+ Ajánló

Nemrég még leribancozták volna…

Lehet-e egy minden ízében csálé valóságot görbe tükörben ábrázolni? Zokogjunk vagy kacagjunk Patik László regényének hősén? Anna, édes. Anna, édes?

Patik László: Anna, édes – Athenaeum Kiadó, 2018 – 240 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-2937-16-8

A rendszerváltás utáni Magyarország vitathatatlanul sokat változott, talán többet is, mint kellene, vagy legalábbis nem arrafelé, amerre sokan szerettük volna. A kezdeti eufóriát követő időben volt olyan, hogy nem álltak annyira rosszul a dolgok, s volt olyan, hogy úgy tűnt, még mindig nem értük el a gödör alját. És ez nem csak a politikára – hanem akár az emberi értékekre is – vonatkozik. Volt idő, amikor a Hírcsárda nevű weblap saját jogán szárnyalni tudott, de a magyar valóság utolérte, a valóság abszurdabb, mint az elmeszülemények, nehéz nagyobb bornírtságot állítani, mint ami megtörténhet – és meg is történik – naponta.

Patik László regénye ezzel a magyar valósággal bíbelődik, s gyaníthatóan neki is az az egyik legfőbb problémája, miként lehet egy görbe tükör képét megkülönböztetni a görbült valóságtól. Azt hiszem, az Anna, édes című regényben rálelt egy járható útra. Ahhoz, hogy a világról rajzolt torzkép ne legyen egy-az-egyben megfeleltethető a valóságnak, sűríteni kell: minden majdnem olyan, mint a valóságban. Csak egy kicsit még olyanabb. Tisztább, áttekinthetőbb, egyszerűbb és sűrűbb. A regény fordulatai így több meglepetést okozhatnak, mint a minket körülvevő világ. Beleértve ebbe a politikai „elit” regényben ábrázolt működésmódját, s hasonlóságát a valóságunkkal. Ott van például a miniszterelnök – jól azonosítható – háborús retorikája, ami még egy képzőművészeti kiállítás megnyitóbeszédén is átüt. Nem ismerős?

„Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves vendégek! Történelmi napokat élünk. Dicsőséges napokat. Ne tévessze meg önöket az impozáns környezet, csatatéren vagyunk. A jövő történészei majd minden bizonnyal az első múzeumi csatáról írnak tanulmányokat, ha ezeket a napokat elemzik.”

Még soha nem voltam nő. Ezért, bár igyekszem empatikusan közelíteni a nemi sztereotípiák kérdéséhez, fogalmam sincs arról, hogy „a nők” – vagy inkább a harcos feministák – miként fognak viszonyulni ehhez a regényhez. (Persze, ha felháborodnának, annak is lenne/lehetne reklámértéke.) A történet elbeszélője, Anna egy fiatal, az életben boldogulást kereső nő. Nő, ahogy a többi főszereplő is: Anna anyja, és a szomszédban lakó adóügyi látnok, Márta néni. Az Anna, édes-ben a férfiak – bár látszólag ők irányítják a fontos dolgokat – a történet periférián mozognak. Kesztyűbábok, a nők játékszerei. A harminc évvel idősebb első férj, a fiatal karrierista helyettes államtitkár, a biztos hátteret jelentő bizonytalan apa… Szállóige-szerű keserű férfimondások juthatnak az eszünkbe: „A fontos dolgokban én döntök, az apró-cseprő ügyekben a feleségem. Fontos dolog a házasságunk ideje alatt nem volt.

„Anyuval megállapodtunk, hogy a következő vasárnap apuról szól majd, mert valahol ő is férfi, néha neki is a középpontban kell lennie, időnként erősíteni kell az egóját. Anyu apu kedvencét sütötte, rántott csirkét, mint a Kristóf előtti időkben minden hétvégén, én meggyes pitét, úgyhogy délelőtt magunkra csuktuk a konyhaajtót, egyrészt, hogy az olaj szaga ne lepje el az egész lakást, másrészt, hogy a nem férfifülnek való dolgokat is meg tudjuk beszélni. Panírozás közben anyu elmondta, hogy a házasság alatti szerelmi kaland lezárása a legnehezebb, mert a veszteséget titokban kell feldolgozni. Miután egy nő elveszít egy szeretőt, érzelmileg stabilizálódnia kell, ami sajnos időigényes folyamat. Ilyenkor nagyon sebezhető. Ha valaki egy kicsit is figyel rá, könnyen észreveszi, hogy kicsúszott a lába alól a talaj.”

Körülbelül ilyen a regény világa, a nők egymás között – esetenként bevonva Márta nénit – eldöntenek és végigvisznek mindent, amit akarnak. Anna életvezetését anyja konyhában, sütéshez félretett rum mellett adott tanácsai határozzák meg. Az anya, Bartosné életfilozófiája pedig – a hagyományosnak tekintett értékeket félretéve – a női magazinokból táplálkozik, s hihetetlen rugalmassággal igazodik az adott helyzethez. Tényleg nevetséges, s nevet is az olvasó. Csakazértis! Akkor is, ha lát és tapasztal maga körül hasonlót. Akkor is, ha Anna apjának halála – az összeomlás kezdete – tragikomédiának hat, de mégis valódi tragédia. Csak éppen nem veszik észre a nők.

Az olvasó végigkísérheti Anna házasságait, s mert maga Anna a mesélő, ezért megismerheti a háttérben meghúzódó gondolkodásmódot is. Karikatúra? Igen, és talán mégsem. Inkább csak valami sűrítmény, amiben együtt gomolyognak a panelban született álmok, az önmaga szépségének tudata által generált vágyak, a fogyasztói társadalom kínálata és a velük ütköző – ki nem számítható – valóság.

Ijesztő, sírva röhögős, vicsorogva vigyorgós, felszabadító és lebilincselő, könnyed és mégis elgondolkoztató történet az Anna, édes. Kódolva van benne, hogy a történet végén kitett pont tragikusan nagyot koppan: elveszik minden valódi érték, amit az ügyeskedések közepette, véletleneknek köszönhetően sikerült megszerezni. A történetnek viszont nincs – nem lehet itt vége – s amíg el nem készül a következő kötet (ha lesz ilyen), addig az olvasó magára utalva gondolkodhat azon, merre vezet tovább Anna útja…

Nemrég még leribancozták volna…
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Népszerűek

To Top