár, és a szavadon fogott./

– énekli az Európa Kiadó az Elrontottuk ezt az évezredet című dalában, mintha minden csak látszat, illúzió lenne. Hogy mégsem az, ezért született a dal.

Diptichonként is felfoghatjuk az Animus és Bűnbak című műveket, hasonló színvilág, és a központi motívum elhelyezése. Hess madár, hess, mutatja az egyik kéz, ideje indulnia a hollónak. Nem tudni, milyen hírt visz, vagy kellene vinnie. A lélek férfias vonására (a nőben élő férfire) is utal a kép címe, az akaratra, a szándékra. A másik kéz egy kosra mutat, nem bárányra. A bűnbak mások bűneit vagy hibáját átvállalja, illetve igazságtalanul vádolják. A kifejezés Mózes harmadik könyvéből származik, ahol egy kecskebakot szemelnek ki száműzetésre a sivatagba, a közösség bűneit ruházva rá.

„A képeken állatokat használok egy olyan korszellem elbeszéléséhez, amit mindannyian érzünk, tudunk és látunk, ám a mindennapok forgataga képes ezeket elfeledtetni velünk. Egy olyan korban, ahol a látott és a látható nem mindig van átfedésben, képeken keresztül próbálunk kommunikálni. Történetünk a jelenben játszódik, de valójában a múltnak szól, és csak remélni tudjuk, hogy az elbeszéléseket egyszer majd meghallja valaki. Ez a festménysorozat a korábbi sokszorosított grafikai munkáim folytatása is egyben.”

(Oliver Arthur)

Bizonyára sokan meghallják Oliver Arthur képeinek üzenetét, a korszellem sodrásában, a média manipulációk, az infantilizálódás világában. A piktogramokkal való kommunikáció kiküszöböli ugyan a nyelvi nehézségeket, ledönt nyelvi korlátokat, de a nyelvi kommunikáció sokszínűségét is elsorvasztja. Küldjük az előre gyártott hangulatjeleket e-mailben és okostelefonon, a hangulat és érzelem egysíkúvá válik. Egyen hangulat?

Oliver Arthur jelképrendszere mind a saját, mind a néző vizuális képzelőerejét a káoszra és végtelenre irányítja. Tudni, érteni akar valamit, miként is lehet ma önmaga, miként is lehet gondolkodásának, vágyainak, törekvéseinek olyan irányt szabni, amely korával konzisztens, felismerhető és érthető mások számára is.

A Dead Man Tell No Tales című print a háború eszköztárát vonultatja fel. Az esernyőző fekete vércsepp (könnycsepp) groteszk jelével látjuk a háború végeredményét is, a bögyös, láb nélküli galamb farka rakéta kipufogója is lehetne. Oliver Arthur felülírja a hagyományos normákat, értékeket, úgy eredeti, hogy épít a múlt szimbólumrendszerére, új kontextusba helyezi őket.

Alkotásai bár a tudatipar részének számítanak (Gameboy1), bennük tetten érhetjük a küzdelmet, amelyben egyfajta új közösségi identitás jelenik meg. Egy tér-idő jött létre, várt és nem várt hatásokkal, a szélsőséges individualizációval, álhírekkel, áltörténetekkel.

A két Korea I. és II. című printek nem két Koreáról beszélnek, bár az egyiken két piros cseresznyét vagy meggyet látunk, ez az elválaszthatatlanságra és az egymásmellettiségre utalhat, miközben a képen megjelenik a halál sötét víziója is, a csontkereszt, golyótűzben. Az almába nem férgek fúrták be magukat, hanem szeget vertek a szív alakú alma húsába. Vashiány ellen? Az alma mosolyog, mintha nem tudna arról, mi történt. Schillert a rohadt alma illata hozta el ihletett állapotba, Oliver Arthur almája nem rohad, hogy ihletet ad-e bárkinek, nem tudjuk.

Halt! szól ránk a kék gumikesztyűs kéz piktogramja. Horgonyozzunk le, mert előttünk sugárzásveszély propellere forog? Vagy csak játék ez? Ne meneküljünk inkább?

A művek tájékozódási pontjaiban megtaláljuk a régi vizuális jeleket, szimbólumokat (Edgar Allen Poe halálmadara, vagy a galamb, amely már nem Noé galambja, nem hoz üzenetet, olajágat csőrében), átjárható világot teremtenek a múlt és a jelen között.

Az Őrjöngés print talán közhelyesnek tűnik, de ha a Lánc-híd oroszlánjaira gondolunk, értjük, itt másról van szó, és nem is cirkuszi jelenetről. Felidéződnek a címerállatok is.

Kakasa (The Unmindful) maga a lázadás, a tűz szimbóluma, mindenre képes. Már messze nem a kiskakas és a rézkrajcár meséje jut eszünkbe a kép láttán, hanem mai világunk. A bölcs bagoly (Rare Founder) a világ egy másik felét ábrázolja, részben az alkotást, az építést, miközben nem hallgatja el, hogy lába alatt ég a föld, folytatódik a harc, a háború. Hollója (Well Prepared) sem tudja egyensúlyba tartani Justicia mérlegét, tanácstalan a sok ellentmondó piktogram között, ahogy mi sem tudunk eligazodni a naponta ránk zúduló hírek, borzalmak között. A Pegazus (Inbalance) sem biztos, hogy feljut a Parnasszusra. A világ nem lehet eszményi, mert az illúzió lenne. A köztes állapotok uralják. A világ átmeneti.

A madár bombával párhuzamosan repül, nem fészkel (Animus III). A fehér galamb megváltozott (Animus I) nem békegalamb többé. Oliver Arthur terei egzisztenciális terek.

Amíg az ember él, azt képzeli, hogy lelke van

– írja Csányi Vilmos A Halottember meséi-ben. Oliver Arthur képírása is történet. Az ő halott embere már nem mesél. Kirakósdi játék ez, többféleképpen is kirakhatjuk a jeleket, a végeredmény ugyanaz lesz, elmondhatatlan.

What’s the name of the game?/ Does it mean anything to you?/ What’s the name of the game?/ Can you feel it the way I do?/ Tell me please, ’cause I have to know/ I’m a bashful child, beginning to grow/

– énekli az ABBA együttes The Name Of The Game (Ez a játszma neve) című dalában. Erről van itt szó. Ez a dolog lényege.