Március 1-jén hajnalban Domaszéken kint, a földeken -23 fok volt, a teraszomon pedig -17. Három szép prímszám. Két éve ezen a reggelen itt kávét kortyoltam és szivarozgattam a langymelegben.
1962/63-ban nagyon nagy tél volt, magas hóval, nagy hideggel. Jenei Jóska bácsi mesélte, hogy a Bakonyban az etetők körül félméter vastagon állt a szarvasok ürüléke, mind odagyűlt, mert sehol máshol nem találtak élemet.
Februárban befagyott a Duna. Göd és Szigetmonostor között a hatóságok a jég alapos vizsgálata után kijelöltek egy gyalogutat, hisz kompok híján csak óriási kerülővel lehetett volna átjutni. Márpedig az embereknek dolgozni kellett. (Korábban például 1241/42-ben volt hasonló nevezetes befagyás, akkor a tatárok keltek át a jégen, ők is munkába mentek, és sajnos elpusztították az egész Dunántúlt.)
Édesanyám február 28-án éjjel érezte: eljött az idő, hogy eljöjjek. Apámmal Nagysismándon laktak, az Állami Gazdaság központjában, a falutól, Mezőfalvától 5, a szülőotthontól 15 kilométerre. Már vettek egy öreg sárga Wartburgot (CH-02-14), de apámnak még nem volt jogosítványa. Valahogy elment a cég egyik hivatásos sofőrjéhez, Kuti Gyuri bácsihoz, fölkeltette, és vele indultak el Sárbogárdra. Az út havas volt, nehezen haladtak, néha meg is kellett tolni a kocsit. Nagyon izgultak, hogy beérnek-e.
Beértek.
Reggel 7-kor születtem meg, 4,4 kg voltam és 58 centi hosszú. Állítólag hatalmas tenyerem volt. Délelőtt, mikor apám visszament megnézni a fiát, az orvos ezzel fogadta:
– Ostort hozott?
– Miért?
– Mer’ akkora keze van, hogy ostor kellene bele!
Harmadnapra megérkezett nagyanyám, hintóval mentek át gyereknézőbe. Rozs Feri bácsi fotózott engem 3 naposan, meg előtte félúton a kocsmánál, ahogy pálinkát iszik Kuti Feri bácsi, apám kocsisa. Nagyon be vannak öltözve a kocsin, látszik, hogy nagyon hideg volt. A képeken is látszik a szép nagy kezem.
És a szokásokkal ellentétben nem estem vissza, nyomban gyarapodni kezdtem, a kórházból már 4 kiló 80 dekával hoztak ki. Arra nem emlékszem, hogy mikor lettem 44 kiló. 88 körülbelül 19 évesen, 132 meg szerencsére még soha. 14 év alatt 189 centire nőttem, azóta ezt nagyjából tartom.
Valahogy jobban átérzem a hideg szülinapokat. Most, 2018-ban csikorgó hóban szaladtak hozzám a kutyáim reggel. Ballagtam a buszhoz, vastag bakancsban, meleg kabátban, jó kesztyűvel pompás volt az idő. Egy cica napozott az úton, nagyon kerültem, nem ugrott el, csak rám bámult. A fehér földek ragyogtak a szikrázó napsütésben, a fák ágait finom jégkristályok csipkézték. Ráadásul – ilyent még nem láttam soha – a levegőben nagyon apró csillogó szemcsék táncoltak, mintha mindenhol csillagszórót égetnének.
Így indulok Szegedre, már 8 óra múlt. Valamivel közelebb van, mint annak idején Sárbogárd. Most az út is tisztább előttem, semmi hófúvás, még jégborda sincs.
Aki igazán fontos, már reggel megköszönt, a többiek meleg szívvel délig. Az ellenségeimet délutánra várom.
*Márok Tamás kollégánk 55 éves lett, ahogy ez a számokból is kiolvasható. Mi ma köszöntjük saját írásával, majd kitalálja, így melyik kategóriába tartozunk
