Már öt éve műsoron A nagy füzet a Szkéné Színházban – a Forte Társulat előadása Horváth Csaba rendezésében
„Mit tesz az emberrel az embertelenség? Sokan feszegették már a kérdést, de olyan megrázó és egyúttal mégis gyönyörűen végigvezetett választ, mint amilyen az Agota Kristof világhírű trilógiájának első része alapján dolgozó Forte Társulaté, nagyon kevesen tudnak megfogalmazni.”
– Kovács Bálint
Éppen öt éve, 2013. február 15-én mutatta be a Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében Agota Kristof regényét, A nagy füzetet a Szkéné Színházban, idén február 15-én pedig immár 87. alkalommal tűzik műsorra.
A darab talán már akkor sem csengett ismeretlenül a magyar közönség előtt, hiszen korábban olyan alkotók dolgozták fel, mint Frenák Pál vagy Forgács Péter (a Színház- és Filmművészeti Egyetemen), de sokan emlékezhetnek még a Trafóban vendégszereplő belga De Onderneming vagy Ilan Eldad rendezésében a szabadkai társulat vendégjátékára. De az igazi ismertséget talán a Szkéné-beli bemutatóval szinte egy időben készített Szász János rendezte film hozta meg, ami Karlovy Varyban a Kristály Glóbuszt is elnyerte.
A Forte Erick Aufderheyde színpadi átiratát használta, ami hűen követi a regény stílusát. Ahogy Fehér Anna kritikus fogalmazott az Ellenfényben (2013/1.)
„A Nagy Füzet fizikai-színházi adaptáció után kiált, hiszen milyen más műfaj adhatná vissza hűségesebben ennek a történetnek a lényegét: a test visszás diadalát a lélek felett, a túlélés megedző küzdelmét, a cselekvés és a cselekvés leírásának egységét, a rövid, szikár mondatokat teljes mélységükben, a valóság erejét. (…) Az előadásban a színészek akkurátusan narrálják az eseményeket, de közben játszanak is, megcsillantják a test erejét, azt a fizikalitást, ami valóságossá, húsbavágóvá teszi ezt a történetet.”
Nagy Norbert még csak főiskolás volt, amikor Horváth kiválasztotta az egyik iker szerepére. Nagy kihívás volt akkor ez számára, Krisztik Csabával mind “hangulatilag, mind akusztikailag” eggyé forrni, összecsiszolódni. Az előadások előtti közös rituálék azóta is megmaradtak, bár kissé átalakultak. Meglepő lehet, hogy a Nagymamát Andrássy Máté alakítja, akinek robosztus, erős testalkata, erős személyisége központi figurája az előadásnak, akinek ebben az esetben nem a neme, hanem a személyisége a fontos. Az ő hármójuk magatartása, viselkedése kölcsönös hatással van egymásra és döntéseikre.
Horváth Csaba jóval többet követel a színészeitől:
“fokozott koncentrációt, fegyelmet, szellemi rugalmasságot, és mindenekelőtt a sablonos kifejezőeszközök, gesztusok, a pszichorealista szerepépítés helyett új és összetett – a tértől, a hangzástól, a szövegtől, a mozgástól egyaránt inspirált – megoldások keresését.”
(Fuchs Lívia, szinhaz.net)
A szikár szöveget, a mozgást erősíti Ökrös Csaba szívbemarkoló hegedűszója a színpadon. Ő az előadás hetedik szereplője, aki végig jelen van a színpadon. Váratlan és meghökkentő, amikor az előadás végén a hegedűszót felváltja Liszt Ferenc Magyar rapszódiája, erősítvén a drámaiságot.
A színpadot háborús helyszínek helyett az üresség uralja. A kellékek, zöldségek hada szintén a hiány kifejezőeszközévé válik.
“Ez egy egyszerű történet, de az írás csodálatos, redukált nyelve miatt eleve nem realista. És végül azt fogalmaztam meg magamnak, hogy a hiány a lényege. Legyen az bármi, az Anya, a családi közeg, az iskola hiánya – az ikrek mindent valami helyett csinálnak. És arra jutottam, hogy mi van akkor, ha azzal árasztjuk el a színpadot, ami nincs, ami nagy kincs a háborúban: az élelmiszer – de ezeket soha nem használjuk a saját funkcióiban.”
– fogalmazott Horváth Csaba Fuchs Líviának adott interjújában.
A 87 előadásból több, mint a fele volt látható a Szkénében, ezen kívül olyan rangos fesztiválokra és színházakba kaptak meghívást, mint a bécsi Burgtheater, a berlini Tánc Fesztivál, a temesvári TESZT, de felléptek Kassán, Mariborban, Aradon és Thesszalonikiben is.
Horváth Csaba első Szkéné-beli rendezését a hazai kritikusok 2013-ban három díjra is jelölték: a legjobb független előadás, a legjobb előadás és a legjobb zene kategóriájában.
„Egy kitűnő előadás elsőre üt nagyot, második vagy sokadik nézésre engem már a szerkezet és a szerkesztés érdekel igazán, vagyis az, mitől és hogyan működik. Szívesen szétszerelném és azonosítanám az alkatrészeit: lássuk csak, ha ezt a gombot itt megnyomom, akkor a néző nevetni és/vagy sírni fog, és így tovább. A Forte legjobb előadása, A nagy füzet attól is különleges, hogy hangozzék bár fellengzősen, hiába akarom ésszel nézni, csak szívvel tudom. Kipróbáltam többször, tényleg így van. (És hogy mások is így vannak ezzel, bizonyítja, hogy az előadás kereken öt éve van repertoáron, ami egy független társulatnál több, mint szép eredmény.) Az okát csak sejtem: talán amiatt van, mert itt mindenből épp annyi van a színpadon, amennyinek lennie kell. Semmi mellé- vagy túlbeszélés, semmi illusztráció, helyette kőkemény és érzékeny céltudatosság, egy irányba húzás és kérlelhetetlen haladás. És a szigorú rend árnyékában ott a gyengédség, az esendőség is. Teljes, hiánytalan kép. Amit újra és újra látni kell.”
– Jászay Tamás, kritikus
A színészek alakításához Koltai Tamás szavait idézzük (ÉS, 2013.):
“Komplex színészt kíván a produkció, Blaskó Borbála érzékeny koreográfiát rajzol a retardált, csaknem animális lányról, Simkó Katalin női portréi megkapó sorsváltozatok, Kádas József a maszkulin erő és gyöngeség variációit sorjázza. Andrássy Máté az emberivé szelídülő vasorrú Nagymamából kreál monumentálisan robusztus figurát. Remekelnek az ikrek, Krisztik Csaba és Nagy Norbert. Tökéletesen összehangolt gesztusrendszerük, test- és léleképítő elkötelezettségük, egymásra utaltságukat a végén tudatosan megsemmisítő kettősük ritka bravúr. Ökrös Csaba egy szál fel-felrikoltó hegedűvel avatkozik aktívan a cselekménybe.”
„Olyan előadás a Forte Társulaté, ami után nehéz megszólalni, és ami után az ember egy kicsit másként él a világban. Hány ilyen van egy évadban?”
– Kovács Bálint
A társulat A nagy füzet bemutatója óta még három koprodukciós előadást készített a Szkénében a Szkénével közösen, amelyből kettő továbbra is műsoron van: a Patkányok február 12-én, a Bűn és bűnhődés legközelebb február 26-án látható.
Áprilisban pedig új bemutatóval készülnek, ezúttal Baricco Selyem című regényét dolgozza fel a társulat.
„Agota Kristof nem magyar szerző, hanem svájci vagy francia, minthogy franciául ír. Azonban az emlékei magyarok, a táj, amit a szemében hordoz, magyar. Ami nem érték vagy érdem – hanem nagyon érdekes. Hogy van egy nem magyar író, aki magyar könyveket ír, hogy messziről nézi valaki ugyanazt, amit mi innét. De ezt csak mellesleg említem. És megkülönböztetett figyelmükbe ajánlom ezt a valakit, Kristóf Ágotát, azaz Agota Kristofot.”
– Esterházy Péter
Agota Kristof A nagy füzet című regénye Le grand cahier címen jelent meg először 1986-ban franciául, majd 1989-ben magyarul, Bognár Róbert fordításában.
„Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak a szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni. Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi súlyosabb. Ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet.”
– Agota Kristof
